9.Fejezet ~ Mit tennél?

Sziasztok!

Új fejezet a láthatáron. Megjegyzéseket várom:) Remélem tetszeni fog C:

FACEBOOK OLDAL: https://www.facebook.com/futorozsanell?ref=aymt_homepage_panel

ZENE: https://www.youtube.com/watch?v=TA6IA7PEmbQ

Jó olvasást:)

***

A gyors kajálda a legjobb megoldás arra, hogy enyhítsem a farkaséhségem. Mint egy vadállat szaladtam be, és egy hatalmas hamburgerért esedeztem. Az illatok birizgálták az orrom, és a számban az ízek kavarogtak.
Csillogó szemekkel figyeltem, ahogy egy idősebb nő szokatlanul gyorsan, de precízen pakolja a hozzávalókat. Ajkamba haraptam, és igyekeztem nem felfalni a kajáldát.

- Másnaposnak lenni pocsék lehet. - pillantott rám szeme sarkából, de válaszolni már nem volt erőm. Szívesebben beszélgetnék azzal a hamburgerrel.

Annyira meleg van... mindjárt itt olvadok el. Sietősen kezdtem mutatóujjammal halkan kopogtatni, és türelmetlenül nyeltem.

- Sietek. - förmedt rám halkan. Forgattam a szemeim, mire kiadta nekem. Gyorsan kifizettem, és rohantam egy árnyékos helyre. Ez egy kisebb házhoz hasonlított, viszont mellette voltak székek, asztalok. Lecuccoltam oda, és mint aki napok óta nem evett ragadtam
meg a hamburgerem.

Gondolkozni sem volt időm. Senki nem volt itt, csak a flegma kajáldás. Egyedül lenni szívás. Pláne, ha az ember nem szokja meg...

Az agyam próbálta felidézni a tegnap történteket, de csak a Daveel töltött mézes-mázas jelenetek ugrottak be. Az arcom egyre forróbb lett. Sokkal melegebb volt, mint tőlem pár méterre a beton, amire a nap ragyogott.
Kezem az arcomhoz emeltem, és elképedtem. Lehetetlennek véltem, hogy ez valaha is, ha nem ebben az univerzumban, vagy akárhol is... ez megtörténjen.

A szívem kiszakadni készült a helyéről. Megráztam a fejem, és tovább faltam a "reggelim", ami akár egy ebédnek is elmehetne. Próbálom Davet kiverni a fejemből, legalább a mai napon... de nem megy.
Makacsul belefurakodott az elmémbe, és ott vigyorog rajtam. Érezzem magam megtisztelve, hogy ajkai nemrég az enyémhez simultak? Átöleltem. Beletúrtam a hajába. Hozzásimultam.

Ajkamba haraptam, és letettem a kajám. Az asztalra döntöttem a fejem, és halkan felnyöszörögtem. Ujjaimmal apró köröket rajzoltam a kopott, kék színre. Szemem sarkából figyeltem a hamburgerem, de már enni sem volt erőm.
Úgy érzem magam, mint egy mesében. Megtörtént a jelenet, de a herceggel egyenlőre külön vagyunk. "Majd tuti hív." Mi a szarért érdekel? A hangja állandóan a fejemben kopácsol, és ha kell, szólongat. Nem, ez nem Ördög.

Én... belé szerettem? Azt sem tudom, hogy mi van köztünk. Barátság? Vagy mi? Lehet, hogy minden lánnyal ezt megcsinálta, hogy "termékmintát vehessen" az ajkunkról? Melyik a legjobb?

- Nell! Hogy te mekkora idióta vagy... - Ördög mászott a hamburgerem mellé, majd enyhén ránehezedett. - Kislány. - kezdett bele merészen. - Lehet, hogy idegesítő vagy... de ennyire nem hiszem, hogy pont téged venne valaki gatyára.
- Ezt hogy érted? - emeltem fel a fejem, és rámeredtem. Szemeibe a fény halványan felvillant.
- Úgy, hogy te egy szeretni való kiscica vagy, aki csak arra vár, hogy átöleljék. - mosolygott, majd folytatta. - A kemény külső bármit takarhat. Én már csak tudom. - tért vissza az egója, majd kihalászott a hamburgeremből egy kis darab
húst, és elkezdte majszolni.

Daveből nehezen látom a törődő pasast, aki virággal lepi meg választottját, és akár még a csillagokat is lehalássza az égről. Maximum elmegy egy büfébe, és a lány asztalára vágja a gyrost, majd elmegy. Ez nála a szeretet.

Viszont... ahogy tegnap bánt velem, egy hercegnő helyében sem lettem volna. Úgy éreztem, vele tényleg ver a szívem, és nem csak úgy vagyok, mint a megszokott vörös árnyék, aki állandóan panaszkodik, és mindent szid.

Mosolyra húztam ajkam szélét, majd megérintettem. Mutatóujjam végighúztam rajta, és rájöttem. Tényleg beleszerettem. Beleestem ebbe a gödörbe, ahol minden rózsaszín.
Lehunytam a szemem, és a kezemre támaszkodtam. Enyhén mozgattam a fejem a tegnapi dalra, és vörös rózsák gyűltek az arcomra.

Éreztem, ahogy a gerincemen felsiklik valami, majd összerezzentem.

- Jó középdélutánt, hercegnő. - Dave hajolt le hozzám, és egy apró puszit nyomott az arcomra. - Ennyire elment az étvágyad? Szegénykém. - megragadta a hamburgerem, és elkezdett rajta nyammogni, és leült elém.

Rámeredtem, és arrébb biccentettem a fejem.

- Finom legalább? - flegmán felhorkantottam. A szavak el sem értek a hallójáratáig. Kicsit bepöccentem, majd áthajoltam az asztalon, és beleharaptam a hamburgerbe. Könyökömön támaszkodtam, és tenyerem kezén simítottam végig.
- Így még finomabb. - vigyorodott el, és leemelte az ételt ajka elől.

Végigpásztáztam arca minden egyes részét. Apró gödröcskéit, és a hold árnyalataival kevert szemét. Tekintetem lejjebb vágott utat, és a pólójára meredtem. Fakó, régi, szürke póló volt rajta, amin egy kiolvashatatlan felirat volt.

Visszalestem az arcára, és vágyakozóan meredtem az ajkát. Halkan felköhögtem zavaromban, és arrébb biccentettem a fejem. Éreztem Dave nem meglepő mosolyát, és azt is, ahogy egyik percről, a másikra ujjai az arcomon vándorolnak, és felfedező utat tesznek.

Kicsit felemelkedett, és enyhén áthajolt az asztalon. Pillantásával fogva tartva húzott vissza, és az orromra nyomott egy apró puszit. Telhetetlenül ültem vissza, hisz minimum egy csókot vártam. Összefontam magam előtt a karom, és Dave
picit érthetetlenül nézett.

- Semmi sincs ingyen. - kuncogott halkan, és felém tolta a hamburgert. - Egyél... - szólt nyugodtan.

Nem haboztam. Elrántottam, és a maradék falatot begyűrtem. Miután megettem mélyen elgondolkoztam, hogy mit fogok a nyár első napján csinálni... aludni. Talán.

Nem akartam kimondani, hogy legszívesebben Daveel tölteném a napot, hisz olyan gázul hangozna, ha egy lány bökné ki... ezért inkább félénken egy szalvétát elemeztem.

Az ajkam harapdáltam, mintha annyira finom, és tökéletes elfoglaltság lenne. Míg Dave szóért nem vett levegőt...

- Gőzöm sincs mi a bajod. - suttogott pajkosan, és áthajolt az asztal felett. - De csak én gondolom azt... hogy ez az asztal rossz helyen van? - vigyorodott el.

Nyeltem egy nagyot, és felálltam. Vágyakozó szemeimben lévő fényt elfojtva néztem, ahogy mosolyog. Visszamászott, és morcosságom végett mellém lépett.

- Van kedved eljönni valahova? - zsebre vágta az egyik kezét, míg a másikkal végigsimította a gerincem vonalát. Szemeim kikerekedtek. Erősnek kell maradnom. De mi a szarért, ha úgy is az lesz, amit akar, hogy elmegyek vele?
- Hát... nem is tudom. Sok dolgom van... - hazudtam eléggé átlátszóan.
- Akkor majd elhívok mást. - a féltékennyé varázslásával nem megy sokra.
- Menj mással. Ha ennyire könnyűvérű vagy... - tapasztottam csípőre a kezem. - Hátha az a valaki elmegy veled. - mérgelődtem.
- Akkor.. kérdezzem meg azt, a "valakit?"- vonta föl a szemöldökét, és szabad kezével a hátam simogatta.
- Ja. - morogtam fel flegmán.
- Rendben. Kedvesem, Valaki. Van kedved eljönni velem mondjuk vacsorázni, vagy akármit csinálni, ami udvariasan hangzik? - játszotta a lovagot, és maga felé fordított.
- Idióta vagy... - morogtam, és a mellkasába fúrtam a fejem. Halkan felnevetett, és szorosan magához húzott.

Még mindig lehetetlennek hiszem ezt az egészet. Akárhányszor megérintem, rádőlök... elfog egy olyan láng, ami azóta bennem ég, amióta megláttam őt. Nehezen bírom ki nélküle, bárhogy is viselkedik.
Lehet ő bunkó, beszólogatós kedvében... mondhat akárhányszor bármit nekem... annyiszor szeretek belé. Magamba fojtom ezt az egyszerű, nyolc betűs csodát. Nem bírom kimondani. Egyenesen... a szemébe.

Enyhén ringatni kezdett, és az eszem már ebben a pillanatban nem volt velem. Mikor balra dőltünk, majd jobbra, a szívem kiszakadni készült a helyéről. Nem akartam szavakat mondani, azt sem, hogy Dave valami pikáns megjegyzést tegyen.
Ehhez nem kellettek szavak. Elegek voltak a mozdulatok.

Mutatóujja felsiklott a gerincemen, és megérintette a nyakam. Beleborzongtam, majd lábujjhegyre állva átkaroltam a nyakát.

- Tudod... - kezdett bele nevetve. Belefojtottam a szót.
- Pofa be. - morogtam a mellkasába fúrva fejem.

Felkuncogott. Felemeltem tekintetem, állam a pólójába ásva. Úgy éreztem, hogy a ragyogás szemeimből egyre jobban lángra kap.

- Ha tudnád mit akartam mondani, nem fojtottad volna belém a szót, édes. - vigyorgott.

Kíváncsian emelkedtem feljebb.

- Mit akartál mondani? - nyeltem nagyot.
- Már mindegy. Erről a vonatról lekéstél... várd meg a következőt. - kacsintott.

Mérgesen, akadozottan fújtam ki a levegőt. Mint egy dühös hercegnő léptem hátra, és keresztbe tettem magam előtt a karom.

- Na, picim. A durca életmód nem áll jól. - folytatta. Utánozta a mozdulataim, és tett egy lépést felém. Hozzám simult.
- Ez nem "durca életmód". - gúnyosan feleltem. Nagyokat pislogtam, mikor felemelte az arcom, és egy apró puszit nyomott a vörös futórózsáimra.
- Akkor mi? - nevetett.
- Szerelemkimondhatatlanságszindróma. - hadartam. Meg is bántam, hogy kiböktem. Dave elkezdett vigyorogni, amiből már lelehetett vágni... hogy eddig is tudta... mi a bajom. - Ez nem vicces... - harapdáltam az ajkam.
- Tudod Nell. - váltott lágy hangnemre, és a szememben lévő érthetetlenséget fürkészte. - A szavakat tettekkel kell bizonyítani. Sokkal nehezebb számomra kimondani valamit, amit rendesen nem bizonyítottam... - mosolyodott el.
- Ne csináld ezt. - suttogtam.
- Mit? - vonta föl szemöldökét, és ravaszul vigyorogni kezdett.
- A kedvességet. - förmedtem rá.

Felnevetett. Behúzok neki komolyan...

- Azt akarod, hogy ne legyek kedves? Ezek szerint a bunkó,tahó énembe szerettél bele? Nem rossz... - tapasztotta a csípőmre kezét.
- Ki mondta, hogy beléd szerettem? - vágtam vissza gúnyosan.
- Akárhányszor rád nézek, a te arcod egy kaliforniai paprikáéval tudna versenyezni. - emelte feljebb fejét.
- Ez teljesen más... Pasinyelven nem tudom kifejteni... - morogtam.
- Pedig egyszerű. Csak annyit kéne mondanod, hogy "szeretlek", és máris más lenne ez a szituáció.
- Akkor mond ki te. - böktem meg.

Nem válaszolt semmit. Szemével engem pásztázott, és a homlokomra nyomott egy apró puszit. Tématerelés felsőfokon. Ezt nem ússza meg...

Hátrasimítottam vörös tincseim, és az asztalra meredtem. Ő továbbra is a pillantásom próbálta elcsípni, kevés szerencsével. Nehezen adtam be magam, majd mikor már a szélén voltam lehunytam a szemem.

Felemeltem a kezem, és tenyerembe temettem az arcom. Sóhajtottam, és a futórózsáim kezdtem dörzsölni. Hajtömegem az arcomba zúdult, de nem törődtem vele. Jobb is így.
Dave megragadott és elindult. Meglepetten lépkedtem utána. Hova a francba megyünk?

- Emberrablásra készülsz? Sürgő-forgó városon keresztül átcibálni egy ilyen védtelen lányt... - morogtam.
- Védtelen? - nevetett. - Te még egy ártatlan kiscicával is leállnál veszekedni. - húzott maga mellé.
- Akkor valószínűleg az a macska lenne a hibás. - gúnyolódtam.

Szűnni nem akaró kalimpálás járta át a mellkasom, ami egészen az ujjamig hatott. Dave átölelt a vállamnál, és így haladtunk végig. Annyira zavarban voltam, hogy majdnem ráléptem egy kisgyerek lábára.
Út közben néha-néha beszélgettünk szokásos, értelmetlen dolgokról. Nem bírtam ki, és menetelés közben a szemét bámultam. Ha észrevette, gyorsan elkaptam a fejem, mint akinek idegrángatózása van. Ez már megszokott volt tőlem.

- Nem nagy napot terveztem mára... - suttogott, mintha érdekelné is valakit, hogy mit akarunk csinálni. - Gyere át hozzám. Csinálok popcorn, és kész ötcsillagos szállodát varázsolok a nappaliból. - nevetett.

Boldog voltam. Nem nagyon izgatott, hogy nem étterembe megyünk. A nyüzsgés-forgás most nem igen hiányzott az életemből.

- Filmet nézünk? - néztem fel pajkosan.
- Ahogy akarod. Mást is csinálhatunk... - vigyorodott el. Már ott voltam, hogy a nyakába harapok, de a kedvességem felülmúlt. Igyekeztem a szavait elengedni magam mellett..

A mellkasára döntöttem picit a fejem. Hallgattam, ahogy nyugodtan ver a szíve. Nem úgy, mint az enyém, ahol már próbál kitörni egy újabb világháború...

- Nutella nem lesz, ha nem baj. - kezdett bele. Hatalmas nevetését visszatartva folytatta. - Az egyik találkozásunknál is a boltban magadra vágtál egy párat. Ebből nem kérnék többet. - simogatta a hátam.

Szomorúan lestem rá. Ahogy haladtunk előre egyre több kíváncsi szempár lesett ránk. Davet nem érdekelte, de viszont látta rajtam, hogy engem annál inkább. Megvonta a vállát, és felsóhajtott.

*

Dave háza nem volt nagy. Egy apró kert ölelte körül, rajta egy-két fa. Egy régi hintaágy porosan pihent hátul. Fehér volt, és gyönyörű. A két kis oszlopon, ami tartotta az egészet egy futórózsa szaladt fel.

- Egyedül laksz? - kérdeztem. Előkotorta a kulcsát, és közben felmentünk a teraszra.
- Olyasmi. - komolyan válaszolt. Elfordította a zárban, és belépett.

Követtem őt, szapora léptekkel. Egy nappaliba találtam magam. Lapos TV, és egy kétszemélyes öreg, barna kanapéval díszelegve. Tőle balra egy apró amerikai konyhás berendezés szúrta a szemem.
A falak barna, néhol kopottas sötét színekkel voltak festve. Nem volt egy csúcs modern hely.

- Furcsán nézel ki. - nevetett, és folytatta. - Mire számítottál? - fordult felém, de előtte felakasztotta a kulcsát.
- Őszintén? - erre a kérdésre lazán bólintott, és halkan folytattam. - Hullák a falon... kitömött, régen még élő állatok a falon. Zombi lógnak a plafonról.. tudod, a szokásos. - vigyorogtam.
- Hát hulláim nincsenek, se semmi ilyen dolgaim... de az számít, hogy egy műhal lóg ott? - bökött a fal felé.

Odaléptem, és végigsimítottam rajta ujjam. Vastagon fedte a por, majd Dave felé fordultam.

- Horgászol? - kérdeztem.
- Nem. A szüleim csinálták régebben. - felelte komoran.
- És most hol vannak? - motyogtam. Dave szemeiből a fény eltűnt, és a hangulat szomorúan öltött alakot felettünk.
- Meghaltak. - válaszolt.

Kikerekedett szemekkel meredtem rá. Figyeltem, ahogy az arca egyre sápadt lesz. Odarohantam hozzá, és végigsimítottam az arcát.

- Sajnálom. - dőltem neki.
- Ne sajnáld. - biccentette egy szekrény felé a fejét. - Vannak CD-im. Ha gondolod megnézhetünk egy filmet. - indult el a konyha felé.  - Válassz akármit. De tudod. Mást is csinálhatunk. - vigyorgott.
- Hozzád vágom azt a díszpárnát... - morogtam.

Kutakodni kezdtem. Rengeteg horror film volt, melyek borítójától már elsápadtam. Előhalásztam egy kis dobogót, ami a szekrény mellett porosodott, és ráálltam. Feljebb kezdtem nézelődni, ahol már a vígjátékok sorakoztak katonásan.

Az orrom elkezdte birizgálni egy illat. A konyha felé sandítottam és láttam, ahogy Dave pattogatott kukoricát tett a mikróba, és jelenleg vigyorogva dől a pultnak. Stírölt...

- Nem szeretem, ha más helyeken kalandoznak az emberek szemei... - jegyeztem meg.
- Én szeretem. - vonta meg a vállát, és várt.

Visszapördültem, és tovább keresgéltem. Hm. Twilight... 

- Eszedbe se jusson. - hallottam Dave hangját, ahogy kiabál.
- Miért? Olyan jó romantikus film... és mellesleg tudtommal én döntök. - akaratoskodtam. Félretettem, és feljebb másztam.

Megragadtam egyet. Leporoltam, és próbáltam kihalászni a címét. Davehez rohantam, és a képébe nyomtam.

- Ez mi? - pattogtam.
- Egy elég parás horror. Te tudod... - vonta meg vállát, és kivette a pattogatott kukoricát.
- Te tudod. - utánoztam nyafogósan a hangját, és csípőmre tettem a kezem.
- Úgy se mernéd megnézni. - kihívás csillant fel szemében. Az enyémben meg bizonyítási vágy.
- Ezt fogjuk. - csaptam rá a pultra, és a TV-hez ugrottam.
- Mitől pörögsz ennyire? Másra is fordíthatnánk... - tépte szét a csomagot, és egy tálba öntötte a kaját.

Letérdeltem a DVD lejátszó elé, és beraktam a CD-t. Mint egy szöcske szökkentem a kanapéra. Dave nyugodtan sétált hozzám, és egy takarót dobott mellém. A popcornt az előttünk lévő kis asztalra helyezte, és leült mellém.

- Biztos, hogy ezt akarod nézni, édes? - gúnyosan dőlt felém.

Bólintottam, mire megragadta a távirányítót, és elindította. Az elején megismerkedhettünk a buta szőkével aki egyértelműen elsőnek fog meghalni a történetben.
Pár perccel később megjelent a szexi másik főszereplő, aki a barna, őzikeszemű lányt szereti, amíg át nem szúrják őt egy toronyórával. A szöszi bekattan és a másik lány leszúrja. A főszereplő. Csak úgy.

Nem ő tette, hanem démonok szállták meg. Mit is tehetne, mint minden főhősnő rohangálni kezd eszeveszetten segítségért kiabálva. A házban elmegy az áram, és vak sötét lesz.

Most jön az a rész, amit mindig is utáltam a horrorfilmekben. Azt, mikor gőzöd sincs, hogy hol van a gonosz, de tudod jól, hogy ott van. Lehetséges, hogy éppen a nyakadba liheg. Akármi.
Sötét árnyak pattogtak a főhősnő, Ashley mögött. Ijedten kiabált, és egy kenyérvágókéssel felvágózott a démon előtt.

A zajok egyre hangosabbak, és hangosabbak lettek. Még mázli, hogy Dave lehúzta a redőnyt, és vaksötét van a nappaliban.

- Most sem félsz? - morgott fel Dave, és a popcornt már magához véve ropogtatta. Mellédőltem, és csentem egyet-kettőt belőle.
- Én és a félelem? Ugyan kérlek. - hercegnős nevetésem rosszkor volt, rossz helyen. Mikor a TVre néztem úgy megriadtam, hogy majdnem Davehez vágtam egy pattogatott kukorica darabot sikítva.
- A szívverésed úgy szállingózik, édesem... hívjak mentőt? - hajolt az arcomhoz.
- Idióta. - magamra dobtam a takarót, és mögé bújtam. - Nemrég még negyven fok volt... mi ez az ingadozás... - tereltem témát.
- Estére lehűl. - nevetett.

Dave előrébb ült, és jobban mögé rejtőzhettem. Mosolyogva leste a szerencsétlenségem. Félig lestem a TVt.

- Fogadunk, hogy a szekrényben lesz? - motyogtam.
- Szerintem meg mindjárt betör az ablakon a démon, és kinyírja a lányt. - nyammogott a kukoricán.
- Hányszor nézted meg ezt a horrort? - suttogtam.
- Párszor. - felelte szárazon.

A pólóját szorítottam, és halványan figyeltem az eseményeket. A zene felgyorsul, mint a szívverésem. Szinte érzem, hogy mindjárt sikítófrászt kap a főhős.

- Egy valódi démonnal szembe bírsz szállni... de egy nem létező, TVben átalakított csillámpónival nem? - szólalt meg, és hátrafordította a fejét, és kicsit rám nehezedett.
- Ez nem vicces. Nehéz vagy. - morogtam, és toltam el.

Ő egyre jobban nehezedett.

- Csak kényelembe helyezkedem. - felemelte kezét, és nyújtózni kezdett.
- Ez így fullasztó. - tapasztottam homlokom a hátára. Éreztem, ahogy tesz egy fordulatot, és pár másodpercen lépkedve a mellkasához simultam.

Zavaromban nem tudtam mit csinálni. Karja a fejem mellett volt kitámasztva, és máshova nem tudtam pislákolni. Arcát a nyakamhoz érintette, és feltolta, mint egy kismacska. Ajkával, ahogy haladt fel végigsimította a futórózsáim. Mikor a számhoz ért megtorpant.

Belenézett mélyen szemeimbe, és szinte éreztem, hogy megakar csókolni. Akkor miért nem teszi?

- Mi az? - suttogtam, és az orrom az övéhez érintettem.
- Gyönyörű vagy. - váltott lágy hangnemet. Meglepetten mentem bele a szemháborúba, amit vele vívtam.

Pont Ő mondja, aki olyan, mint egy szobor? Tökéletes! Nagyot nyeltem, és megrebegtettem szempilláim. Nyájasan nézett szemeimbe, és elmosolyodott.

- Miért remegsz ennyire? - vonta föl szemöldökét, és tenyerével végigsimította a karom. Olyan voltam, mint egy vacogó sün. Szúrós, de mégis bújnak hozzá.
- Nem remegek. - tiltakoztam halkan, és folytattam. - Ez.. nekem új. Nem szoktam meg az érintéseket, se a csábos tekinteteket. - Dave pólóját bámultam.
- Ezzel most bevallottad, hogy csábos, és szexi vagyok. - nevetett fel. Hozzá akartam fűzni valamit, mire ő gyorsan ujját az ajkamhoz tapasztotta, és lágyan végigsimította.
- Dave... - suttogtam kicsit mérgelődve. - Te voltál az egyetlen, aki a szívem látta meg először... és nem a külsőm. Ezért remegek, akárhányszor hozzámérsz. Hisz.. ebben a pillanatban egy hercegnővel sem cserélnék. - sütöttem le tekintetem.

Meglepődött. Kicsit hátrahúzódott a szemkontaktust le nem véve rólam. Bal kezével megdörzsölte arcát, és a nyakam kezdte simogatni.

- Állandóan a Te hangod hallom a fejemben. - folytattam. Kicsit felemelkedtem. Nem szerettem, ha néma, és arra vár, hogy kezdeményezzek valamit szavakban.

Szinte emberi szemmel nem láthatóan kezdett el vigyorogni. Értetlenkedve ráztam meg a fejem, és a hajamba túrtam.

- Azt hiszed, hogy én nem hallom állandóan a hangod a fejemben? - hajolt közelebb. Kihívóan tekintett rám, és a hajamba túrva vont magához.
- Reménytelen vagy... - morogtam rá.

Nevetni kezdett, és testét az enyémhez érintette. Kezével a hátamhoz mászott, és megölelt. Arcát a vállamba temetve. Vörös hajtömege vízesésként zúdult arcába.
Szinte éreztem magamon, hogy már lassan a holdé lesz a főszerep. Sőt, már valószínűleg az. A szabad ablakhoz biccentettem a fejem, és figyeltem az eget. Ebben a pillanatban gőzöm sincs, hogy mit csináljak.

A gondolataim szerteágaztak. Nem tudtam, melyik szálon kapaszkodjak meg.

Reménytelenül pislákoltam a hold felé nézve. Éreztem, ahogy Dave lassan felemeli a fejét, majd homlokát  az enyémhez tapasztja.

Nem bírtam tovább. Utálom, hogy egy lánynak kell kezdeményezni. Kicsit mérgelődve vetettem arcát a tenyerembe, mire azon kaptam magam, hogy Dave ajkai az enyémhez simulnak. Átkaroltam a nyakát, és feljebb másztam.

Dave mindig is olyan volt, mint egy szerelmes dal. Az ember akárhányszor meghallja kicsit elzárkózhat a külvilágtól. Akár egy másik bolygóra is elviszi a zene, és aztán döbbensz rá, hogy nem is érted miért csinálod ezt...
A testem lángolni kezd. A mellettünk lévő villanykörte nagyot szikrázva hagyja el a földünket.

- Ez igen. Nem rossz. - vigyorgott. - Jól feltüzeltél... - csókolt meg.
- Különös képesség... - morogtam. - Dave Brooke! Fejezd be ezt a csábos tekintetet, mert felgyújtom a házad... - förmedtem rá.
- Sajnálom. Nekem ez a különleges képességem, édes. - a nyakam kezdte cirógatni nyelvével, én meg felnevettem. Ez egy olyan pont volt, amit túlságosan is szerettem, ha megérintenek.

Megakartam szólalni, de Dave szó szerint elszakította a gondolatmenetem. És nem csak azt... a pólóm aljának annyi. Vehet újat. Hajrá!
Meglöktem a vállát, mire ő oldalra zuhant. Elnyúlt a kanapén, majd fölé kerekedtem. A horrorfilmben lévő sikításokkal nem foglalkozva gyulladt fel kint egy fa.

Vad csókcsatába forrtunk. Éreztem, ahogy hideg kezei a pólóm alá csúsznak, és egyre feljebb matatnak.

- Ebből nem eszel, édes. - utánoztam az utolsó szót nyávogós hangon. Hátranyúltam, és kihúztam a kezét.

Apró csókokkal pecsételtem meg nyaka minden egyes részét, majd kiegyenesedtem rajta. A futórózsáim már nem voltak velem. A félelmem eldobtam, mint egy használt göncöt, és fölé hajoltam ismét.

- Szeretlek. Idióta. - tettem hozzá az utolsó szót vigyorogva.

Nem felelt. Ujjaival fülem mögé fésülte rakoncátlan tincsem, és a nyakamba sóhajtott.
Hülyén érzem magam. Mint egy nyálas, csöpögős szappanoperában.

Átkulcsolta a derekam, és felült. Az ajkam kezdtem harapdálni, és letűztem tekintetem.

- Elkapott a pillanat. Bocs. - morogtam.

Nem szólt semmit. A TVre sandított és figyelte, ahogy a főhősnőt a démon felszabdalja belülről. Sikít. Ordít... mert fél. A barátai, se senki sem hitt neki, hogy ő nem egy démon. Rettegtek tőle. A fájdalom legyengítette, és szabad prédává vált a szörnyetegnek.

- Ha megváltoznék...úgy viselkednék, mint egy démon, de nem lennék az... te elhinnéd, hogy ember vagyok? - suttogott. Meglepetten meredtem rá, és kicsit megszeppenve sóhajtottam. Mire akar utalni?
- Hinnék neked. - böktem ki halkan.
- Rosszul teszed. - emelte fel kicsit hangját, majd folytatta. - Olyankor nem szabad hinni az embernek... bárki is legyen az, akit megszáll egy démon. Nem tudhatod hogy mi zajlik le benne. Legyen az Ellie... vagy én. - nyelt nagyot. - Öld meg. - szagolt a nyakamba.
- Nem ölnélek meg titeket. - kiabáltam. - Olyan könnyű kimondani a halált. Egyszerű nem? Csak leszúrjuk a másikat, nem? Míg az érzések benne élnek! - akadtam ki. A fa kint egyre jobban kapott lángra. Könnyek szöktek a szemembe idegességemben.

Csend ült ránk. Előtte állok, de nem szól semmit. Ajkaim szóra feszítem.

- Ezek szerint... te engem lazán kinyírnál, nem? - szorítottam össze állkapcsom.
- Nem... - suttogott. - Ez más, Nell. - nyugtatni próbált. - De.. ha én változnék át... kérlek... érzések nélkül, fagyos tekintettel, ölj meg. - a szavai szinte könyörögve jártak át.
- Fejezd már be. - sikítottam. - Nem foglak megölni. Akármivé is változnál te, vagy Ellie. - A levegő szaporán támadta le a tüdőm, és szinte szenvedve rohant ki.

Felpofoztam Davet. Halkan felszisszent, majd felállt. Átkulcsolta derekam, és magához rántott. Olyan szorosan ölelt, hogy csapongó szívverése még az enyémnél is jobban dobogott.

- Szeretlek. - hallottam suttogni. Olyan halk volt, akár egy fuvallat. Könnyes szemem kikerekedni vélt. - A látásomtól is képes lennék megválni csak, hogy utoljára lássalak. - simította végig a hátam.