6.Fejezet ~ Szilaj

Halihó:)

Új fejezet a láthatáron. Elég sok baki történt az írása közben... hisz a lap-topom túlmelegedés miatt kikapcsolt... és nem mentette el az írtakat. A háromnegyed része a kukában landolt... Huhh... de itt van... :) 

Zene: https://www.youtube.com/watch?v=ACQ7W9gtjq0

***

Az ablak résnyire kinyitva meredt. A hold tipikus: "én megmondtam" arccal ébresztett fel. A csillagok egyetértésüket kimutatván vakítóan ragyogtak... a sötét, vihart jelző felhőket arrébb söpörve mutatták meg fényüket.

A világ számomra még homályos volt. Szemeim próbáltam tágabbra nyitni. A nyakam annyira erősen tartotta magát, hogy nem bírtam megmozdítani. Fájt... bármerre is próbáltam forgatni a fejem.

Fájt.

A combom nehézzé vált. Éreztem, hogy valami tolja le...  Összeszorítottam állkapcsom, és nyögtem egyet. Hé! Ez kezd kényelmetlen lenni! Ajkaim szóra feszítettem, de ezeket a szavakat egy enyhe sóhaj váltotta fel. 

- Ohoho. - Az ablakpárkányon lógatta a lábát Ördög. Vérfagyasztó mosollyal figyelt. Szemöldökét fel-le húzogatta, és perverzen nézte a combom. 

- Segítek... - Angyal mászott az arcomhoz. Szelíden mosolygott, majd felemelte apró karját. Legyintett egyet. Mutatóujja végén csillagszerű fény gyúlt ki, ami lassan belepte az egész testem. A melegség ellazította a csontjaim. 

Úgy éreztem itt rögtön elolvadok, mint a kedvenc karamellás csokim a radiátoron. Az is Ördög hibája volt. Hogy mit keresett ott, őt kérdezzétek.

Viszont.. a combom egyre jobban fúrta valami. Angyal képessége hatására lassan, de biztosan próbáltam mozogni. Könnyebben ment, mint hittem.

Először a bokám ráztam meg enyhén, majd a térdem. Kezeim magam alá tettem, majd felültem... A gerincem mintha felsikoltott volna. A hajam kifésülve, és rendezetten omlott a vállamra. 

Pillantásom megfagyott. Az agyam nyárias életérzése átbaktatott a jól megismert télbe. Itt is maradt.

Próbáltam felfogni, amit láttam, de nem ment... a pocsék kórházi ruhámnál ez sokkal felkavaróbb volt. Nevessek, vagy sírjak? Ki öltöztetett fel? Ez már mellékes.

- Héé Nell. - Bökött meg Angyal. - Jön a doki. - Mosolygott.

Léptek követték egymást kint. Az ajtó mögött vakított a fény, és zajlott a megszokott, kórházi élet. A kis résen látni lehetett, hogy ott áll, és beakar jönni.

- Tuti leállt trécselni. - Fonta össze maga előtt karját Ördög, és makacs pillantást vetett rám, majd leült.

A kilincs lekonyult, és megfeszült. Az ajtó kinyílt. Barna, barátságos szemek mértek végig. Apró, szőke haj, egy hozzá illő kis kontyban alul összepréselve. Aranyosan mosolygott. Olyan volt, mint egy porcelánbaba.

Tiszta bőr, sehol egy pattanás... sőt, mint egy Disney hercegnő. 

Csesszék meg a makulátlan bőrüket.

- Remélem nem baj, hogy nem küldtem el. - Szomorúan végigmérte a combomat nehezebbé tevő srácot..

..Dave..

Vérvörös haja szeme fölé emelkedett. Kezét a lábamon pihentette, fejét folyamatosan feljebb kúsztatva. Egy olyan oldaláról láthattam, ahol az egója csak akkor nem volt jelen, mikor nem beszélt...

- Egész végig itt volt. Meg sem mozdult... nagyon kedves barátja van. - Hallotta már, mikor beszél? 

- Ő nem a barátom. Mármint úgy igen, de úgy nem. - Mutogattam a kezemmel apró köröket rajzolva a levegőbe. Csapkodtam, mint egy fóka.

- Értem én. - Kuncogott. - Örülök, hogy már jobban van. - Váltott témát. Látta rajtam, hogy húzogatja a zavarodottsági szálakat. - Pihenjen... jót fog tenni, higgye el. - Legyintett tollkönnyű, csontos kezével, és rohant tovább a következő beteghez.

Szuszogott. Olyan volt, mint egy macska. Egy nagy macska aki arra vár, hogy megpaskolják a buksiját. 

Jézus, mik ezek a gondolatok. Nell, szállj le a földre, és rúgd le az ágyról. De hát... olyan...

- Eszedbe se jusson. - Morgott fel Dave, és lassan felemelte a fejét. Basszus. Aludt. Felkelt. Hogy nézhet ki még így is ilyen jól? Bezzeg ha nekem esetleg kócos lenne a hajam, az nem szexi. Ez igen.

Megszeppenve néztem, ahogy tenyerét lassan lecsúsztatja térdemről. A földön ült... és ott is maradt. Megdörzsölte a szemét, majd kihúzta magát.

- Még mielőtt elárasztanál a kérdéseiddel. - Hajolt közelebb. - Nem, nem én öltöztettelek fel. Bár... nem lett volna rossz ötlet... - Dave szeme lelkesen felcsillant. 

Fogcsikorgatva figyeltem őt.

- Mikor aludtál, jobb volt! - Jelentettem ki, és enyhén arrébb fordítottam a fejem.

- Miért? Műveltél valamit velem? - Könyökét az ágyra tette, majd mint egy tinilány, aki élete értelmét próbálja becserkészni bámult.

- Mire gondolsz? - Szorítottam ökölbe a kezem.

Választ nem adott. Csak nevetett. Fáradtan, de ő nevetett. Hülye Disney meséből előlépett herceg.... pfff.

Ördög Dave vállára ugrott, s a villájával bökdöste.

- Látom őt, nem kell hülyének nézni - Pöckölte le magabiztosan, majd felém fordult.

L-látja? De... ha látja... akkor mindent hallott, amit társalogtam vele?

- Szívás - Menekült előlem Ördög. Most legszívesebben kihajítanám az ablakon, de nincs meg hozzá az a cseppnyi életerőm... Dave elszívta tőlem tuti...

*

A csend alakot öltött felettünk. Dave arcát a takarómba temette, és morgott valamit, de nem hallottam tisztán. 

- És... - Próbáltam ezt a rosszalló kínos csendet megtörni. - Miért hoztál ide...? Vagy, ha te voltál.. tök mindegy, érted nem? - Fordultam felé.

Nem szólt. Semmi válasz.

Közelebb hajoltam hozzá, majd újra feltettem a kérdést. Semmi. Megsüketült? Agyára ment az egója?

- Akkor ne válaszolj... - Fordultam el. 

- Miért adod fel? - Nézett ki a takaró mögül rejtélyes árnyban úszó szemével.

"Miért adod fel?"... Ezt hogy érti?

Felhúztam szemöldököm. Kérdően megvontam a vállam, és felé fordultam.

- Azt hittem, hogy szétfogsz tépni, mert idehoztalak. Hogy bírsz egy légtérben lenni velem... édes? - Felemelte fejét, és közelebb mászott hozzám.

- Olyan vagy, mint egy rossz démon... chh. - Kúsztam hátrébb, és törökülésbe helyezkedtem. Szelíd tekintete megkopogtatta szívem kis ajtaját. Ezt tényleg komolyan beszél.

Próbált valami témát felhozni, de inkább magában tartotta. Felugrott az ágyamra. Kényelmesen érzi magát. Otthonosan mozog. Ez az ÉN személyes terem.

- Miért.. dühödtél be annyira arra a démonra? - Kezdett bele. Arcából próbáltam leolvasni, hogy valóban érdekli e?... De ez nem jött be. Most nem sikerült az arcáról olvasnom. Pedig már kész szakértőnek éreztem magam...

Nagyot nyeltem.

- Legyen annyi elég, hogy az életem egy másik útra terelte. - Köhögtem.

Megértően bólintott, és hátradőlt az ágyamon. 

- Kényelmesen érzed magad? Párnát adjak? - Költői kérdést tettem fel neki, amit eléggé komolyan vett.

- Leköteleznél édes. 

Hátranyúltam, és felemeltem a nagy tollpárnát. Erőből hozzávágtam, de ő pár pillanat alatt mögöttem termett. Ez nem fair.

Elvette tőlem, és visszatette. Helyet cseréltünk. Most én ültem az ágy végénél. 

- Khm! - Köhögtem, és megböktem a combját. 

- Ha szeretnéd ezt a helyet, vedd el... vagy gyere ide. - Tárta szét a karját. 

- Szeretnéd mi? - Fontam össze magam előtt a karom.

- Nem is tudod mennyire. - Nevetett.

Lesütöttem a fejem, és a takarót bámultam, mintha annyira érdekes lenne. Pedig valójában a gondolataimban hajókáztam, egy hatalmas hullámmal versenyezve. 

Az utolsó lépésem a démon ellen... meghalt vajon? Mi történt vele? Sőt... mit tett velem, ami ennyire gázos lett, hogy kórházba kerültem, a tábort halasztva?...

Ráadásul... Dave hogy hogy nem sebesült meg? Annak a szörnyetegnek az ereje felér ötszáz démonvadászéval...

- Te lennél az új Superman? - böktem meg a bokáját az Én ágyamon elterülő vöröskének.

- Talán. De sajna neki béna a ruhája.- Rekedten felnevetett, és felém fordult. - Szűk naciba tény, hogy szexi lennék, de azért nem akarom kinyírni a csajokat... az már bűncselekmény - bökött vissza.

- Szóval... aki szexi, az már egy bűnöző? - Akkor már elkésett... 

- Olyasmi... édes. - Ült fel az ágyról, és belemarkolt a takarómba. - A lopáshoz is értek... eléggé megy ez nekem. - Túrt bele a hajába.

- Ezt hogy érted? - Értetlenkedtem. - Te loptál? - Csapkodtam.

- Lányok szívét ellopni bűncselekménynek számít? - Mászott közelebb.

- Eléggé pocsék bűnöző vagy. - Hazudtam.

Ekkora egót életemben nem láttam. De... valamiért némely szavában az igazság makacsul kacsintgatott felém. Nem, nem az, hogy szexi. Bár ez tagadhatatlanul... Nell! Állj le a francba is. 

Esetleg.. ha máskor a "szexi" jelzőt Davenek szánom... lőjetek le.

*

A tény, hogy órák.. napok... gőzöm sincs mennyi ideje nem néztem tükörbe, eléggé elrettentő. A blogom porosodva pihen. Szinte sikít, hogy "írj bébi, kell egy új bejegyzés". 

A doki szerint bekattantam. Szerinte álmomban démonokról beszélek össze-vissza. De kit is fárasztok, tényleg igaza van. Dave szerint. 

Mellesleg... a falat bámulni érdekes dolog. Olyan sápadt volt...mint a testem. Hófehér, és a lelke valahol egy messzi-messzi galaxisban úszik... nem, ez nem a Star Wars. Erről jut eszembe! TV-t se néztem... atyaég.

Hátradőltem az ágyamon, és az ablakpárkányon lévő, fehér madarat lestem. Ragyogó, tengerben úszó szemével kukucskált be. Hófehér tollát megrebegtette, és apró lábával kapargatni kezdte az üveget, majd hangosan felénekelt.

Egy érdekes dallam járta át a testem. A falak, amelyek körülvettek, hacsak két másodpercre is, de összedőltek. Ettől a daltól már lelehetett vágni, hogy ez nem egy átlagos madár. Egyértelmű...

- Fantasztikus. A tanács kinyír minket... - Lépett be Dave. Morcosan kinyitotta az ablakot, mire berepült az énekes madár, s leült az ágyam szélére.

- Vehetnél példát tőle, cicafiú. - Sandítottam a vöröskére - Ő megtisztel, és nem mászik bele az aurámba... - Fontam össze magam előtt a karom.

Felnevetett.

- Ne itt nyálazzatok. Üzenetem van. Sietnék tovább. - Szólalt meg az ágy szélén, türelmetlenül toporzékoló madár. 

- Jobb volt, amíg ez se szólalt meg... - Motyogtam.

- Itt az üzenet. Fogd meg Vöröske. - Nyomta Dave mellkasának, és már el is suhant.

- És még hogy én vagyok a bunkó... pff. - Panaszkodott, és felnyitotta a borítékot.

- Mi a szarért nem vettem eddig észre azt a borítékot? - Értetlenkedtem, és Dave elé kúsztam.

- Hogy egy átlag ember ne lássa meg. Logika. Tudod, mint a mesékbe... - Feltépte a borítékot.

- És ez melyik mese? A Csipkerózsika? - Nevettem.

- Ez esetben te aludtál... a herceg meg... - Halkult el. Nem fejezte be a mondatot, helyette belenyúlt a borítékba, és kivett egy lapot. Régies betűstílusát szinte lehetetlennek véltem kiolvasni.

Nem szóltam semmit. Kitéptem a kezéből, és nekiálltam a bogarászásnak. Tisztelt... Liszttel...? Ki a franc tudja ezt kiolvasni? Na jó... próbáljuk újra...

Tisztelt. De király vagyok. 

- Ami nem megy, ne erőltesd, édes. - Nézett engem, ahogy szerencsétlenkedem.

-Tisztelt Nell! - Már rosszul kezdődik... - Feltűnő munkavégzése miatt közmunkára kell Önt ítélnünk. Ez annyit takar, hogy Ön e varázsige segítségével (amit lejjebb említek) lépjen át a mi világunkba. - Az elolvasása sikerült... eddig jó vagyok.

Dave hangosan nevetni kezdett. Az ágyamra dőlt, és a hasát fogta. Ekkora tojásosrántottát... pff

- De... - Folytattam. - Mivel van egy tanú, ezért nem tudjuk pontosan, hogy melyikőjük volt az, aki kezdeményezte a harcot. - Olvastam tovább. Ajkam széles vigyorba vágódott. - Ezért az önnel lévő Vöröskét is közmunkára ítéljük. - Nevettem. 

- Mi van? - Ült fel, és kapta ki a kezemből a papírt.

- Szívááás. - Kiáltottam fel, és rányújtottam a nyelvem. Kapkodtam a levegőt, annyira nevettem.

- Nevem is van... - Gyűrte meg a papír szélét. 

- Látszik, hogy nem csípnek "Vöröske". - Fogtam a hasam.

Közmunka... tehát küldetésekre kell vele járnom. A Vöröskével. Jó kis becenév. Tetszetős.

Igen... a démonvadászoknál a közmunka ez... gyilkolj démonokat, még ha bele is pukkansz. 

- De nekem vissza kell mennem a táborba... - Csapkodtam. Az ágyra feküdtem, és beleordítottam a párnámba.

- Csipkerózsika... ezzel nem mész semmire. - Dőlt mellém. - Kitöröljük a barátaid emlékeit, és mész dolgozni... semmi több. - Vigyorgott - Velem.

- Ez most jól esett. Kösz.... Mr.Megértemazembereket. - Löktem arrébb.

- Honnan tudtad, hogy ez a második nevem, édes? - Mászott közelebb.

- Úgy, hogy egy zseni vagyok - Ültem fel.

Felálltam, és az ablakhoz léptem. Kerestem azt a tollas tyúkot, aki nemrég elrepült, de ez eléggé felesleges időpocsékolásnak bizonyult. 

Az égen a felhők összehúzódtak. A szél bitang erősen csapta meg az arcom. Pár perce még az időnek nem volt ilyen pocsék kedve. Tuti megcsalta a pasija... szinglinek lenni szar lehet. 

Ajánlom neki a csokit. Boldogsághormonok. Ez kéne neki.... vagy valami siratós szappanopera... bár, attól jobban sírna. 

- Tudod mit, Dave? - Egy ötlet hasított végig a gondolataimon. - Elmegyek veled küldetésezni... ha... - Szemeim felcsillantak.

Csak úgy, mint Davenek...

- Mi az? - Lépett közelebb. 

- El kell olvasnod azt a könyvet, amit én mondok... - Néztem fel rá.

- Pornókönyv? - Nevetett.

...Kinyírom... 

- Na? Elolvasod, vagy sem? - Pimasz mosoly ült ki az arcomra. 

- Jó... - Biccentette oldalra a fejét. - Ennyire jó az a cucc? - Ne gondolj a pornókönyvekre... pff - De akkor jössz küldetésezni? - Nyújtotta kezét.

- Igen... - Fogtam vele kezet. Gőzöm sincs mi lesz velem... lehet, hogy inkább vissza kéne mennem a táborba? Ez így nagyon szar helyzet...

- De ez így nem fair velem szemben... az alap dolog, hogy jössz küldetésre... hisz az kötelező, édes. - Mosolygott. - Ezért... ha esetleg elszúrsz valamit, vagy rossz démont ölsz meg, esetleg megsebesülsz... tartozol nekem. - Nevetett.

- Ezt hogy érted? - Tettem csípőre a kezem.

- Hisz ha megsebesülsz, vagy bármi bajod lesz, amiért nem tudsz harcolni... nekem kell "eltakarítanom" azokat a nyomoronc démonokat... az már szinte egy egyedüli küldetés... - Bökte meg a homlokom.

- Honnan veszed, hogy megsebesülök? Jósolni is tudsz, vagy mi? - Vontam föl a szemöldököm.

- Nem sok mindent tudsz rólam, Csipkerózsika. Becenevek adásában is profi vagyok... és mint mondtad, a második nevem: ,,Mr.Megértemazembereket". - Letöröm a vigyort a képedről...

- Nah... mond... nekem mit kell tennem...? - Aggódva néztem szemébe. Ő szeliden mosolygott. Hamis szelídséggel persze...

Közel lépett hozzám. Mutatóujjával végigjárta az állam. Enyhén felemelte az arcom. Egy kis izgatottság futott végig rajtam... hisz, mikor a szemébe nézek, mindig egy világot látok haldokolni.. A múltját még előttem sötét fátyol fedi.. a falak, amik Őt körülveszik...

Még sértetlenül állnak... Az arcomba szökött a vér. Kiült rám az a tipikus "zavarban vagyok" érzés.

Mosolyra húzódott ajka széle. Aranyosan fürkészte pillantásom, és szinte élvezte a reakcióm. Nagyot nyeltem, és akaratom ellenére is próbáltam ellökni. Ebből csak annyi sült ki, hogy a mellkasára tapasztottam mindkét tenyerem.

- Mi az? Már taperolsz is? - Simította végig az arcom. - Amúgy... a feladatod annyi, hogy ha elszúrod... el kell mondanod.. hogy mit éreztél ebben a pillanatban. - Mosolygott.

Ehh? Ez most komoly? Ha hazudnék... azt meglátná... de Nell! Ne gondolkozz ezen! Nyerni fogsz. Ráadásul neki alapból el kell olvasni a könyvet küldetés után... nekem csak akkor kell válaszolni, ha megsebesültem, vagy neki kell kisegíteni a harcban... semmi extra...

*

Leszállt az est. A hideg mardosta a bőröm. A bűz, ami a talajból szivárgott tépkedte az orrom. Dave félvállról véve a dolgot nézett körbe. Utálom ezt az erdőt. A hányinger szorongatta a belsőmet. Két hosszú ösvény tátongott előttünk.

Az egyik sötét, és félelmet keltő volt. A növényzuhatag teljesen belepte. A másik kicsit ritkább volt. A hold fénye ragyogta be az utat. Dave a cetlit bámulta, amelyen annak a démonnak a külleme volt lefirkantva, amely nekünk kellett.

- Egy Swenx kell nekünk... - Komolyan nézte a két ösvényt. Letérdelt, és beletúrt a talajba. Ujjaival végigjárta azt a kis lábnyomot, majd felemelte kezét, és beleszagolt. 

- Na jó, megyek rókázni... - Jegyeztem meg, és letérdeltem mellé. - Valami fejlemény? - Türelmetlenkedtem. A kardommal rajzoltam egy X-et a földre. Nem akarok eltévedni, és ha esetleg körbe-körbe járkálnánk... Ezt kicsit kinézem magamból...

- A jobb oldali ösvényen megyünk. - Jelentette ki, és elindult.

- De én a bal oldalin akartam. - Mutattam arra. A hátborzongató útra...

- Ne játszd magad... induljunk a jobb oldalin... - Idegesen a földbe döfte kardját, és rám nézett. 

Nem érdekelt. Felálltam, és arra loholtam, amerre én magam akartam menni. 

- Makacs... - Kiabált utánam. - Gondolj arra, ha elszúrod mi lesz... a következménye, édes. - Halkan felhorkantott. 

- Erre kell menni, higgy nekem. Én vagyok a tűz.. a hold simán elbújhat mögöttem. - Kacsintottam, és haladtam tovább. A kardommal tördeltem le az utamban lévő ágakat.

Rettentő hideg volt... a fekete atlétámban rettentően fáztam. Ráadásul minden lépésem jól meg kellett fontolni. Hisz, ha egy kicsit is arrébb lépek a mocsár ölelő karjaiba találom magam... Ijesztőnek vélt zajok csapongtak körülöttem.

Ahogy mentem éreztem, hogy a lábam nehezebbé vált. Letérdeltem. Cipőm egy rakat sár ölelte körül, ami már szinte ráfagyott. Ez egy csapda volt... hisz ez nem egy sima kosz, amit az ember levakar magáról.. mint a mai srácok a csajokat...

- Megérkezett a vacsora. És még helyes is. Milyen kis aranyos.. - A hátam mögött egy vékony hang sértette végig a hallójáratom. Ez idő alatt próbáltam a sarat lekaparni, de nem jött össze, hisz totál rátapadt. Mint rám a mögöttem álló...

- Igen az... játszunk vele először.. ne vesszen kárba nem, Adam? - Az egyik közel lépett hozzám. Felálltam, és az ideg kezdett rajtam eluralkodni... majd eszembe jutott Dave...

,,A feladatod annyi, hogy ha elszúrod... el kell mondanod.. hogy mit éreztél ebben a pillanatban."

- Nell... maradj itt... forrófejjel való küzdelemmel nem érsz semmit... - Suttogott Angyal. Igaza volt...  

A gerincem felsikoltott. Valaki végig... simította...

- Nyugi már... ha már meghalsz, élvezd ki... nem? - Megfordultam. Komoran néztem, és halál komolyan adtam neki egy választ.

- Ha még egyszer ezt csinálod.... Letépem a heréidet, bébi. - Húztam össze a szemöldököm. Belerúgtam térddel a féltett kincsébe az egyik féldémonnak, vagyis egy halandónak. A társa fejlettebb típus volt, őt utoljára hagytam.

Léptem egyet hátra. Folyamatosan ráztam a saras lábam, hátha lesz akkora szerencsém, hogy lejön róla a cucc. 

- Mi van? Elhagytad a Rómeód, Júlia? - Döntötte oldalra a fejét. Végigpásztázott vérvörös szemeivel. 

- Rómeó szabadnapon van. Csak hogy tudd. - Lépések sokasága követett. - Júlia tud ám kemény lenni. És ha kell... vérfürdőt is tud rendezni. - Túrtam bele a hajamba.

- Hmm... - Mért ismét végig. - Gyere, táncoljunk. - Indult felém.

- Ez most komoly? - Ásítottam, és neki is végeztem a férfiasságával. - Bocs, de nekem tényleg sietnem kell... nem érek rá ilyen hülyeségekkel foglalkozni. - Haladtam tovább.

Amatőrök... Chh. És még ez akart felszedni... pocsék!

Már csak azt a démont kéne megtalálnom, aki alapból kell.. padlócirkálók kíméljenek... A lábam egyre jobban fáj... elkezdtem remegni... 

Letérdeltem. Lassan felemeltem a fejem, és mintha az alagút végén lévő fényt pillantottam volna meg. Erőt vettem magamon, és felálltam. Baktattam tovább. Egyre gyorsabban siettem. Futottam. Szaladtam.

Összekocogtattam az állkapcsom. Nem törődtem semmivel. Magam elé emeltem a karom, és védtem az arcom. A kard a hátamon pihent, és figyelt. A faágak, növények végigkarcolták a testem. De én csak szaladtam tovább...

A fény egyre közelebb vándorolt hozzám. A melegség végigjárta a testem, és egy utolsó ugrásra volt erőm... 

Enyhén behajlítottam a térdeim, majd mint egy gepárd lecsaptam. Erősen lehunyva tartottam a szemem, és éreztem, hogy a talajnak csapódok. Háttal terültem el a földön. Mélyen fellélegeztem, mikor éreztem, hogy kapok rendesen levegőt.

- Most már kinyithatod.

Tágra nyílt szemekkel bámultam. Dave fölém hajolt, és mosolyával üdvözölt. Lágyan bólintott, és figyelt. 

- Lett volna egyszerűbb út is ahhoz, hogy eltalálj ide... de te a nehezet választottad... annyira rád jellemző. - Dőlt mellém.

Sokkolva néztem az eget. A feljövő nap fénye ragyogta be ezt a mezőt. A szívem még mindig kalimpált. Ide-oda vágódott bennem. Próbáltam nyugtatgatni a gondolataimmal, de nem sikerült... 

- "Rád jellemző"... ezt hogy érted? - Húztam föl a szemöldököm, és felé fordultam.

- Regéljek neked? - Nézte az eget.

- Ha van kedved. - Kezem a fejem alá tettem, és hallgattam.

- Láttál már futórózsát télen virágozni? Amely túléli a zord időszakokat, és a sors csapását? - Hunyta le szemét, és folytatta egy kis szünet után. Várta a reakcióm, de én, mint egy kisgyermek hallgattam. - Kell egy támasz, amivel megtudod mutatni, hogy te igenis ilyen vagy... egyedül próbálsz küzdeni... de ez a támasz mindig veled van... - Fordult felém. - Egyszóval... olyan vagy, mint egy futórózsa. - Egy valódi mosoly ült ki az arcára. 

Tágra nyílt szemekkel hallgattam végig. A világ megszűnt... a falakat negyed részben is lehetséges... de lebontottam. Vagy ő törte át az enyémet? A szívemhez vezető falat?

Barna szemeiben humor, se pimaszság nem volt. Eltűnt. Elporladt... hacsak egy kis időre is... de elhamvasztottam. Magunk mögött hagytuk a sűrűn erdőt. Végre...

A szél lágyan ringatott bennünket. Szempárbaj vívtam a vöröskével. 

- Ehm... - Szökött vér az arcomba. - Mi van azzal a démonnal? Akit kerestünk? - Váltottam témát, és felültem. Mint egy árnyék, ő is így tett.

- Megöltem. - Nevetett.

- Mi van? - Sokkoltam le.

- Amíg te a sűrű erdőben harcoltál, addig már rég kivégeztem... és mellesleg tudod... még válaszolnod kell a kérdésre.

- De mi az, hogy végeztél vele? Mágus is vagy, vagy mi a franc? - A szavai hatása alatt voltam. Egyedül képes volt megölni? Talán... tényleg kicsit lebecsültem volna?...

Felhorkantott, és átfordult a másik oldalára. 

- Be durcizok, ha nem válaszolsz. -Nevetett. 

- Talán... - Nyeltem nagyot. - Az érzéseim olyanok, mint a szikla.. nem tudok válaszolni. Miért vagy ennyire kíváncsi? Megettél valami gombát az erdőben, vagy mi? - Haraptam el a szavak végét.

Felült, és közelebb mászott hozzám. Felemelte tekintetét. Vérvörös hajtömege alól próbálta a választ kicsikarni belőlem. Nagyot nyeltem...

- Minden lány zavarba jön, ha egy srác közel mászik hozzá na. Itt a válaszod. - A fűszálakat kezdtem tépkedni.

- Ez egyértelmű, édes. Mind egy, nem hozlak akkor ilyen helyzetbe. - Nyújtózott. - Majd talán máskor kapok választ. Ohh majdnem elfelejtettem.. azt a könyvet majd add ide... tudod.. el kell olvasnom. - Döntötte oldalra a fejét, mint egy kiskutya.

 ***

Mint egy szilaj baktattál át szívem gazos mezején. Te voltál az egyetlen, aki megszelídített. Nem hoztál csokoládét, vagy rózsát, hogy próbáld magad bedobni nálam. Régimódi sem voltál.

De mégis megragadtál. Elfeledtetted velem a múltat. Lehet, hogy nem sok időre, de te képes voltál rá. Elég a nyáladzásból, ez már gáz... élezd a kardod, hisz a következő harc még csak most kezdődik...

Értünk.