1.Fejezet ~ Jeges fuvallat

Hozzá illő zene: https://www.youtube.com/watch?v=9aRlxHtB0pg /Aki megteheti, ajánlom, hogy hallgassa közben :) Imádom ezt a számot*^*/

***

Egy olyan lány vagyok, aki a jelenbe harcol,  fájdalmas  múltjában él, és a jövőjéért küzd. Mohó, és makacs vagyok sokak szerint. Az alapján ítélnek meg, amit teszek a jelenbe. Sérült múltam nem nézve mutogatnak a "fura lányra".... vagyis rám.
Számomra az élet nem egy Walt Disney mese, ahol a jó győz mindig... és a főhős boldogan megy, szőke hercegével, fehér lovon a naplementébe. Maximum találsz egy pasit, aki kihasznál,  drogozik,
és mész vele az elvonóra egy fehér ladával... Ez az élet..

A múlt árnya mindennap makacsul mar. A szívem rettentően fáj. Nem azért, mert véletlenül megszúrom magam... vagy beverem a lábam, halkan felordítok, amit senki sem hall.. hanem az életben ért pofonoktól, amik jobban érezhetőek, mintha arcon vágod
magad egy dinnyével

Figyelmeztetés: ne próbáld ki a dinnyéset, véletlenszerű példa volt.

Ez a sok kín, amin átmentem próbál más utakra sodorni.. ezért, életem során meg kellett tanulnom ellenállni a kísértésnek.. ezzel az az egyetlen egy probléma, hogy a küszködéseim közepette elfeledek mindent, amire koncentrálnom kéne...: a jelenre...

***
Hosszú, vörös hajam fülem mögé fésültem, majd tekintetem a táblára szegeztem. Angyalian mosolyogtam, és bólogattam, mikor a tanár levegőt nem véve átfutotta az anyagot.
Értem e? Persze hogy nem!
Néha-néha rám sandított, amitől felállt a hátamon a szőr

Sűrűn elgondolkoztam azon, hogy ez a tanár él e.. hisz, úgy beszél, mint egy kómás ember, aki soha a büdös életben nem látott ágyat. Ha látott is, csak rápillantott, majd elment mellette...
Ki az, aki nem bír neki ellenállni? Hívogatóan terül el a szobádban.. te meg táskás szemekkel ellenzed azt a csodálatos érzést, hogy az álomvilágodba kerülhetsz, ahol mindenkit magasról leszarhatsz, csak is te létezel, meg az, akit szeretsz..

Jegyzetelni kezdtem a táblán lévő tananyagot. Na mind egy, otthon átolvasom... majd.. talán.. egyszer.

Sóhajtottam egy nagyot, ami még a sarokban gubbasztó stréber figyelmét is felkeltette. Egész órán a számológépét bújta. Előrébb járt az anyaggal szerintem, mint a tanár... chö..

A fizika tanár egy nagyot lépve arrébb állt, hogy a hátul ülők is láthassák zöld felületen, fehér firkákkal írt számokat. Megrebegtettem szempilláim, és megpróbáltam értelmezni az anyagot.

- Értitek? - fordult felénk
- Igen - hazudtunk az osztállyal

A fizikához sík hülye vagyok. Nem vagyok egy minta tanuló... de egy pár dologhoz biztosan értek: az emberek agyára menésére, és a démonok lekaszabolásához.
Igen... én egy démon vadász vagyok. Kiskorom óta keményen edzek a mai napig. Persze, vannak rajtunk kívül más vadászok is, de róluk had ne beszéljek... avagy, olyan ellenség viszonyban vagyunk...

Ne gondoljatok a vámpírokra, mint a mai tiniőrjítő filmekben... vagy esetleg az ottani démonokra. Ezek teljesen mások.. Ők tudatuknál lévő emberek, akik a halált többre tartják, mint az életet. Szörnyetegek...

Megjegyezném: Nem csillogok, és vakítom ki emberek retináját a gyönyörű testemmel.

Kiskoromban elhatároztam,  vadász leszek. Hogy miért is? Mert menő? Felelősséggel jár? Nem!

Rengeteg mindenen mentem át...

***

Tojáshéjjal a fenekemen, síró görccsel, kócos hajjal, amely akkor még ősz színeivel burkolva hullott vállamra... vérző testtel néztem farkasszemet egy ilyennel... amely meg sem érdemelné a valódi nevét.

Ott állt előttem.. felsőtestén megfeszültek az izmok, amely hófehéren kandikált ki fehér atlétája alól. Igen, ezek emberszabású démonok voltak...
Kezeit dicsőségesen rebegtette meg, aminek végén hosszas ujjak karmokban végződtek. Ettől még félelmetesebb hatást keltett bennem.

Nem tagadom, taknyos koromban voltam. Rettentően féltem. Ökölbe szorított kézzel dőltem a falnak. Mélyen belenéztem vörös szemeibe. Próbáltam magabiztosságot sugározni, de ez számára
csupán annyinak volt megfelelő, mintha egy kisegérrel venné fel a harcot.

Összeszorítottam állkapcsom, és felálltam. Minden porcikám remegett. Nagyot nyeltem, és egyik lábam előrébb léptettem. A szörnyeteg magasan ívelt állán felcsillant holdnak sugara. Mintha ez táplálná...

Szemöldököm dühösen összehúztam. Ajkaim feltornáztam. A démon felemelte bal kezét, majd a jobb vállához nyúlt. Megragadta, és belemarkolt.  Felordított, és kihúzott egy véres kardot.
Ebben a kínzó éjszakában olyan volt, mint egy saját, hordozható hold.. de rettentő morbid látvány volt.... pláne tizenkét évesen.

Szám kiszáradt. Megalkottam a saját sivatagom, ahol se víz, se élet....

A kardokhoz értettem igazán. Szüleim az íjászatra próbáltak nevelni, hisz az "jobban hozzám illik". Távharcba totál béna voltam. Ha láttatok volna lőni, most az intenzíven lennétek sírógörccsel.
Makacs voltam, és mohó. Sőt, most is az vagyok. Ez az a két tulajdonság amit sohasem növök ki.

Szívem olyan erősen dobogott, hogy azt hittem, mindjárt felrobbanok... hála az égnek nem történt meg...

Balra sandítottam, ahol apám nem túl nagy, de mély sebet hagyó kardja csábítóan pihent. Az ablakból szivárgó fény rásütött, ami felkeltette az előttem álló démon figyelmét is. Tudta mire készülök...

A jobb lábam lassan a kívánt tárgy irányába fordítottam. Térdeim enyhén behajlítottam. Észrevehetetlennek kéne lennem... hát, ebből nem fogok jól kijönni.

Kezeim előre szegeztem, mint a tekintetem. Nem érdekelt a szörnyeteg. Sőt, magasról leszartam. Egy cél lebegett előttem...: a kard. Ha azt megszerzem, egy pont nekem.

Gúnyosan elkezdtem vigyorogni. Ajkam jobb oldalát felhúztam, és az ellenségemet figyeltem. Összekavarodott a pillantásunk, amitől majdnem hátraestem. Egy kép bevillant előttem, de amilyen hamar megjelent, olyan gyorsan szertefoszlott...
 Kezeim egymásnak ütöttem, és ugrottam. Végzetes ugrás volt részemről, mintha egyenesen a halált ölelném meg.
Ahogy nyújtóztam a kardhoz, a szörnyeteg nagyobb, és nagyobb lett. Közeledik felém.... csak még egy picit! Kérlek!

A földhöz nyúltam, és egy utolsó, nagy lendületet vettem. Felnyögtem fájdalmamba, hisz a szörnyeteg megragadta a jobb lábam, ami leírhatatlanul fájt. Viszont, minél jobban lebegett előttem a célom, annál kitartóbb lettem.. hisz
éreztem a fájdalmat... ezt követően egy nagyot rúgtam, és megragadtam, amit kerestem. Számomra az égi tárgyat, vagy a megmentőm...

Megvan! - örültem fel magamba

Oldalasan felugrottam, és egy csapással lesújtottam rá. Hatalmas kaján vigyor, és némi gonoszság uralkodott el rajtam. Ördögien röhögtem, miközben próbáltam kitérni a támadásai elől.

Térdel lehuppantam a talajra. Jobb kezemmel támasztottam magam. A katanát hátamra tettem. Borzasztó nehéz volt... de megérte. Most, hogy visszagondolok persze, hogy nehéz volt, mert a tizenkét éves koromon táncoltam.

Kezdő voltam... ezért egy kicsit félre csúsztam, és belevájtam a hátamba... borzasztóan csípett... és kisebbként nem a matekkorrepetáláson pihentettem az agyam, hanem gyakoroltam...
Igen igen, még mielőtt megkapnám tőletek, én egyszer voltam korrepetáláson... oda is csak aludni jártam, hisz még mesét is mesélnek ott! Tudtátok?!

A fájdalomba beleremegett a testem. Saját magamnak okoztam, de a lábammal történtekkel a démon is rátett egy lapáttal....

Feltápászkodtam, és a fegyveremre nehezedtem. Az agyontépett végtagom kicsit behajlítottam. Szinte nem is tartottam vele magam. Ezt követően farkasszemet néztem a halállal.

Villámokat szórt kettőnk tekintete. Szinte ölni lehetett volna.

Csábosan vigyorogtam, majd lassan beletúrtam az ősz színeivel megáldott hajtömegembe, és hátrafésültem. Szép lassan...

Előreszökkentem,  rakoncátlan tincseim ismét arcomba zúdultak. ... még dühösebb lettem.

A gyűlölet, és a fájdalom felgyülemlett testembe. A körülöttem lévő tárgyak kezdtek homályosulni. Látásom egyre rosszabb lett. Csak Én.. és Ő létezett.... na meg a kardom.

- Dögölj már meg - rimánkodtam halkan

Erősen a katana-ra markoltam, és nekiiramodtam. Úgy tűnt, hogy a vesztembe rohanok amíg egy árny el nem térített. Balra kezdtem el futni, és a démont nagy ívből kikerültem. Mi ez?!

Idegességembe visszafele kezdtem el futni. Az ösztöneim parancsoltak nekem. Innentől kezdve az agyam nem is használtam. De.. valami mégis eltérített a szörnytől. Az aura mezeje, mintha érinthetővé vált volna,
és annyira tág lett, hogy megközelíteni sem tudtam az ellenfelem.

Egy vastag ér húzódott végig a homlokomon ami már lassan bekapcsolta a gondolkodási módom. Itt az idő Nella! Menekülj! Fuss el! - suttogta egy hang a fejembe.
Míg a másik hülyeségekkel tömte a fejem... próbált rávenni arra, hogy maradjak. Ez a szituáció eszembe juttatta a filmekben lévő jelenetet, mikor az angyal,és az ördög veszekedik a főhős vállán. Menjek, vagy maradjak? Futamodjak meg?

Nell Flynn, most azonnal szaladj el! - szólt a jobb vállamon pihenő angyal.
Nelly Flynny na mi van? Ennyire beparáztál? - röhögött az ördög a bal vállamon

A francba! Ha még egyszer Nelly Flynny-nek hív, esküszöm elásom egy temetőbe, de előtte megetetem egy démonnal.

Nyugi Nell... ez mind a Te képzeleted szüleménye... - nyugtatgattam magam.

A lábam égett a mardosó érzéstől. Minél jobban fájt, annál idegesebb lettem. A gyomrom görcsbe rándult a gondolattól... alig bírtam elhinni, hogy egy olyannal nézek farkasszemet, aki ártatlan embereket ölt...  és ez a gondolat érinthetővé vállt..
Körülbelül tíz méterre állt előttem. Nem nagy táv, de ez a burok nem enged közelebb hozzá.

Támadd meg! Törj át a burkon! - bökött meg az ördög a vállamon

- Kussoljál már be! - sikítottam.

A szörnyeteg értetlenkedő "Mi van?" fejet vágott, és mellé rádobott a pimasz "kinyírlak" arca is. Már, ha lehet azt arcnak mondani.. inkább pofa. Sőt! Segg!

 A francba! Ez gáz...

- Kislány, a te kezedbe a kard nem való! Miért nem a barbikat táncoltatod meg? - röhögött a képembe. Mély, rekedt hangját a mai napig őrzöm a fejembe. Felejthetetlen...
- Te meg miért nem keresel egy súlycsoportba lévő ellenfelet? Vagy csak ennyire megy? - vágtam vissza a tőlem telhető lendületes vigyorral. Tizenkét évesen is nagy szám volt, nem tagadom...

Nem válaszolt, csak közelebb lépett. A köztünk lévő távból lemart egy métert.

A testem remegett. A szemem olyan tágra nyílt, hogy majd ki estek a helyükről... már attól féltem, hogy össze kell szednem.

- Cseszd meg - motyogtam. A düh rágcsálta a hangszálaimat.

Futásra emeltem a lábaim, amelyet a démon felé vezényeltem. A torkomban dobogott a szívem... szinte ütött.. Hogyha lehetne tekintettel ölni, akkor tutira halott lennék...

Szemeim sötétségbe borultak azon a szörnyű éjszakán. Az idő kínzó lassúsággal telt el... ráadásul ez a hatalmas terem nem tűnt valóságszerűnek.. inkább egy álomra hasonlított...

Egy rémálomra.

***

Ennyire emlékszem abból az éjszakából...

Kezembe remegni kezdett a tollam. Tenyerem a számhoz emeltem, és lesütöttem a tekintetem. A francba! Már megint nem jegyzeteltem!

Hé kislány! - suttogott egy hang a fejembe... - Dobd el azt a szart a kezedből, dőlj hátra, és lazíts! - röhögött

Tudtam, hogy ezt csak gondolom. Mégis legszívesebben megnyúztam volna. Persze, magamat nem ölhetem meg...

- Kussolj - motyogtam
- Nagy a szád Nelly - nehézkedést éreztem a vállamon. Felkaptam a fejem, és ránéztem. Úgy van Nell, hallucinálj még, persze, mert ez tök normális dolog....
- Pofa be... - suttogtam
- Ne játszd már meg a megtestesült démonvadászt! - röhögött. Egyre hangosabban, és hangosabban.
- Kussolj be! - kiáltottam fel.

Az egész osztály árgus tekintettel meredt rám. Éreztem, ahogy az arcom felforrósodik. A hangzavarra még a stréber is abbahagyta számítógépe éltetését. A francba!

- Nell Flynn! - szólt a tanár idegesen. Letette a fizikakönyvet, és rám meredt - Kérem, fáradjon ki az osztályból! Elég sokszor eljátssza ezt, ezért ez már tűrhetetlen - csattant fel.

Drágám, ha tudnád, hogy egybe megtudnálak ölni, egyetlen suhintással, nem ezt mondanád - mérgelődtem magamba.

Felálltam, és betoltam a székem. Sötét szemekkel, amiből csak úgy szikrázott az átok, végigmértem az osztályt, és kimentem. Leültem a folyosóra, és néztem magam elé.
A dühtől alig láttam. Tenyerem közé fogtam az arcom, és a gondolataim sodortak tovább...

*

Vége ennek a napnak! - sóhajtottam fel, és kiléptem a sulikapun

- Nell Flynn - kiáltott fel valaki. Egy kicsit zihálva futott oda hozzám. Hátrafordultam, és Mrs.Moorse állt mögöttem kétségbeesett pillantással. - De jó, hogy megtaláltam - támaszkodott a hozzánk közel álló oszlophoz.

Nem csoda, hogy fáj a lába. Tíz centiméteres magassarkúba én se bírnák a lábaimon állni. Pláne nem egy kiadós futás után.

- Mit szeretne? - idegeskedtem. Már rég otthon kéne lennem... aludni.
- Ráérne egy percre? - mosolygott angyalian. Ez a nő a végén glóriát, és szárnyakat fog növeszteni..
- Öhh - motyogtam. Tudja, haza kell mennem aludni, és zenét hallgatni, igen is van dolgom! - Nem.. jelenleg semmi dolgom.. - hajtottam le a fejem.
- Remek - örült fel

A francba! Miért nem tudok sosem nemet mondani, csak arra, ha el kéne mosogatnom... vagy takarítanom?! Ohh édes Nell, miért van ilyen lágy, kedves, aranyos, és drága szíved?

- Nos - kezdett bele - körbe kéne vezetned egy újat az iskolában - vigyorgott

Na de jó! Még több stréber, Hurrá!! - örvendeztem

Bólintottam

A tanári felé vettük az irányt, ahol egy srác várt a falnak dőlve. Szemeit nem láttam. Vörös haja az arcába lógott. Régen vágathatta le utoljára... Kezeit maga előtt összefűzte, és várt.

- Khm - köhintett az igazgatónő. A fiú lassan felemelte a tekintetét, amely alatt halvány, de mégis sötét karikák húzódtak.

Magasan ívelt állát teljes egészében láthattam. Ellökte magát a faltól, amitől megfeszültek az izmok a karján. Fekete pólót, és nadrágot viselt. Csábos tekintetétől az arcom lángolni kezdett.

- Helló - harapta el az utolsó betű végét egy rövid ásítással. Hangja bárhol felismerhetően csengett a fülembe még pár másodpercig. Ennek a fiúnak olyan... furcsa, igéző illata volt...

Egy ideig dermedten álltam, és néztem őt. Totál lefagytam jeges pillantásától... sötétbarna szemeitől..

- Helló - birizgáltam a táskám szíján lévő kis ördögöt. Még régebben a szülinapomra kaptam a bátyámtól.. Mindenhol velem volt, akárhová is mentem...
- Sajnos nincs semmi időm, rohanok a tanári megbeszélésre - hadart az igazgatónő, és elsuhant a semmibe.
- Tovább ácsorogsz, és bambulsz el rajtam, vagy körbevezetsz jó lány módjára? - vigyorgott

Egy ideig beletelt mire felfogtam azt, amit hozzám vágott. Kidőltem a gondolataim súlyából, és ránéztem.

- Talán, ha nem lenne ekkora egód, magad is felfedezhetnéd az iskolát - fordultam oldalra
- Hidd el, nekem sincs erre kedvem - szólt unottan, és elém ugrott - Na? Mozdulsz, vagy mozdítani kell? - kötözködött

Ha provokálni akar az új krapek, én esküszöm megfojtom egy kanál vízbe.

- Furcsa szagod van - jegyzete meg. Ezt az illetlen megnyilvánulást! Én tényleg megfogom ölni
- Hidd el, neked is - mérgelődtem

Halkan felnevetett, és megbökött

- Megyünk, vagy sem?

Lassan elindultam remélve, hogy meggondolja magát, és nem követ... én meg nyugodtan hazamehetek aludni.

De tévedtem..

Éreztem a tekintetét a hátamon. Megborzongtam, miközbe haladtam előtte. Hallottam, ahogy halkan sóhajt... és a táskáját a hátára igazítja.

Az illata egyszerűen nem volt emberi... valami nem hagy nyugodni... Miért jött volna, egy ilyen suliba? A külseje alapján a szülei tuti mindent megadnak neki, amit csak tudnak... eléggé elrejtett iskola,
tehát nem igen járnak ide... ilyenek...

Lelassítottam, és megvártam, míg mellém lép. Így is lett. Lehajtotta a fejét, és zsebrevágott kézzel ballagtunk. A fontosabb helyszíneknél felnéztem, és elmagyaráztam neki, hogy mi micsoda.. vagy, hogy hova kell menni
óráról, órára. Ha megértette, lazán bólintott, és mentünk tovább.

Hé cica, csak nem bejön a srác? Valld be, hogy nagyon szexi - szólt az ördög a vállamon.

Vérvörös lett a fejem pedig tudtam, hogy akit kalauzolnom kell, nem hallja.

Megböktem a vállam, amire felkapta a fejét a fiú... Nell.. nyilvános helyen nem balhézunk a képzeletbeli lényeinkkel.

- Öhh minden rendben? - húzta fel a jobb szemöldökét
- Persze - mosolyogtam, közbe legyintgettem a karommal a szellem helyét
- A levegővel karatézol? - nevetett

Biztosan a levegővel karatézom. Nem... képzeld el, a képzeletem szüleménye, egy kis ördög ül a vállamon. Az a fránya angyalka meg szarik itt lenni, és eltolni annak a pimasz gondolatnak a seggét .

Mohón szaporábbra vettem a lépéseim. Persze, tartotta velem. Avagy, bevágtam a bunkó óvodás stílust, amit nem nézett jó szemmel.

- Átlagon feletti szerencsétlenséggel rendelkezel - állt meg, és pimaszul végigmért
- Te meg átlagon feletti hülyeségekkel - szorítottam ökölbe a kezem.

Megfordultam, és farkasszemet néztem vele. Beletúrt vörös hajtömegébe, és nem engedett a pillantásból.

- Kinyírlak - motyogtam
- Hidd el, előbb öllek meg, mint hogy felemeled a kezed - nevetett
- Álmodozz csak
- Azt még szabad nem? - villantotta felém hófehér fogsorát.

Még a nevét sem tudom... Miért ilyen piszok szexi? Emellé társul a borzasztó modora... Hmpff

 *

Egy szót sem szolt az egészhez. Bólogatott, de semmi hozzáfűznivalója sem volt. Mikor végeztem, a kapu felé vettem az irányt. Gyorsan kifutottam és elhatároztam, ha valaki most megint visszahív leszúrom magam.
Jeges fuvallat csapta meg a hátam. Csak mentem előre lassan.

- Hé ismeretlen, vöröske - megtorpantam. A kedvességem, az angyal a vállamon azt súgta, forduljak vissza, és mutatkozzak be neki, hisz ezt illő tenni egy ilyen szituációban. Az ördög erősen bökdösött hatalmas, villás fegyverével..
Nem léteztek, de mégis éreztem őket. Ez tuti valami átok azért, mert majdnem megettem egy kiló nutellát. Vagy csak szimplán hallucináció...

Hosszú, sápadt újjaimmal, zavaromba elkezdtem birizgálni a fekete pulcsimon lévő cipzárt. Ajkamba haraptam, és hátrafordultam

- Vörös mondja vörösnek? - nevettem
- Fogjuk rá - a mosolyában volt egy cseppnyi megbánás. Felemelte a kezét, és a nyakához nyúlt. A francba, ez a pasi olyan, mint egy szobor... hibátlan, és szexi ...
- A neved sem tudom.. - léptem hátra. Nem akarok beszélgetésbe folyni... haza akarok menni, még mielőtt zavaromban elájulok
- Dave - nyújtotta át nekem tökéletes karját, egy tökéletes pasi, tökéletes fehér bőrrel.. na jó Nell, te megőrültél....

 Kemény külsejével ellentétben úgy fogta a tenyerem, mintha porcelánból lenne

- Nella. De szólíts Nell-nek... ha van rá módod - az utolsó szavaim elmotyogtam. Meg is bántam, hogy kimondtam... gratulálok Nell! A pasizáshoz nem értesz.... De.. ki akar pasizni? Az ég verjen el...
- Rendben Nell - kiemelte a nevem kissé poénkodó hangon.

Halványan mosolyra húzta ajka szélét. Egy ideig bámultuk egymást. Mégis.. furcsálltam, hogy valaki év vége felé jön egy másik iskolába. Kibírhatta volna ott is ...

~~~

Ragadd meg a kardod! Mutass fénylő utat... segíts át éjnek homályán...
Bármi, ami utunkban áll.. sújts le rá! A múltad dobd el kérlek!
Foglalkozz a jövőddel! A fájdalom maradjon régi idők fátyla...
...Amelyet ne hagyd, hogy lerántsanak!

Szereplőkről - és a blogról

Sziasztok, Rózsáim!

A Futórózsa című blogról szeretnék mesélni egyet-kettőt. A sztori őszintén megvallva este ugrott be, és egyből nekicsapattam írni, tehát nagyon nem gondolkoztam. Mégis rettentően boldog vagyok, hogy olvassátok. Nem az a célom, hogy én most "jajj de menci, hogy a Józsi vagyok" hanem az, hogy mosolyt csalhassak ajkaitok szélére, és néhol megrázzalak titeket persze, jó értelemben. Azzal, hogy már ezt olvasod jó úton haladsz. Menj tovább miután ezt átbogarásztad, és ne add fel!

A Futórózsa cím gőzöm sincs, hogy hogyan ugrott be. Az volt a célom, hogy egy érdeklődést tudjak csiszolni vele. "Vajon miért ez a címe?"  

Viszont akik rendszeresen olvassák, vagy már elől haladnak azok rájöhettek, hogy miért. Nem nagy cucc az egész, de az álmosság ezt a címet is összetudta hozni. Köszi Agy!

Nell Flynn személyiségén sem gondolkoztam sokat. Azon tanakodtam az elején, hogy egy olyan karaktert kell összehoznom, aki nem sablonos/esetleg az ember jókat nevet a szerencsétlenkedésén. Bátor, makacs, de a szíve arany.

Dave Brooke a rossz fiúk táborát erősítené. Nem egy tipikus könyvmoly, de sokat nem akarok róla írogatni, hisz akkor mi lesz a blogban? 

Rengeteg novellát írtam/verseket. Állandóan rossz fiúkról-vörös/fekete hajú szereplőkről, akik különleges képességekkel rendelkeztek. Ezek a pimasz beszólások belém vésődtek, tehát nagyon nem tudok depressziós / szomorú részeket írni. De hát... lesznek olyan pillanatok ebbe a történetbe, ahol elő kell vennem ezt a kis tudást... 

Szeretném megköszönni a rendszeres olvasóimnak a megjegyzéseiket, hisz rettentően boldog szoktam lenni, ha meglátom őket. Mikor felteszek egy részt, tűkön ülve várom a véleményeteket. Köszönöm, hogy vagytok nekem! 

Zaj... visítozás... nem szűnik a fejemben.... valaki kiabál... a bőrömön végigfut az az érzés, amit mások úgy hívnak: "félelem"... de szerintem csak megbotlás...  egy cseppnyi megtorpanás, ami semmit sem számít.

Csak futottam. Kerestem.

Mint egy igazi Démonvadász.

Tartalom

Nell Flynn nem egy átlagos lány, de őszintén... ki átlagos? Az Ő életében senki sem egyforma. Az egyik lehet démon, a másik démonvadász, póni, vagy Dave. Igen, őt egy külön fajba tudná főhősünk sorolni. Az utálat, amit iránta érez felpezsdíti a lány érzelmeit, és vonzódása iránta kezd felszakadni, mint egy seb. Egy poros, régi seb, amely nem fáj neki. Inkább élvezi.

Nell úgy érzi, hogy az élet állandóan kicsesz vele. Nem azért, mert nem talál négylevelű lóherét, vagy nem érzi magát tökélynek... inkább a vállán pihenő két idióta miatt. Ördög és Angyal. Mindenbe beleszólnak, ami él, és mozog... vagy...ami már lerágott csont. Mindig jókor vannak, jó helyen - Dave szerint.

Nell, mikor kislány volt, és alig koptatta még az iskolában a padot, a bátyja örökké eltűnt. Meghalt. Talán. Ez egy olyan sebet ütött a lányba, ami néhol látható, valahol láthatatlan volt. A szívében egy hatalmas űr tátongott, amely kitöltésében Dave flegmán, bunkón... de mégis összetudja - vagy legalább próbálkozva - forrasztani a lány szívét. A darabkákat összeszedi, vagy arrébb löki, és kicseréli. Ha kell, az övéből tép le egyet úgy, hogy ezt nem mutatja ki. Hiszen, egy vad oroszlán is legbelül egy szeretetre vágyó, bújós kiscica.

~

Érdekel a blog? Megfogott? Mi tetszik benne, vagy mi nem? Írd meg ha gondolod, szívesen próbálok rajta javítani, ha tehetem.