4.Fejezet ~ Akcióban a vörössel!

Halihó!:) Köszönöm szépen a pozitív véleményeket. Ezúton is szeretnék mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánni!:) Sok sok soook csokinyuszival :3 <3 

A fejezethez illő zene: https://www.youtube.com/watch?v=2Y2PCvNYeE8 

Jó olvasást!:)

***

Szemeim a neveket fürkészték. Kíváncsiság járta át a testem, és csak reménykedni tudtam, hogy Ellie lesz, vagy Dave szöges ellentéte. Magyarán kedves, és jó modorú férfi... srác... akármi, csak ne a vörös!

- Tommal, és Lucyval vagyok - bökött meg enyhén Ellie. A hangja gyászos volt, mintha meghalt volna egy macska. Szomorúan bólintottam, együttérzésem kiadván ezzel a laza fejcsóválással, és összeszűkült szemekkel
kerestem tovább a nevem.

Nell Flynn csapattársai - akadtam a nevemre, ami szinte olyan kicsi betűkkel volt írva, mint a TVs eladásokban, mikor apró betűvel írják ki, hogy a kiszállítási díj csekély tízezer forinttal dobja meg az árút...

Steve, és Rose. - olvastam magamba, majd szaporán körülnéztem. Nem akartam felordítani, hogy: Hééj Rose, vagy Steve, merre vagytok? Keressetek meg, mert tudjátok, én vagyok az a vörös csaj, aki a csapattársatok. Tudjátok, az a démonvadász, aki valójában nem akar itt lenni ezen a kiránduláson, de muszáj, mert a barátnőm belém verte ezekkel a szavakkal:

"Ha nem jössz kibelezlek."

Forgattam a fejem jobbra, balra, mint akinek idegrángatózása van, és tettem egy teljes kört a tengelyem körül, mire egy magas srác előtt találtam magam.
Barna szemek, melyek gyűlölettel voltak megtelve. Ilyet is régen láttam... az undor az arcon... Mintha láttam volna már valahol... megártott a buszozás... Én meg, mint egy idióta forgolódtam...

- Nell Flynn? - kérdezte elég katonásan, vagy mint aki most rögtön leakar fejezni... a külseje egy vadállatot takar?
- Eh izé ja - válaszoltam, és tettem egy nagyon csekély lépést hátra, mert ha még jobban elkezdtem volna tolatni, a mögöttem lévő szemüveges, alig negyven kilós srác kettétört volna.

A srác megragadta a karom, és kiráncigált a tömegből. Mikor észbe kaptam láttam, hogy a másik kezével egy fekete hajú lányt hurcol.. Ő lenne Rose?

- Nem kértem kisegítést, magamtól is simán kitaláltam volna. - hazudtam.
- Ez a srác bekattant. - sipákolt a lány.
- Nem... ő csak egy GPS akinek az a melója, hogy vigye az embereket. - forgattam a szemeim.
- Ti vagytok a csapattársaim. Ez van, szokjátok a rendszert. - szólalt fel mereven a srác. Na várjunk csak... ez beszólt nekünk?
- A francokat - kiáltottam fel valószínűleg Rose-al, ha ő a csapattársam.
- A nevem Steve - szólt mereven, érzelemmentes arccal, amit legszívesebben pofán ütöttem volna egy péklapáttal.
- Steve Bond? - nevettem fel.
- Ne keverd James Bonddal - csatlakozott Rose - Szerintem neki nem tetszik, hogy átkereszteltük - bökött Steve felé Rose.

Karba tett kézzel nézett minket. Mélyen belenéztem szemeibe, s mintha egy árnyalatot sötétedett volna... barnából átment egy nagyon mély színné, ami már szinte a vörös felé hajlott...
Rosera sandítottam, aki ugyanígy volt. Láttam rajta, hogy észrevette.

- Hé srácok - lépett hozzánk a tanárnő - Itt van egy lap - nyomta a kezembe.
- Ez mi? - értetlenkedett Rose.
- Minden csapatnak van egy ellenfele, akiken túl kell szárnyalnia drágáim - pördült egyet a tanárnő, majd csillagokat szórva nézett engem.
- Ellenfél? - lélegeztem egy mélyet, majd akadozottan kifújtattam, mint egy dühöngő bika, aki haza akarna menni, és áttörni mindenkin..
- Yes Yes - válaszolt pocsék angol kiejtéssel, és arrébb szökkent.

Nehezedő csend ült ránk... karba tett kézzel álltunk, és az agyam az ellenséges csapaton kattogott... tizennégyes csapat ellen... kik azok?

- Edzés - morgott fel Steve, és elindult egy fa felé.
- M-mi van? - mordultam fel, és rántottam egyet a bőröndömön - most megyek a szobámba, és lefekszek aludni, a soha viszont nem látásra - intettem, és nekiiramodtam a kijelölt ház felé.
- Hülye... - kiáltott utánam Steve - Szét kell aláznunk az ellenséges csapatot, nem elaltatni őket.... te...

Nem is figyeltem az utolsó szavakra. Az ígéret földjére tartottam. A bőröndöm száguldott mögöttem, és nekivágódott az ajtónak, és amilyen nagy lendülettel rohantam, oly erősen be is estem a házba.

Ez a srác mekkora egy gyökér. Csapattárs mi? Edzek is? A szart!

*

Az ágyamon fekve éppen egy szökési tervet szövögettem. A hazafele utat eléggé kacifántos lenne megszervezni, hisz kezdjük ott, hogy pontosan azt sem tudom, hogy hol vagyok...
Rose, és Steve vajon már megölték egymást? Mellesleg valahogy nem tetszik nekem ez a srác... túlzottan feltűnő... állandóan fennhangon beszél... mintha... nem is tudom... talán ő egy-

- Hé Nell - mászott oda hozzám Ellie - Hogy ment? Milyenek a csapattársaid? - mosolygott.
- Jobb lett volna, ha te vagy... a lány még tűrhető...de az a srác egy rabszolgahajcsár...
- Miért?
- Azt akarta, hogy eddzek.
- És ezzel mi a baj?
- Az hogy nem eddzek. Lezártam...
- De miért? - mászott bele a személyes terembe.
- Nem edzeni jöttem... ez nem edzőtábor.
- Drága Nell... aranyom... láttad már a jelentkezési lapot? - vigyorgott. Ebbe a vigyorba felragyogott egy pimaszság... ami nagyon nem tetszett.

Előkotorta a táskájából a jelentkezési lapját, és az arcomba nyomta.

- Ezzel mi a baj? - kérdeztem.
- Nézz csak ide - bökött legalulra hosszú, hófehér ujjaival - Olvasd fel - tartotta vissza a nevetést.
- Kicsiknek és nagyoknak korlátlan móka, és kacagást, melyet iskolánk nyújt önnek. - haraptam el a mondat utolsó szavát.
- De a kisbetűt - nevetett.

Ledermedtem. Az agyam nem bírta beazonosítani a szót... nem megy.

- Na? - bökött.
- Sporttábor.... - halkultam el, és egy párnát az arcomba nyomva sikítottam.

Mintha gyomorszájon rúgtak volna... a saját fejemnél fogva vezettek el ide... úgy, hogy még tudtam is, hogy hova megyek... csak... azt nem... hogy milyen célból...

- Kimegyek levegőzni... - suttogtam
- Este van... ilyenkor nem mászkálunk, mert elkap a bagoly! - nevetett Ellie, aki befeküdt a saját ágyába, nyakig bebugyolálva.... egy jó kis könyv társaságában.
- Már este van? - felnéztem a szobánkban lévő nagy fali órára. Az idő úgy telt, mintha kergetnék egy fáklyával...

*

A hideg mardosta a bőröm. A hold fénye halványan végigkísért rövid utamon, mely egy kis stéghez vezetett.
A tón gyönyörű táncot járt ez a nem mindennapi ragyogás. Békák némely esetben hangosan felkuruttyoltak, szívinfarktust okozva ezzel nekem. A bogarak, mint a kémek követtek engem, én meg csapkodtam őket, mint egy eszeveszett
... démonvadász.

A fák lágyan mocorogtak a szél ringását követve... A csillagok az égen sasszemekkel figyeltek. Mikor felnéztem, eszembe jutott, hogy ki is vagyok valójában... vagy, hogy ki nem akarok lenni.
Az est fintora a bogarakban kelt életre, akik le sem szálltak rólam. Hosszú ujjú pulcsit luxus hozni. Az már túlságosan is nehéz lett volna...

- Ennyi volt? - ült a vállamra Ördög, és próbálta visszatartani a röhögőgörcsét

Nem válaszoltam. Megráztam magam, és mikor a tóra pillantottam egy feltűnően gyönyörű dolgot pillantottam meg, ami szinte szúrta a szemem: Ördög beleesett a tóba. Ennél szebb dolgot el sem tudtam volna képzelni...

Látni, ahogy a kis kezével próbál úszni, de nem jön össze neki.... lényegében hallhatatlan, nem értem min húzza fel magát ennyire, lényegében a víz csak jéghideg, attól eltekintve nem nagy cucc....

A zsebemhez kaptam, és egy világ omlott össze bennem... a telefonom... elvan zárva tőlem.. szinte hallottam, ahogy a szívem apró, szilánkokban csapódik a talajra... az egyetlen baki az volt, hogy nem láttam... de éreztem.

Na jó... ebből elég... még ma visszafogom szerezni... ha törik.... ha szakad... Muszáj megnéznem a blogomról írt véleményeket, még MA!

- Idegesnek tűnsz - állt előttem Angyal. Meleg szavaival összetudta szedni az apró szilánkjaim... már csak valahogy össze kellene forrasztani őket...
- A telefonom... nincs zene... nincs írás... semmi...
- Ne hogy már beülj egy szoba sarkába, és benyomd a depressziós csajt emiatt - lépett Ördög, Angyal mellé csurom vizesen. Tetszik a látvány.
- Ki mondta, hogy be depizek? - értetlenkedtem.
- Ez a beszéd Nell! - örvendezett Angyal.
- Megölöm azt, aki elvette - javítottam ki magam. Angyal arcán lévő mosoly lefagyott. Ördög vigyora hatalmas lett - Vagyis... visszaszerzem - mosolyogtam pimaszul.

*

A falhoz simítottam a hátam, és halkan felsóhajtottam. Még egy... vagy két lépés Nell... és ott leszel.

- Ekkora felhajtást egy ilyen hülyeség miatt... te se vagy normális - dühöngött Angyal - A lopás az bűn!
- Pssszt - fogtam be a száját - Csak kölcsönveszem azt, ami az enyém - Javítottam ki.

Ördög arcán lévő kaján vigyor szinte vakította a szemem.

Lépéseket hallottam, majd legugoltam. Egy tanár lépett ki egy rozoga ajtón. Szemet szúró cipőjével kopogtatott. Szerencsémre egyből az útjára ment, és nem látott meg engem... ellentétes irány...

- Hülye - panaszkodott a kis glóriás.

Hátraléptem, és a falhoz passzíroztam magam. A lámpák fénye halványan pislákolt. Mint valami rossz horrorfilmben...

A fal felettem átázott. Rothadó szag áradt. Az elején azt hittem, hogy ez csak Ördög, de kellemesen csalódtam...

Bizsergést éreztem a hátam mögött. Egy erős kéz ragadt meg, és behúzott egy kis szekrénybe. Magához húzott, és jól bevágta az ajtaját. Kapálóztam, és nyögtem. Mi a szar ez? Beépített kémek?

- Hangosabban nem megy? Esetleg adjak egy mikrofont? - suttogott egy mély hang.

Megragadtam a karját, és rászorítottam. Felemeltem a lábam, és a combjába rúgtam. Hallottam, ahogy halkan felszisszen, de a szorításból nem engedett.
A hangja ismerős volt... mintha valahol találkoztam volna már vele...

- A memóriád felér egy aranyhaléval... és a harctudásod meg a nagymamáméval...
- Mit akarsz? - visítottam. Ez a csendes gyilkos még mindig tartott, mintha meg sem kottyant volna neki ez a rúgás.

Az egyik kezével elengedte a szám, és a zsebében kotorászott. Neki háttal álltam, de nem nagyon akartam mocorogni ebben a kis szekrényben.

- Nem egy ilyet szeretnél te is megszerezni? - tartotta elém a maximum fényerőn lévő telefonját.

Szemeim felragyogtak. Egy saját hordozható napot mutatott elém tele játékkal, és internettel... te egy angyal vagy?

- Pfff - morogtam fel, és elkezdtem mocorogni. A szekrény meginogott, nekem meg a pulzusom az egekbe szökött a félelemtől.
- Sss megakarsz ölni? Az a testnevelés tanár élve kibelezne minket kislány... - fogott szorosabban.
- Ne beszélj többesszámba... te rángattál be ide bárki is vagy - gúnyolódtam.
- Komolyan nem ismersz fel? - megragadta a vállam, és maga elé fordított.

Na ne.... esküszöm jobban örültem volna, ha a tesitanár az... Felemelte a telefonját, és adott egy kis fényt, amit az arcára irányított... Dave...

- Nem hogy örülnél. Egy ilyen sráccal, mint én, sosem leszel ennyire közeli helyzetben... - nevetett halkan.
- Letörlöm azt az otromba vigyort a képedről - motyogtam.
- Ugye nem mondod komolyan, hogy itt akarod megmutatni a harctudásod? - vágott vissza.

A szekrényen lévő kis résre pillantottam. Egy nagydarab tanárt láttam, egy pocsék konttyal a fején. Katonásan lépkedett, és szigorúan forgatta a fejét.

- A francba - böktem meg Davet.

Kinézett. Egy másodperces pánik futott át rajtam. Ha itt halálozok el, abból botrány lesz...

- Kérlek, most ne kerekedjen felül rajtad az egód - suttogtam neki.
- Az egóm egy külön egyéniség édes. Neki nem lehet parancsolni - hajolt közel hozzám. Elfordítottam a fejem, és ettől a csóvától meginogott a szekrény.

Szinte láttam magam előtt Ellie beteg arcát, és mondogatja hogy: "Miért voltál te ennyire suta, hogy egy idióta telefonért kirúgatod magad a táborból". Ellietől jobban féltem, mint ettől a tanártól, aki itt járőröset játszik...

- Elindult felénk - szólt lazán, és nyugodtan Dave.

Egy ilyen helyzetben hogy lehet valaki ilyen? A szívem annyira hangosan dobog, hogy szerintem a mellettem lévő vöröske is úgy hallja, mintha egyenesen neki verne...

- Hé maga - kiáltott valaki kintről. A figyelő kontya szétesett a hirtelen fordulattól, és elszökkent a hang irányába.

Egy hatalmasat sóhajtottunk, és kinyitottam az ajtót. Körülnéztem, és elindultam a szoba irányába, ahonnan még az elején az egyik tanár kijött.
Hátrafordultam, de Dave eltűnt. Nem baj, jobb is így...

*

Boldogan, és fülig érő vigyorral dőltem az ágyamra. A telefonom bekapcsolva. Így mindjárt jobb... Fel mentem megnézni a blogomhoz írt hozzászólásokat.

- Hát te? Azt honnan szerezted? - mászott mellém Ellie. Kíváncsian leste a telefonom.
- Kölcsönkértem. - vigyorogtam.

~

Belenézvén mélyvörös szemeidbe, egy egész világot láttam haldokolni... ,,Mikor veled vagyok, úgy érzem magam, mint egy tűzoltó, aki ezeket a lángokat lassan, de biztosan... eloltja...örökre..."