7.Fejezet ~ Szó

Halihó :3

Meghoztam az új fejezetet. Remélem tetszeni fog, véleményeket, vagy bármi finomságot elfogadok. :)

Zene: https://www.youtube.com/watch?v=Mh3Au31Mqmo
Facebook oldal: https://www.facebook.com/futorozsanell?fref=nf

További szép, napsütéses nyárt Nektek:) (bár nem igen tűnik napsütésesnek. Mind egy, a szándék meg volt)

*

Bakancsom alatt a por felriadt. A nap bacont készült csinálni belőlünk. Még mázli, hogy a fák adtak némi árnyékot.

- Hány ezer fok van? - panaszkodtam. Davere sandítottam, aki kezét szeme elé téve haladt előre. - Hahó! Mr.Megértemazembereket!!! - Böktem meg a csípőmmel.
- Mindjárt ott vagyunk... - motyogott. Hahó! Ez engem kizárt most az életéből?! Azt már nem! Akkor is az agyára megyek!
- Mikor? Hol is vagyunk? Várj! Nem balra kellett volna menni? - tartottam vissza azt a hatalmas nevetést, amit magamba zártam.
- Hol kell téged kikapcsolni? Valahol van egy gomb? - horkantott fel flegmán.
- Elfáradtam. - fogtam magam, és mint egy hercegnő leültem. Letakarítottam a bakancsomról azt a hatalmas mennyiségű koszt. Sóhajtottam egy nagyot, és megigazítottam drága kardom, ami szótlanul a hátamon pihent.

Dave lenézően rám pillantott. Csípőjére tapasztotta kezét, és várt.

- Én ráérek Mr.Megértemazembereket.. - vágtam vissza. Utánoztam a pózt, amiben volt. Hátradobtam a hajam, és vártam a reakcióját.
- Háromig számolok... - fenyegetett. Miért, mi lesz? Rám küld egy démont?

Elkezdett visszafelé számolni. Lassan, és nyugodtan. Semmi düh nem volt a hangjában. Míg nem ért el a nulláig...

- Jól van, édes. - elindult felém, majd lehajolt. - Más választást nem adsz. - gúnyolódott. Kezével megragadta a derekam, és lazán a hátára dobott.
- Feljelentelek. - kiabáltam, és csapkodtam.. Vállat vont. Haladt tovább. - Ez már emberrablás! Ki vagy te? Talking Angela? Kell a vesém? - ütöttem a hátát.

Megrázta a fejét. Tovább ütöttem a hátát, de nem értem el vele semmit. Végén eltöröm a kezem.

- Hé, feljebb ne csússzon a kezed, mert kinyírlak. - aggodalmaskodtam. Hátradöntöttem a testem, és már a karjaiban találtam magam.
- Így jobb, édes? - grimaszolt. Morcosan összefontam magam előtt a karom, és hagytam, hogy vigyen. Felszisszentem, majd egy sort motyogtam. Gőzöm sincs, hogy mit, de jól esett kimondani.

Nem néztem rá. Gonoszan meredtem az út felé.

- Ohh szépfiú, vigyél engem is! - kiáltott fel Ördög, és Dave vállán napozott. Apró fejét hátradöntötte, és élvezte ezt a forróságot.
- Hé taxi, engem is! - ugrott elő Angyal, szokás szerint a semmiből. Néha megtud rémiszteni...
- Sok gonddal jársz ... - meredt rám Dave. Gúnyosan morgott valamit orra alatt, de azt már nem hallottam... jobb is így.

Sóhajtottam.

- Mellesleg hova is megyünk? - suttogtam. Mintha hallana is valaki...
- Leadjuk a küldetést... - válaszolt. Felpillantottam rá. Komolyan nézett, és erőteljesen haladt előre.
- Hogy tudsz most ilyen komoly lenni? - motyogtam.

Vállat vont.

- Eltöröm a vállad.
- Előbb öllek meg, minthogy felemeled a kezed, édes. - enyhe mosoly ült ki arcára, és lehajtotta a fejét.

Akkor is ezt mondta, mikor elsőnek találkoztunk... valami sosem változik... és ez Dave. Megkérdeztem, meddig akar még hurcolni... nem válaszolt. A vállvonogatásával már az őrületbe kerget. Valami rosszat mondtam, hogy ennyire szar a kedve?

- Gyorsabban Taxi! - kiabált nevetve Angyal. - Ilyen fiatalon ennyire telik? Ezek a mai démonvadászok elvannak lustulva...

Dave csak elengedi a szavakat maga mellett.

- Hány óra, mire odaérünk? - panaszkodtam.
- Még elég sok... - megvonta vállát. Látta rajtam, hogy ezzel csak idegesít, de csak felvidítottam.
- A legjobb az, amikor ideges vagy. - enyhén belecsípett a combomba, és várta a reakcióm.
- Tényleg? - szarkasztikusan legyintettem.
- Általában akkor vannak a legjobb "Nell féle" aranyköpéseid. Öröm hallgatni... - vigyorgott. - Mellesleg, tudtad, hogy szoktál beszélni álmodban? - húzott feljebb.
- Pónikról? - csillant fel a szemem.
- Démonokról, és rólam. - emelte ki az utolsó szót kisebb hangsúlyváltással, csak hogy nyomatékosíthassa bennem... - Jajj Dave, jól vagy? Nehogy meghalj, nem akarom, hogy meghalj! Ha meghalsz, megöllek...ezek csak enyhe példák...- nevetett.

Én... tényleg ilyenekről motyogok?

- Hazudsz. - emelkedtem fel, és a nyakába csíptem.
- Bár hazudnék... - fordította el a fejét. Azt a szokványos vigyort még egy jó adag telibe veréssel se lehetne lekoptatni az arcáról...
- Hé selyemfiú, most már letehetsz. - megharagudtam rá. Sarkammal hátraböktem a csípőjét, de a nevéhez nem illően meg sem érezte. - Bocsánat...akkor vasfiú, letennél? - nevettem.
- Ez így már jobb édes. De még mindig nem. - csípett bele ismét a lábamba.
- Cicaharc. Ezt az első sorból kell néznem. - Ördög ugrott a vállamra, hisz ebből a szemszögből mindent látott.
- Pattogatott kukoricát adjak? - nyújtottam Ördögre a nyelvem.
- Egy másik dimenzióban vagyunk... a démonok világában... egy erdő közelében. És te még pattogatott kukoricával kínálsz? - lepődött meg, majd lágyan folytatta. - Oké, adhatsz. - nézett kiskutya szemekkel.
- Hé törpe. - nézett a kajamániásra Dave. - Megtennéd, hogy leugrasz, és elmész az erdő végéhez megnézni, hogy ott vagyok e? És ha megtaláltál szólj. - vigyorgott.

Ördög forgatta a szemeit. Angyal arcán szelíd mosoly ült ki. Megragadtam a vasfiú vállát, és vettem egy lendületet. Leszaltóztam róla, majd felé fordultam.

- Ehhez több kell. - indultam el. Pimaszul kacsintottam, és szaporábban lépkedtem.


*

Szégyenkezve, enyhén megszeppenve meredtem Wemnesre. Szakállán végigsimította ujjait, és enyhén elvigyorodott. Szemeinél lévő szarkalábak összehúzódtak, hatalmas köpenye átölelte vékony testét.
Kezét felemelte, és ránk mutatott. Liba bőrözni kezdtem, és enyhén Dave felé biccentettem a fejem.

A tanács előtt álltunk. Ez egy háromtagú kisebb csoport volt, ahol persze Wemnes volt a góré. A többiek, mint a csivavák néztek minket. A rosszindulat a szemükben még egy kicsit sem meredt ránk...

Dave szigorúan bámulta őket, és türelmetlenül várt. Elakarta mormolni, hogy készen van a küldetés, de Wemnes nem intette szóra. Igen... csak akkor beszélhetünk, ha ők azt mondják. Kegyetlen világ....

~

Egy bő félóra várakozás után elkapott az ideg. Látnak minket, de csak bambulnak. Könyörgöm, szólaljon már meg valaki... legalább tüsszentsenek, addig is tudnánk, hogy még van remény... vagy, hogy még élnek...

- Meghajlás talán? - a mögöttünk lévő testőr megbökte a hátunkat, és egyből lerogytunk.
- Na idefigyelj tata. - álltam fel, és idegesen megragadtam hófehér ingének a nyakát. - Nekem erre totál nincs időm. Lökje már, hogy mit akar, és már itt sem vagyok. - ráztam meg enyhén.
- Idióta... - suttogott Dave. Megragadta a vállam, és hátrahúzott. - Elnézését kérem... kicsit kattos, és nem tett neki jót az oxigén. Tudja hogy megy ez a lányoknál... a problémák. - ravasz mosolyával próbált mindent tisztázni. - Klimax...

Női problémák?!

- Te már csak tudod Mr.Megértemazembereket! - löktem meg.
- Néha úgy érzem jobban mint te... - tenyerét arcába temette, és ujjait szeméből kitemetve mosolygott.

Ököllel a mellkasába ütöttem. Enyhén felszisszent, majd ő a csípőmbe csípett. Nem ütött vissza. Tuti fél tőlem.

- A francba is. - Angyal húzta meg a hajam, és a tanács felé bökött. - Problémát érzékelek, nagy naaagy problémát. - idegeskedett.

A vér az arcomba szökött. Bocsánatkérésem egy mosollyal palástoltam, és meghajoltam. Körülbelül tízszer játszottam el ezeket a mozdulatokat. Erről is Dave tehet.

- Elnézést. Mondtam, hogy kattos. - mutatott rám.
- Nem az a kattos, aki megérti a női bajaim? - sipákoltam.
- Elég. - kiáltott fel Wemnes. Jé, megszólalt. Vegyük fel videóra, ez is új. - Ebben a dimenzióban ha még egyszer meghallom, hogy felemelitek a hangotokat... - az utolsó szavait halkan morogta szakálla alatt. Jobb is, hogy nem hallottuk...
- Megszegtétek a szabályt.... hálátlan korcsok. - horkantott fel a bal szélen ülő Wendy. Magasan hordta tekintetét, és hosszú körmeivel mintákat rajzolt a levegőbe... és még hogy én vagyok a kattos...
- Korcsok... - ismételtem halkan. Már azon voltam, hogy nekimegyek, de annyi önuralom vezérelt, hogy enyhén megmozdítottam a lábam.

Wemnes intett. Tök felesleges volt, de a szabályok, azok szabályok. A törvények, meg törvények. Én meg Nell vagyok, és ez a Nell törvény.

- Kész a küldetés... megöltük. - a többesszámot a végén hangsúlyozta. Hálásan bólintottam, és összefontam magam előtt a karom.
- Rendben. - lenézően megrázták a fejüket. Egyszerre emelték fel kezüket, és az ajtó felé mutattak. - Egy ideig ne lássunk titeket. - dühösen mért végig Wendy, de nem érdekelt. Trappolva kirontottam ebből a várroncsból.

~

Dave elszavalt egy varázsigét, amiből egy kukkot sem értettem. Ujjait összeszorította, mintha egy kulcs lenne közötte, és a felemelte kezét. Elforgatta a levegőben, és megjelent egy hatalmas ajtó.

- Idióta seggfejek mennek előre. - udvariasan böktem a kapu felé.
- Ugyan kérlek, a kattosok több előnyt érdemelnek. - utánozta a mozdulataim.
- Utállak. - motyogtam. Előrementem, és dühösen kirántottam az ajtót. Átléptem rajta. A suli előtt találtam magam. Nem a táborba. - Mit... keresünk itt? - megragadtam a pólóját, és magamhoz húztam. Erősködően rámeredtem, és a tőlem telhető legcsúnyábban néztem.
- A tábornak vége. Édes, már rég hazajöttek. - fogta meg kezem. - Kérdezd meg az idő múlását, ha már ennyire kattos vagy, hátha szót értetek. - büszke vigyor ült ki rá.
- Szívesebben beszélgetnék magammal... - suttogtam.

~

Az emberi zaj keltette figyelem... a kocsik kipufogó füstjei... maga a pokol. Pláne ha Elliere kell várni egy bevásárlóközpont előtt. Az maga a rémálom! Bár... még mindig jobb, mint a vöröskével démonokat hajkurászni...
A szellő enyhén feltámadt. Egy fekete, nagyobb kocsi, frissen fényezve parkolt le nem messze tőlem. A srácok, akik kiszálltak belőle, figyelmet követelve lépkedtek. Büszke vigyoruk, és sötétbarna hajuk volt mindnek. Egyéniség már nem létezik...

Az egyik igéző, fekete szemeivel mért végig. Mindenem végigpásztázta, majd beleszagolt mélyen a levegőbe. Lassan kifújta, mintha magát a mámort szívta volna be. Na, ez kattos. Én nem.

Tekintetem még kalapáccsal se tudtam leverni az egyikről. Nem azért, mert bejött... hanem valami nem e világi kisugárzással rendelkezett... mintha egy láthatatlan burok venné őt körül, ami nem szűnik meg létezni...
Vadítóan beletúrt a hajába, amitől a mellettem lévő lányok, még drága kis bugyijukat is képesek lennének hozzávágni. Ajkaim enyhén szétnyíltak, és izgatottan néztem. Lökést éreztem az oldalamnál, enyhén felriadtam.

- Héhé Nell! Itt vagy? - rázott meg enyhén Ellie. Felé fordultam.
- Itt... azt hiszem. - túrtam bele a hajamba.
- Nem rossz példányok. - vigyorgott.
- Menjünk be... vegyünk valamit... akármit, csak menjünk már. - mint egy tinilány iszkoltam be a plázába.
- Várj már hercegnő! - kiáltott fel nevetve Ellie.

Volt itt minden... kajától kezdve a fürdőruhákig. Oda, vissza pattogott a tekintetem. Azt se tudtam, hogy hova menjek. Ki voltam totál éhezve. Úgy éreztem magam... mint egy normális ember.

- Kéne egy új fürdőruha a bulira. Nem? - ragadt karon, és becibált egy boltba.
- B-buli? - ámultam el.
- Süket is vagy? - nevetett. - Pénteken lesz egy kis nyári buli... van kedved jönni? Hát persze hogy van! - válaszolt a saját kérdésére ki más, mint saját maga... tipikus Ellie...

Általános iskolában is ilyen volt... hiperaktív, de mégis más. Olyan volt, mint egy porcelánbaba, aki külsőre tökéletes, de belül üreges, és egy-két helyen repedt...

*******

A szeptember a fejemben lévő ajtót berúgta. Szétverte a világomat, és iskolába invitált. Meg sem kérdezte, hogy "hé te ott, akarsz menni?". De a válasz egyértelműen fájdalmas volt...
Kopott padnál ültem, kezeimet magam elé vetettem, és ujjaimmal a vésett szíveken, és neveken jártattam végig. Az egyedüllét belül emésztett fel abban az időszakban... utáltam ezt az egészet!

Tipikus olyan lány voltam, aki ha szomorú, az a dühét mutatja, és a fogait villantva vicsorog a világ felé. Nem szerettem a problémáimról beszélni, pláne nem úgy, hogy senkivel sem tudtam volna. A szüleim állandóan utazgattak, akárhányszor felmentem a világhálóra velük találtam
szembe magamat, ahogy angyalian, és bájosan mosolyognak. Fantasztikusan érzik magukat. A legrosszabb az, hogy nélkülem.... és ez fájt... vagyis... nem fájt. Franc se tudja!

Egyedül éltem. Gondoltam már arra is, hogy kiülök az ablak elé, kezeimet összeteszem, és imádkozok egy jobb életért... de ez sosem történt meg. Az egyetlen ember, aki belém látott kisebb gyermek koromban, az a bátyám volt.
Ő nem szórt rám kedves szavakat... olyan volt, mint én. Ami a szívén, az a száján. Mindig megmondta, hogy most "mi is van?!" vagy hogy "ez a fogalmazás itt-ott nem jó"... vagy "ezek a fekete pólók már kikészítenek".

Idegesítettek volna ezek a szavak? Inkább úgy mondanám, hogy az zavart.... hogy igaza van.

Az iskolából zokogva rohantam haza. Lecsaptam a táskám, és ordibáltam. A szekrényemhez vágtam mindent, amit megtudtam érinteni... A tükröm elé léptem, és bámultam magam. A gúnyok, amiket a suliban hozzám vágtak borzasztóan estek.
Rengetegszer balhéztam, és verekedtem már fiúkkal. Emiatt a bátyám rengetegszer járt be az igazgatónőhöz. A tájékoztatom csak ezekkel volt tele... "mai napon.. verekedés miatt... bla bla bla.."

Erről a szüleim szart se tudtak. Abban a hitben éltek, hogy a kicsi lányuk szorgosan tanul, két copfban libben a haja, és aranyosan bólogat. Az ellenkezője teljesült mindennek... a dühkitöréseim miatt rengetegszer jártam agyturkászhoz.

Az is annyiból állt, hogy többször csaptam rá az asztalra ordibálva, minthogy beszélgettünk volna normálisan...

A karomon lévő sebek emlékeztetnek máig arra, hogy a múlt valódi... és nem hamis... nem álmodtam...

Egyik nap is ugyanolyan szürke volt, mint mindig... Egy erdőben voltam a bátyámmal... Még fák is feketék voltak, a leveleken meg apró fekete lyukak tátongtak. Szorosan a testvérem mellett lépkedtem, kezét pedig oly annyira szorítottam, hogy az már nekem fájt.
Felnéztem rá. Ragyogó kék szemei voltak, haja pedig korom fekete. Egész úton azt kérdezgettem, hogy "hova megyünk?"... de ő csak ment tovább. Rettentően féltem a sötétben, és ezt ő maga is nagyon jól tudta.

- Hé bátyus, félek. - remegett a hangom. Akadozottam fújtam ki azt a cseppnyi levegőt, ami a tüdőmből sikítva iszkolt ki.
- Ez a lényeg... - nyugalommal, és határozottsággal vágta hozzám a szavait.

Megálltunk. Körbenézett, és elengedte a kezem. Szembe lépett velem, majd lassan hátra. A szemkontaktust rettentő erősen tartottam vele. Úgy éreztem, hogy a pillantásaiba tudok kapaszkodni a félelem elől. Lelassított, majd mint egy oszlop megállt.

- Én most elmegyek, húgi. - elcsuklott a hangja, és folytatta halkan. - Légy erős... sose hagyd, hogy vezessenek egy olyan pórázon, amiről még azt sem tudod, hogy milyen hosszú... - a szívéhez emelte a kezét. - Figyelnek téged. Ne lankadjon a figyelmed.

A gombóc a torkomban odafagyott. Tágra nyílt, könnybe lábadt szemekkel meredtem rá, aki lentről, fölfelé elkezdett porladni. Az arca sápadt volt, és egy furcsa jel kezdte beborítani a testét... akkor még nem tudtam, mi ez... de most már tudom...

Démon.

Ezeknek a szörnyetegeknek az erejük közé tart a megszállás... vagy másképp az alak felvétele. Egy ember lelkét legyen az démonvadász, akármi... csak félig tudja elvenni... ha meg hamar megkaparintja az azt jelenti... hogy az illető hatalmas mennyiségű
fájdalmat cipel magával, ezt meg nem tudja hova letenni...ezért ez szinte olyan, mintha egy oroszlán elé letennél egy nyers húst. Egyértelmű, hogy megeszi. Will is ilyen volt. Egy oroszlánnal szemben semmi...

És én ezt nem tudtam...

Abban a pillanatban értettem meg azt, hogy a külsőn mutatott düh, erő semmit sem jelent...

A könnyeimtől nem láttam semmit sem. Csak annyit hallottam, ahogy ordibálok. Nem tudtam, miért csinálom, de én megtettem. Sikítottam, majd lerogytam a földre. Tenyerembe temettem az arcom, fogaim összeszorítottam.

Végleg egyedül maradtam.

~

Az éjszakából ennyi maradt. Az, hogy miért, és hogyan jutottam haza... arra egyáltalán nem emlékszem. A fürdőszoba közepén feküdtem szótlanul, és egy ollót szorongattam. Annyira sírtam, hogy a világ körülöttem eggyé olvadt.
Úgy éreztem magam, mint egy börtönben. A rácsok láthatatlanok voltak, és nem körülöttem voltak, hanem bennem. Rajtam. Mindenhol! Szorított erősen a kő felé. Egy hang a fejemben olyanokat motyogott, hogy " a történetednek itt vége szakad".

Ökölbe szorítottam a kezem, és szemeim összezárva feszítettem.

"Sose hagyd, hogy vezessenek egy olyan pórázon, amiről még azt sem tudod, hogy milyen hosszú... Figyelnek téged."

Ez lenne az a póráz?... A gondolataim voltak az egyetlenek, amiket nem tudott megragadni. Állandóan azt motyogtam, hogy: "Erős maradok". Hatása is volt... a kőre vágtam a kezem, aminek a fájdalmát már meg sem éreztem.
Ránehezedtem, és felálltam. Gyorsan a csapnak támaszkodtam, nehogy hátraessek. Lassan felemeltem a fejem, és mélyen belenéztem a tükörbe. Két szokatlan szempár lesett engem. Szinte könyörögtek, hogy lehunyhassák magukat, és aludhassanak...

Ezek után...egy olyan dolgot tettem, amitől erőre kaptam.

Copfba fogtam a hajam, és erősen rászorítottam. Csípőig ért, és koromtól eltekintve rettentő gyorsan nőtt. Felemeltem bal kezemmel az ollót, és vörös fürtjeimhez emeltem.

Majd belevágtam.

Láttam, ahogy a földre zuhan, és azt kiabálják, hogy "miért kellett ezt?" De valamiért jólesett... Tovább kezdtem vagdosni a fülemtől egészen fel. A nyakamon kúszott át egy jeges fuvallat, amivel nem törődtem.

Ajkamba haraptam, és ledobtam az ollót a csap alá. Homlokom a tükörhöz szorítottam, majd felsikítottam:

"Miért?"

 *******

Enyhén Elliere nehezedtem, aki átkarolt a vállamnál. Lehunytam szemeim, és a nyakához érintettem az arcom.

- Nem is tudod, hogy mi lenne velem nélküled... te vagy a legjobb... - suttogtam. Fellélegeztem, majd ő átölelt.
- Ne már, mindjárt bőgök. - hátamhoz tapasztotta kezeit, és szorosan ölelt. - Ez mellesleg... honnan jött? - húzta föl szemöldökét.
- Mindennap elmondanám ezt neked. Te vagy a családom... - könnybe lábadt a szemem, és éreztem, ahogy ujjaival apró köröket rajzol a csípőmhöz.

Egy könnycsepp végigsimította a gerincem menetét. Tovább öleltem. Szavaim nem voltak holmi hazugságok... számomra ő volt a család. Nővér, húg, akárki! Egy egész regényt tudnék írni a találkozásunkról, az élményeinkről...
Emberek szúrós pillantásai táncoltak végig a hátamon. Dühösen rájuk meredtem, majd szemforgatással jeleztem nekik, hogy valójából tökre nem érdekelnek...

- A bulira visszatérve... - kezdett bele Ellie, aki letörölte könnycseppjeit hosszú mutatóujjával. - Kell egy új fürdőruha! És neked muszáj jönnöd, Nell. - erősködött.
- Nekem mind egy... - forgattam a szemeim.

Megragadta a karom, és berángatott egy fürdőruha boltba. Szemeim kikerekedtek, és azon törtem a fejem, hogy ezek közül egy sem fog rajtam normálisan állni. Ellie értett a legjobban a boldogsághoz. Szinte nála volt ennek a szavacskának a kulcsa, ami akár emberek életét is megváltoztathatja.

- Ez jól néz ki, nem? - levett egy kéket az új nyári kollekcióból. Szempillám rebegtetve bámultam.
- Mármint rajtam? - nevettem. - Ne már... mondjuk az? - mutattam egy egybe részesre, amin volt egy fehér, vékony ing.
- Ne röhögtess. Ilyet a nagyanyám se venne fel. - kezével kotorászott az új fürdőruhák közt, majd kirántott egyet. - Ez mondjuk szerintem nem rossz. - zöld színe volt, és nem tagadom, nem volt rossz. - Felpróbálod. - szorította a mellkasomhoz, majd elengedte.

Itt rohangált a boltban, mint egy eszeveszett tinédzser. Mindent leaggatott, majd boldogan berohant egy próbafülkébe.

Atyaég... ez elfog tartani egy ideig...

A többi fürdőruhához léptem, majd lassan visszacsúsztattam, amit a kezembe nyomott. Ezek után egy kis székre ültem, ami kifejezetten pasiknak lett kitalálva, akik utálnak vásárolni...és csak várnak, hogy "menjünk már haza, éhes vagyok." - pont így éreztem én is.

Nem szeretem a fehérnemű boltokat, pláne nem ha fürdőruha boltról van szó. Olyan nyomasztó, mikor a srácok néha-néha bebámulnak, hisz vannak vállalkozó szellemű lányok, akik a hatalmas, kinti tükörben lesik meg bájaikat... igazi célpontok...
Szemeimmel körbepásztáztam a boltot. Babarózsaszín fal, és rajta egy kép, melyen bájos szempár lesett vissza. Napsütötte bőre, és világos haja volt. Igazi műnő...

Átlátszó üvegajtón lehetett belépni, ami a kíváncsi emberek figyelmét vonzotta. Nem azért, mert szép volt a kirakat... vagy mert leárazás van.. hanem a merész lányok miatt.

Sóhajom pánikszerűen fújtam ki, mikor valaki lélegzete a nyakamon szaladt végig. Szemeim kikerekedtek, majd megfordultam. Dave heves pillantásai járták át a testem minden egyes porcikáját.

Értetlenkedve felhúztam a szemöldököm. Várta, hogy kérdezzek. Kiegyenesedett, és körbenézett. Nem sokan voltak ebbe az üzletbe, tehát nem igen lehetett látni fürdőruhában feszítő lányokat.

- Gondolom pályázol arra a csini, vörös bikinire. - böktem felé. Dave halkan felnevetett, majd nyájasan felszólalt.
- Te sem néznél ki benne rosszul. - vigyorgott, mint a tejbe tök.
- Nem mondtam, hogy jól néznél ki benne... - elfordultam. Csípőmmel löktem ezen a székén, amivel kis híján majdnem hanyatt vágódtam.
- Én se mondtam, hogy jól néznél ki benne. - mosolyodott el, majd halkan folytatta. - Csak azt mondtam nem állna rosszul... a kettő teljesen más, édes. - sóhajtott.

Egyik fülemen be, a másikon ki szaladtak a szavai.  Ezt már megszoktam ettől a seggfejtől, tehát már kész zseninek érzem magam mellette.

- Mit keresel itt? - kezdett bele összefont karral. Azt a hatalmas, büszke vigyorát próbáltam érdektelennek tűnő pillantásaimmal elsikálni, de nem jutottam vele semmire.
- Ezt én kérdezhetném egy pasitól. - válaszoltam gúnyosan. - Ez valami hülye hobbid, hogy lányokat kukkolsz? Ez beteg... - emeltem felé a fejem.
- Nem látok itt egy lányt se. - nézett körbe, majd szarkasztikus hangnemben folytatta: - Maximum feltűnő csivavákat, akik a tükör előtt ugrálnak, és riszálják a feneküket. Semmi extra. - vonta meg a vállát.
- Gáz.. - forgattam a szemeim. - Mellesleg ó nagyságomhoz kívántál látogatóba jönni egy bikiniüzletbe? - komoran meredtem rá.
- Talán igen, talán nem... de inkább az utóbbi. - pajkosan megrebegtette a szempilláit, ami szinte irigylésre méltóan szép volt.
- Ha nem, akkor minek vagy itt? - értetlenkedve csapkodtam.
- Titkos küldetésen vagyok... leárazott bikiniket jöttem vásárolni, hogy otthon foroghassak bennük, édes. - válaszolta Dave flegmán, de mégis elmosolyodott.
- Te kis bikinihajcsár... - álltam fel, majd Ellie fülkéjéhez léptem.

Kicsit megráztam a függönyt, majd ő jelzés képen visszaordibált.

- Mindjááárt. Még ezt... - lelkesedett.

Az ajkamba haraptam, majd a vörös mellé léptem. Szája szóra feszült, és szinte már rettegtem mit akar mondani.

- De komolyan. Az a vörös bikini tényleg nem rossz. - vigyorgott.

Szinte láttam magam előtt az IQ-m leesni egy hatalmas hegyről, és közben sikítozik, hogy "neee kérlek. Nell! Ne ne!".

- Szívod el azt a csöppnyi energiám. - morogtam.
- Ez is a küldetés része... - bökte meg a vállam.

A függöny megfeszült, és Ellie kilépett. Körülbelül megszámlálhatatlan mennyiségű fürdőruhát szorongatott, és egy vöröset hozzám vágott.

- Próbáld fel. - komolyan beszélt. Láttam körülötte a fekete felhőket, amik nemsokára, ha nem lépek be abba a fránya fülkébe, villám keletkezik, és belém csapódik...
- Muszá - ki se mondtam a szót, ész nélkül berohantam.

Lekaptam magamról mindent, amit tudtam, majd magamra erőszakoltam. Vágások terültek a hasamon, és a karomon. Nem akartam így menni sehova sem. Nem akarom megmutatni Ellienek az összképet.
A testem ok nélkül remegni kezd. Úgy érzem magam, mint egy nemnormális... én így nem fogok sehova se menni...

A gondolataimtól alig láttam. Balra fordultam, és láttam, ahogy a függöny megfeszül, majd lassan mozdulni kezdett.

- H-hé. Ne már. - fogtam le.
- De Nell! Látnom kell! Annyira kíváncsi vagyok. - engedte el a függönyt Ellie, és sóhajtottam egyet.

Megragadtam, szétnyitottam. Barátnőm szemei pattogtak rajtam egy darabig. A pánik levegőként csapongott ki belőlem. Egy szót se mertem szólni. A hangom megfagyott.

- Gyönyörű. - nyelt egy férfi hang nagyot. A talaj szinte szétnyílt alattam. Rettentő zavarba voltam, de már nem is emlékszem rám, hogy ki is mondta... ezt a szót...

6.Fejezet ~ Szilaj

Halihó:)

Új fejezet a láthatáron. Elég sok baki történt az írása közben... hisz a lap-topom túlmelegedés miatt kikapcsolt... és nem mentette el az írtakat. A háromnegyed része a kukában landolt... Huhh... de itt van... :) 

Zene: https://www.youtube.com/watch?v=ACQ7W9gtjq0

***

Az ablak résnyire kinyitva meredt. A hold tipikus: "én megmondtam" arccal ébresztett fel. A csillagok egyetértésüket kimutatván vakítóan ragyogtak... a sötét, vihart jelző felhőket arrébb söpörve mutatták meg fényüket.

A világ számomra még homályos volt. Szemeim próbáltam tágabbra nyitni. A nyakam annyira erősen tartotta magát, hogy nem bírtam megmozdítani. Fájt... bármerre is próbáltam forgatni a fejem.

Fájt.

A combom nehézzé vált. Éreztem, hogy valami tolja le...  Összeszorítottam állkapcsom, és nyögtem egyet. Hé! Ez kezd kényelmetlen lenni! Ajkaim szóra feszítettem, de ezeket a szavakat egy enyhe sóhaj váltotta fel. 

- Ohoho. - Az ablakpárkányon lógatta a lábát Ördög. Vérfagyasztó mosollyal figyelt. Szemöldökét fel-le húzogatta, és perverzen nézte a combom. 

- Segítek... - Angyal mászott az arcomhoz. Szelíden mosolygott, majd felemelte apró karját. Legyintett egyet. Mutatóujja végén csillagszerű fény gyúlt ki, ami lassan belepte az egész testem. A melegség ellazította a csontjaim. 

Úgy éreztem itt rögtön elolvadok, mint a kedvenc karamellás csokim a radiátoron. Az is Ördög hibája volt. Hogy mit keresett ott, őt kérdezzétek.

Viszont.. a combom egyre jobban fúrta valami. Angyal képessége hatására lassan, de biztosan próbáltam mozogni. Könnyebben ment, mint hittem.

Először a bokám ráztam meg enyhén, majd a térdem. Kezeim magam alá tettem, majd felültem... A gerincem mintha felsikoltott volna. A hajam kifésülve, és rendezetten omlott a vállamra. 

Pillantásom megfagyott. Az agyam nyárias életérzése átbaktatott a jól megismert télbe. Itt is maradt.

Próbáltam felfogni, amit láttam, de nem ment... a pocsék kórházi ruhámnál ez sokkal felkavaróbb volt. Nevessek, vagy sírjak? Ki öltöztetett fel? Ez már mellékes.

- Héé Nell. - Bökött meg Angyal. - Jön a doki. - Mosolygott.

Léptek követték egymást kint. Az ajtó mögött vakított a fény, és zajlott a megszokott, kórházi élet. A kis résen látni lehetett, hogy ott áll, és beakar jönni.

- Tuti leállt trécselni. - Fonta össze maga előtt karját Ördög, és makacs pillantást vetett rám, majd leült.

A kilincs lekonyult, és megfeszült. Az ajtó kinyílt. Barna, barátságos szemek mértek végig. Apró, szőke haj, egy hozzá illő kis kontyban alul összepréselve. Aranyosan mosolygott. Olyan volt, mint egy porcelánbaba.

Tiszta bőr, sehol egy pattanás... sőt, mint egy Disney hercegnő. 

Csesszék meg a makulátlan bőrüket.

- Remélem nem baj, hogy nem küldtem el. - Szomorúan végigmérte a combomat nehezebbé tevő srácot..

..Dave..

Vérvörös haja szeme fölé emelkedett. Kezét a lábamon pihentette, fejét folyamatosan feljebb kúsztatva. Egy olyan oldaláról láthattam, ahol az egója csak akkor nem volt jelen, mikor nem beszélt...

- Egész végig itt volt. Meg sem mozdult... nagyon kedves barátja van. - Hallotta már, mikor beszél? 

- Ő nem a barátom. Mármint úgy igen, de úgy nem. - Mutogattam a kezemmel apró köröket rajzolva a levegőbe. Csapkodtam, mint egy fóka.

- Értem én. - Kuncogott. - Örülök, hogy már jobban van. - Váltott témát. Látta rajtam, hogy húzogatja a zavarodottsági szálakat. - Pihenjen... jót fog tenni, higgye el. - Legyintett tollkönnyű, csontos kezével, és rohant tovább a következő beteghez.

Szuszogott. Olyan volt, mint egy macska. Egy nagy macska aki arra vár, hogy megpaskolják a buksiját. 

Jézus, mik ezek a gondolatok. Nell, szállj le a földre, és rúgd le az ágyról. De hát... olyan...

- Eszedbe se jusson. - Morgott fel Dave, és lassan felemelte a fejét. Basszus. Aludt. Felkelt. Hogy nézhet ki még így is ilyen jól? Bezzeg ha nekem esetleg kócos lenne a hajam, az nem szexi. Ez igen.

Megszeppenve néztem, ahogy tenyerét lassan lecsúsztatja térdemről. A földön ült... és ott is maradt. Megdörzsölte a szemét, majd kihúzta magát.

- Még mielőtt elárasztanál a kérdéseiddel. - Hajolt közelebb. - Nem, nem én öltöztettelek fel. Bár... nem lett volna rossz ötlet... - Dave szeme lelkesen felcsillant. 

Fogcsikorgatva figyeltem őt.

- Mikor aludtál, jobb volt! - Jelentettem ki, és enyhén arrébb fordítottam a fejem.

- Miért? Műveltél valamit velem? - Könyökét az ágyra tette, majd mint egy tinilány, aki élete értelmét próbálja becserkészni bámult.

- Mire gondolsz? - Szorítottam ökölbe a kezem.

Választ nem adott. Csak nevetett. Fáradtan, de ő nevetett. Hülye Disney meséből előlépett herceg.... pfff.

Ördög Dave vállára ugrott, s a villájával bökdöste.

- Látom őt, nem kell hülyének nézni - Pöckölte le magabiztosan, majd felém fordult.

L-látja? De... ha látja... akkor mindent hallott, amit társalogtam vele?

- Szívás - Menekült előlem Ördög. Most legszívesebben kihajítanám az ablakon, de nincs meg hozzá az a cseppnyi életerőm... Dave elszívta tőlem tuti...

*

A csend alakot öltött felettünk. Dave arcát a takarómba temette, és morgott valamit, de nem hallottam tisztán. 

- És... - Próbáltam ezt a rosszalló kínos csendet megtörni. - Miért hoztál ide...? Vagy, ha te voltál.. tök mindegy, érted nem? - Fordultam felé.

Nem szólt. Semmi válasz.

Közelebb hajoltam hozzá, majd újra feltettem a kérdést. Semmi. Megsüketült? Agyára ment az egója?

- Akkor ne válaszolj... - Fordultam el. 

- Miért adod fel? - Nézett ki a takaró mögül rejtélyes árnyban úszó szemével.

"Miért adod fel?"... Ezt hogy érti?

Felhúztam szemöldököm. Kérdően megvontam a vállam, és felé fordultam.

- Azt hittem, hogy szétfogsz tépni, mert idehoztalak. Hogy bírsz egy légtérben lenni velem... édes? - Felemelte fejét, és közelebb mászott hozzám.

- Olyan vagy, mint egy rossz démon... chh. - Kúsztam hátrébb, és törökülésbe helyezkedtem. Szelíd tekintete megkopogtatta szívem kis ajtaját. Ezt tényleg komolyan beszél.

Próbált valami témát felhozni, de inkább magában tartotta. Felugrott az ágyamra. Kényelmesen érzi magát. Otthonosan mozog. Ez az ÉN személyes terem.

- Miért.. dühödtél be annyira arra a démonra? - Kezdett bele. Arcából próbáltam leolvasni, hogy valóban érdekli e?... De ez nem jött be. Most nem sikerült az arcáról olvasnom. Pedig már kész szakértőnek éreztem magam...

Nagyot nyeltem.

- Legyen annyi elég, hogy az életem egy másik útra terelte. - Köhögtem.

Megértően bólintott, és hátradőlt az ágyamon. 

- Kényelmesen érzed magad? Párnát adjak? - Költői kérdést tettem fel neki, amit eléggé komolyan vett.

- Leköteleznél édes. 

Hátranyúltam, és felemeltem a nagy tollpárnát. Erőből hozzávágtam, de ő pár pillanat alatt mögöttem termett. Ez nem fair.

Elvette tőlem, és visszatette. Helyet cseréltünk. Most én ültem az ágy végénél. 

- Khm! - Köhögtem, és megböktem a combját. 

- Ha szeretnéd ezt a helyet, vedd el... vagy gyere ide. - Tárta szét a karját. 

- Szeretnéd mi? - Fontam össze magam előtt a karom.

- Nem is tudod mennyire. - Nevetett.

Lesütöttem a fejem, és a takarót bámultam, mintha annyira érdekes lenne. Pedig valójában a gondolataimban hajókáztam, egy hatalmas hullámmal versenyezve. 

Az utolsó lépésem a démon ellen... meghalt vajon? Mi történt vele? Sőt... mit tett velem, ami ennyire gázos lett, hogy kórházba kerültem, a tábort halasztva?...

Ráadásul... Dave hogy hogy nem sebesült meg? Annak a szörnyetegnek az ereje felér ötszáz démonvadászéval...

- Te lennél az új Superman? - böktem meg a bokáját az Én ágyamon elterülő vöröskének.

- Talán. De sajna neki béna a ruhája.- Rekedten felnevetett, és felém fordult. - Szűk naciba tény, hogy szexi lennék, de azért nem akarom kinyírni a csajokat... az már bűncselekmény - bökött vissza.

- Szóval... aki szexi, az már egy bűnöző? - Akkor már elkésett... 

- Olyasmi... édes. - Ült fel az ágyról, és belemarkolt a takarómba. - A lopáshoz is értek... eléggé megy ez nekem. - Túrt bele a hajába.

- Ezt hogy érted? - Értetlenkedtem. - Te loptál? - Csapkodtam.

- Lányok szívét ellopni bűncselekménynek számít? - Mászott közelebb.

- Eléggé pocsék bűnöző vagy. - Hazudtam.

Ekkora egót életemben nem láttam. De... valamiért némely szavában az igazság makacsul kacsintgatott felém. Nem, nem az, hogy szexi. Bár ez tagadhatatlanul... Nell! Állj le a francba is. 

Esetleg.. ha máskor a "szexi" jelzőt Davenek szánom... lőjetek le.

*

A tény, hogy órák.. napok... gőzöm sincs mennyi ideje nem néztem tükörbe, eléggé elrettentő. A blogom porosodva pihen. Szinte sikít, hogy "írj bébi, kell egy új bejegyzés". 

A doki szerint bekattantam. Szerinte álmomban démonokról beszélek össze-vissza. De kit is fárasztok, tényleg igaza van. Dave szerint. 

Mellesleg... a falat bámulni érdekes dolog. Olyan sápadt volt...mint a testem. Hófehér, és a lelke valahol egy messzi-messzi galaxisban úszik... nem, ez nem a Star Wars. Erről jut eszembe! TV-t se néztem... atyaég.

Hátradőltem az ágyamon, és az ablakpárkányon lévő, fehér madarat lestem. Ragyogó, tengerben úszó szemével kukucskált be. Hófehér tollát megrebegtette, és apró lábával kapargatni kezdte az üveget, majd hangosan felénekelt.

Egy érdekes dallam járta át a testem. A falak, amelyek körülvettek, hacsak két másodpercre is, de összedőltek. Ettől a daltól már lelehetett vágni, hogy ez nem egy átlagos madár. Egyértelmű...

- Fantasztikus. A tanács kinyír minket... - Lépett be Dave. Morcosan kinyitotta az ablakot, mire berepült az énekes madár, s leült az ágyam szélére.

- Vehetnél példát tőle, cicafiú. - Sandítottam a vöröskére - Ő megtisztel, és nem mászik bele az aurámba... - Fontam össze magam előtt a karom.

Felnevetett.

- Ne itt nyálazzatok. Üzenetem van. Sietnék tovább. - Szólalt meg az ágy szélén, türelmetlenül toporzékoló madár. 

- Jobb volt, amíg ez se szólalt meg... - Motyogtam.

- Itt az üzenet. Fogd meg Vöröske. - Nyomta Dave mellkasának, és már el is suhant.

- És még hogy én vagyok a bunkó... pff. - Panaszkodott, és felnyitotta a borítékot.

- Mi a szarért nem vettem eddig észre azt a borítékot? - Értetlenkedtem, és Dave elé kúsztam.

- Hogy egy átlag ember ne lássa meg. Logika. Tudod, mint a mesékbe... - Feltépte a borítékot.

- És ez melyik mese? A Csipkerózsika? - Nevettem.

- Ez esetben te aludtál... a herceg meg... - Halkult el. Nem fejezte be a mondatot, helyette belenyúlt a borítékba, és kivett egy lapot. Régies betűstílusát szinte lehetetlennek véltem kiolvasni.

Nem szóltam semmit. Kitéptem a kezéből, és nekiálltam a bogarászásnak. Tisztelt... Liszttel...? Ki a franc tudja ezt kiolvasni? Na jó... próbáljuk újra...

Tisztelt. De király vagyok. 

- Ami nem megy, ne erőltesd, édes. - Nézett engem, ahogy szerencsétlenkedem.

-Tisztelt Nell! - Már rosszul kezdődik... - Feltűnő munkavégzése miatt közmunkára kell Önt ítélnünk. Ez annyit takar, hogy Ön e varázsige segítségével (amit lejjebb említek) lépjen át a mi világunkba. - Az elolvasása sikerült... eddig jó vagyok.

Dave hangosan nevetni kezdett. Az ágyamra dőlt, és a hasát fogta. Ekkora tojásosrántottát... pff

- De... - Folytattam. - Mivel van egy tanú, ezért nem tudjuk pontosan, hogy melyikőjük volt az, aki kezdeményezte a harcot. - Olvastam tovább. Ajkam széles vigyorba vágódott. - Ezért az önnel lévő Vöröskét is közmunkára ítéljük. - Nevettem. 

- Mi van? - Ült fel, és kapta ki a kezemből a papírt.

- Szívááás. - Kiáltottam fel, és rányújtottam a nyelvem. Kapkodtam a levegőt, annyira nevettem.

- Nevem is van... - Gyűrte meg a papír szélét. 

- Látszik, hogy nem csípnek "Vöröske". - Fogtam a hasam.

Közmunka... tehát küldetésekre kell vele járnom. A Vöröskével. Jó kis becenév. Tetszetős.

Igen... a démonvadászoknál a közmunka ez... gyilkolj démonokat, még ha bele is pukkansz. 

- De nekem vissza kell mennem a táborba... - Csapkodtam. Az ágyra feküdtem, és beleordítottam a párnámba.

- Csipkerózsika... ezzel nem mész semmire. - Dőlt mellém. - Kitöröljük a barátaid emlékeit, és mész dolgozni... semmi több. - Vigyorgott - Velem.

- Ez most jól esett. Kösz.... Mr.Megértemazembereket. - Löktem arrébb.

- Honnan tudtad, hogy ez a második nevem, édes? - Mászott közelebb.

- Úgy, hogy egy zseni vagyok - Ültem fel.

Felálltam, és az ablakhoz léptem. Kerestem azt a tollas tyúkot, aki nemrég elrepült, de ez eléggé felesleges időpocsékolásnak bizonyult. 

Az égen a felhők összehúzódtak. A szél bitang erősen csapta meg az arcom. Pár perce még az időnek nem volt ilyen pocsék kedve. Tuti megcsalta a pasija... szinglinek lenni szar lehet. 

Ajánlom neki a csokit. Boldogsághormonok. Ez kéne neki.... vagy valami siratós szappanopera... bár, attól jobban sírna. 

- Tudod mit, Dave? - Egy ötlet hasított végig a gondolataimon. - Elmegyek veled küldetésezni... ha... - Szemeim felcsillantak.

Csak úgy, mint Davenek...

- Mi az? - Lépett közelebb. 

- El kell olvasnod azt a könyvet, amit én mondok... - Néztem fel rá.

- Pornókönyv? - Nevetett.

...Kinyírom... 

- Na? Elolvasod, vagy sem? - Pimasz mosoly ült ki az arcomra. 

- Jó... - Biccentette oldalra a fejét. - Ennyire jó az a cucc? - Ne gondolj a pornókönyvekre... pff - De akkor jössz küldetésezni? - Nyújtotta kezét.

- Igen... - Fogtam vele kezet. Gőzöm sincs mi lesz velem... lehet, hogy inkább vissza kéne mennem a táborba? Ez így nagyon szar helyzet...

- De ez így nem fair velem szemben... az alap dolog, hogy jössz küldetésre... hisz az kötelező, édes. - Mosolygott. - Ezért... ha esetleg elszúrsz valamit, vagy rossz démont ölsz meg, esetleg megsebesülsz... tartozol nekem. - Nevetett.

- Ezt hogy érted? - Tettem csípőre a kezem.

- Hisz ha megsebesülsz, vagy bármi bajod lesz, amiért nem tudsz harcolni... nekem kell "eltakarítanom" azokat a nyomoronc démonokat... az már szinte egy egyedüli küldetés... - Bökte meg a homlokom.

- Honnan veszed, hogy megsebesülök? Jósolni is tudsz, vagy mi? - Vontam föl a szemöldököm.

- Nem sok mindent tudsz rólam, Csipkerózsika. Becenevek adásában is profi vagyok... és mint mondtad, a második nevem: ,,Mr.Megértemazembereket". - Letöröm a vigyort a képedről...

- Nah... mond... nekem mit kell tennem...? - Aggódva néztem szemébe. Ő szeliden mosolygott. Hamis szelídséggel persze...

Közel lépett hozzám. Mutatóujjával végigjárta az állam. Enyhén felemelte az arcom. Egy kis izgatottság futott végig rajtam... hisz, mikor a szemébe nézek, mindig egy világot látok haldokolni.. A múltját még előttem sötét fátyol fedi.. a falak, amik Őt körülveszik...

Még sértetlenül állnak... Az arcomba szökött a vér. Kiült rám az a tipikus "zavarban vagyok" érzés.

Mosolyra húzódott ajka széle. Aranyosan fürkészte pillantásom, és szinte élvezte a reakcióm. Nagyot nyeltem, és akaratom ellenére is próbáltam ellökni. Ebből csak annyi sült ki, hogy a mellkasára tapasztottam mindkét tenyerem.

- Mi az? Már taperolsz is? - Simította végig az arcom. - Amúgy... a feladatod annyi, hogy ha elszúrod... el kell mondanod.. hogy mit éreztél ebben a pillanatban. - Mosolygott.

Ehh? Ez most komoly? Ha hazudnék... azt meglátná... de Nell! Ne gondolkozz ezen! Nyerni fogsz. Ráadásul neki alapból el kell olvasni a könyvet küldetés után... nekem csak akkor kell válaszolni, ha megsebesültem, vagy neki kell kisegíteni a harcban... semmi extra...

*

Leszállt az est. A hideg mardosta a bőröm. A bűz, ami a talajból szivárgott tépkedte az orrom. Dave félvállról véve a dolgot nézett körbe. Utálom ezt az erdőt. A hányinger szorongatta a belsőmet. Két hosszú ösvény tátongott előttünk.

Az egyik sötét, és félelmet keltő volt. A növényzuhatag teljesen belepte. A másik kicsit ritkább volt. A hold fénye ragyogta be az utat. Dave a cetlit bámulta, amelyen annak a démonnak a külleme volt lefirkantva, amely nekünk kellett.

- Egy Swenx kell nekünk... - Komolyan nézte a két ösvényt. Letérdelt, és beletúrt a talajba. Ujjaival végigjárta azt a kis lábnyomot, majd felemelte kezét, és beleszagolt. 

- Na jó, megyek rókázni... - Jegyeztem meg, és letérdeltem mellé. - Valami fejlemény? - Türelmetlenkedtem. A kardommal rajzoltam egy X-et a földre. Nem akarok eltévedni, és ha esetleg körbe-körbe járkálnánk... Ezt kicsit kinézem magamból...

- A jobb oldali ösvényen megyünk. - Jelentette ki, és elindult.

- De én a bal oldalin akartam. - Mutattam arra. A hátborzongató útra...

- Ne játszd magad... induljunk a jobb oldalin... - Idegesen a földbe döfte kardját, és rám nézett. 

Nem érdekelt. Felálltam, és arra loholtam, amerre én magam akartam menni. 

- Makacs... - Kiabált utánam. - Gondolj arra, ha elszúrod mi lesz... a következménye, édes. - Halkan felhorkantott. 

- Erre kell menni, higgy nekem. Én vagyok a tűz.. a hold simán elbújhat mögöttem. - Kacsintottam, és haladtam tovább. A kardommal tördeltem le az utamban lévő ágakat.

Rettentő hideg volt... a fekete atlétámban rettentően fáztam. Ráadásul minden lépésem jól meg kellett fontolni. Hisz, ha egy kicsit is arrébb lépek a mocsár ölelő karjaiba találom magam... Ijesztőnek vélt zajok csapongtak körülöttem.

Ahogy mentem éreztem, hogy a lábam nehezebbé vált. Letérdeltem. Cipőm egy rakat sár ölelte körül, ami már szinte ráfagyott. Ez egy csapda volt... hisz ez nem egy sima kosz, amit az ember levakar magáról.. mint a mai srácok a csajokat...

- Megérkezett a vacsora. És még helyes is. Milyen kis aranyos.. - A hátam mögött egy vékony hang sértette végig a hallójáratom. Ez idő alatt próbáltam a sarat lekaparni, de nem jött össze, hisz totál rátapadt. Mint rám a mögöttem álló...

- Igen az... játszunk vele először.. ne vesszen kárba nem, Adam? - Az egyik közel lépett hozzám. Felálltam, és az ideg kezdett rajtam eluralkodni... majd eszembe jutott Dave...

,,A feladatod annyi, hogy ha elszúrod... el kell mondanod.. hogy mit éreztél ebben a pillanatban."

- Nell... maradj itt... forrófejjel való küzdelemmel nem érsz semmit... - Suttogott Angyal. Igaza volt...  

A gerincem felsikoltott. Valaki végig... simította...

- Nyugi már... ha már meghalsz, élvezd ki... nem? - Megfordultam. Komoran néztem, és halál komolyan adtam neki egy választ.

- Ha még egyszer ezt csinálod.... Letépem a heréidet, bébi. - Húztam össze a szemöldököm. Belerúgtam térddel a féltett kincsébe az egyik féldémonnak, vagyis egy halandónak. A társa fejlettebb típus volt, őt utoljára hagytam.

Léptem egyet hátra. Folyamatosan ráztam a saras lábam, hátha lesz akkora szerencsém, hogy lejön róla a cucc. 

- Mi van? Elhagytad a Rómeód, Júlia? - Döntötte oldalra a fejét. Végigpásztázott vérvörös szemeivel. 

- Rómeó szabadnapon van. Csak hogy tudd. - Lépések sokasága követett. - Júlia tud ám kemény lenni. És ha kell... vérfürdőt is tud rendezni. - Túrtam bele a hajamba.

- Hmm... - Mért ismét végig. - Gyere, táncoljunk. - Indult felém.

- Ez most komoly? - Ásítottam, és neki is végeztem a férfiasságával. - Bocs, de nekem tényleg sietnem kell... nem érek rá ilyen hülyeségekkel foglalkozni. - Haladtam tovább.

Amatőrök... Chh. És még ez akart felszedni... pocsék!

Már csak azt a démont kéne megtalálnom, aki alapból kell.. padlócirkálók kíméljenek... A lábam egyre jobban fáj... elkezdtem remegni... 

Letérdeltem. Lassan felemeltem a fejem, és mintha az alagút végén lévő fényt pillantottam volna meg. Erőt vettem magamon, és felálltam. Baktattam tovább. Egyre gyorsabban siettem. Futottam. Szaladtam.

Összekocogtattam az állkapcsom. Nem törődtem semmivel. Magam elé emeltem a karom, és védtem az arcom. A kard a hátamon pihent, és figyelt. A faágak, növények végigkarcolták a testem. De én csak szaladtam tovább...

A fény egyre közelebb vándorolt hozzám. A melegség végigjárta a testem, és egy utolsó ugrásra volt erőm... 

Enyhén behajlítottam a térdeim, majd mint egy gepárd lecsaptam. Erősen lehunyva tartottam a szemem, és éreztem, hogy a talajnak csapódok. Háttal terültem el a földön. Mélyen fellélegeztem, mikor éreztem, hogy kapok rendesen levegőt.

- Most már kinyithatod.

Tágra nyílt szemekkel bámultam. Dave fölém hajolt, és mosolyával üdvözölt. Lágyan bólintott, és figyelt. 

- Lett volna egyszerűbb út is ahhoz, hogy eltalálj ide... de te a nehezet választottad... annyira rád jellemző. - Dőlt mellém.

Sokkolva néztem az eget. A feljövő nap fénye ragyogta be ezt a mezőt. A szívem még mindig kalimpált. Ide-oda vágódott bennem. Próbáltam nyugtatgatni a gondolataimmal, de nem sikerült... 

- "Rád jellemző"... ezt hogy érted? - Húztam föl a szemöldököm, és felé fordultam.

- Regéljek neked? - Nézte az eget.

- Ha van kedved. - Kezem a fejem alá tettem, és hallgattam.

- Láttál már futórózsát télen virágozni? Amely túléli a zord időszakokat, és a sors csapását? - Hunyta le szemét, és folytatta egy kis szünet után. Várta a reakcióm, de én, mint egy kisgyermek hallgattam. - Kell egy támasz, amivel megtudod mutatni, hogy te igenis ilyen vagy... egyedül próbálsz küzdeni... de ez a támasz mindig veled van... - Fordult felém. - Egyszóval... olyan vagy, mint egy futórózsa. - Egy valódi mosoly ült ki az arcára. 

Tágra nyílt szemekkel hallgattam végig. A világ megszűnt... a falakat negyed részben is lehetséges... de lebontottam. Vagy ő törte át az enyémet? A szívemhez vezető falat?

Barna szemeiben humor, se pimaszság nem volt. Eltűnt. Elporladt... hacsak egy kis időre is... de elhamvasztottam. Magunk mögött hagytuk a sűrűn erdőt. Végre...

A szél lágyan ringatott bennünket. Szempárbaj vívtam a vöröskével. 

- Ehm... - Szökött vér az arcomba. - Mi van azzal a démonnal? Akit kerestünk? - Váltottam témát, és felültem. Mint egy árnyék, ő is így tett.

- Megöltem. - Nevetett.

- Mi van? - Sokkoltam le.

- Amíg te a sűrű erdőben harcoltál, addig már rég kivégeztem... és mellesleg tudod... még válaszolnod kell a kérdésre.

- De mi az, hogy végeztél vele? Mágus is vagy, vagy mi a franc? - A szavai hatása alatt voltam. Egyedül képes volt megölni? Talán... tényleg kicsit lebecsültem volna?...

Felhorkantott, és átfordult a másik oldalára. 

- Be durcizok, ha nem válaszolsz. -Nevetett. 

- Talán... - Nyeltem nagyot. - Az érzéseim olyanok, mint a szikla.. nem tudok válaszolni. Miért vagy ennyire kíváncsi? Megettél valami gombát az erdőben, vagy mi? - Haraptam el a szavak végét.

Felült, és közelebb mászott hozzám. Felemelte tekintetét. Vérvörös hajtömege alól próbálta a választ kicsikarni belőlem. Nagyot nyeltem...

- Minden lány zavarba jön, ha egy srác közel mászik hozzá na. Itt a válaszod. - A fűszálakat kezdtem tépkedni.

- Ez egyértelmű, édes. Mind egy, nem hozlak akkor ilyen helyzetbe. - Nyújtózott. - Majd talán máskor kapok választ. Ohh majdnem elfelejtettem.. azt a könyvet majd add ide... tudod.. el kell olvasnom. - Döntötte oldalra a fejét, mint egy kiskutya.

 ***

Mint egy szilaj baktattál át szívem gazos mezején. Te voltál az egyetlen, aki megszelídített. Nem hoztál csokoládét, vagy rózsát, hogy próbáld magad bedobni nálam. Régimódi sem voltál.

De mégis megragadtál. Elfeledtetted velem a múltat. Lehet, hogy nem sok időre, de te képes voltál rá. Elég a nyáladzásból, ez már gáz... élezd a kardod, hisz a következő harc még csak most kezdődik...

Értünk.

5.Fejezet ~ Megbotlás

Zene: https://www.youtube.com/watch?v=VmtVg8jZymE

Facebook oldal: https://www.facebook.com/futorozsanell?ref=hl 

Halihó:) Megérkezett az 5.fejezet!!! ^^ Jó olvasást kívánok... véleményeket, és egyéb finomságokat szívesen fogadok akárhova :D 

***

A korán kelő nap fénye halványan beragyogta a szobát... a falon lévő régi festmény, mely egy csendéletet ábrázolt a napfelkelte fénye játékával mosódott össze...

Ellie halkan szuszogott még. A takarót a fejére húzta, és a fal felé fordult. Halkan felültem, és a kezemmel hátrafésültem a hajam.

- És most mit akarsz ellopni? - tett fel egy költői kérdést. Ez nekem még reggel, ezért válasz helyett a fürdő felé vonszoltam fáradt testemet.

 Megnéztem magam a tükörben, és a szemem alatt húzódó sötét karikák dobták fel a hangulatom. Ugye nem hittétek el? Nem, nem dobták fel a hangulatom...

- Ilyen korán felkeltél? Ha már ennyi energiád van, behozhatnád nekem a reggelit - támaszkodott a vállamra Ellie, akinek a pólóján lévő kis nyuszik sem vidítottak fel.
- Ha már ennyire fáradt vagy, miért nem bújsz vissza aludni? - forgattam szemem.
- Felébresztettél - bökött meg nevetve. A fogkefémhez nyúltam, és a fogkrémhez.
- Amúgy... - kezdett bele egy enyhe fintorral - hogy állsz ezzel a Daveel? Vagy azzal a Stennel? Steve? Mi is a neve....? - csípőjével enyhén megbökte az oldalam. Pimaszan rám villantotta smaragdzöld szemét, majd lépett egyet hátra.

A szavak hallatán erőből rányomtam a fogkrémre, ami a lábamon landolt. Mi az, hogy hogy állok vele? Ő egy szimpla idióta... egy egoista idióta...

- Jó jó nyugi, nem kérdezősködök - folytatta nevetve, és kiment a fürdőből.

*

Tizennégyes csapat.. hol vagytok?..

Már egy fél órája járkálok a gyülekező helyen. A fél táborozót megismertem, de legalább két ember nevére emlékszem... azt hiszem Melody... Melinda... vagy Mary? Jól van maradjunk annyiban, hogy a külsejükre emlékszem...

- Táborozóóók. Figyelem! - kiáltott fel az egyik tanár egy kis dobogón állva. - Remélem mindenki megtalálta már az ellenfelét - mosolygott.

Szitkozódtam magamba, és elindultam amerre az idegrendszerem vezetett. Haza. 

- Hé édes gyere ide - ragadt meg hátulról egy srác. - Téged kerestelek égre-földre. - sóhajtott.

Ez a hang... Az égiek ennyire utálnak?... 

- Tízes csapatban vagy... nem? Vagy tizenegy... teljesen mindegy. - folytatta vigyorogva. - Van egy szomorú hírem... - biccentette oldalra a fejét - én vagyok az ellenséges csapatban. - szólt fölényesen, majd ezt követően  beletúrt vörös hajába.
- Ugye most csak viccelsz? - gondolataim még mindig a szavain kattogtak... vágj vissza Nell... ne add fel... - Az a gáz édes, hogy örülök neki. - hazudtam elég feltűnően - Hisz legalább laposra verhetem az egódat - kacsintottam.

Felnevetett.

Vörös fürtjei alatt nézett velem egy soha véget nem érő farkasszemet. Egy olyan játszmába csöppentem bele, ahol csak egy győztes lehet... és annak nekem kell lennem... nekem...

- Ez már tetszik - szólaltak fel mögöttem - Lelkesebben, és laposra verhetjük a csapatot - hátrafordultam. Steve? Rose? - De van egy kis hibád... "verhetjük"... hisz mi is itt vagyunk.

Rose mellé ugrottam, ahol láthattam a srácokat. Dave rosszallóan bámulta a csapattársam. Ha tekintettel lehetne ölni, már rég kinyírta volna. Ilyennek még sosem láttam...

- Csak hogy tudd - indult el Dave, és dühösen méregette Stevet - A valóság, és a rajzfilm, amit bámultál kiskorodban teljesen más. Az ember megtanulja azt, hogy a szívére hallgasson érzelem terén...
De ha az agy terrorban tart, és átváltozik démonná akkor nincs mit tenni. Meglesz kötve a kezed erős láncokkal, onnan már nem menekülhet senki... - nézett fel az égre, és háttal állva nekünk folytatta: - Amit
mondasz, beszélsz, cselekszel... az a szívedbe van pecsételve. Azt már nem vakarod le sehogy sem. - ment tovább.

Olyan volt, mintha egy láthatatlan vonalat húzott volna köztünk. Én álltam az egyik felén, és Dave, na meg a csapattársai a másikon. Valami bűzlik...

Steve megszeppenve lépett hátra, és ellenszenvesen biccentette rám a tekintetét.

- De ezeket a démonokat, amik az emberekben élnek.... ezeket... megölik a démonvadászok nem? - rejtélyes mosolya szemében is visszatükröződött. Dave ökölbe szorította kezét. Lépések sorait követte, de azt a vonalat nem lépte át. Még nem.
- Na jól van srácok - állt közénk - Tudom, hogy sok volt a Walt Disney mese, meg a blogok, könyvek olvasása, de ez a démonos cucc elég beteg, és gyerekes dolog. Ne menjünk bele... semmi értelme. Ez egy olyan alagút, amelynek nincs vége. Nincs fény... csak a szótlan sötétség. Lerágott csont.

Igazat adván bólintottam. Ne menjünk bele... a végén vér folyna... mellesleg mit is értenek ezek a démonokhoz?...

*

Nehéz csend ült ránk. Az erdőben a lágy szélben a szavak követték ezt a megszokott ringást. Nem elfojtó volt, inkább megnyugtató.
Türelmetlenül fészkelődtem Rose, és Steve között. Lábaim keresztbe raktam, kezem a térdemen pihent. Vártam. A feladatra. De eddig semmi. Tényleg semmi.

Mindenről volt szó. Megtudhattuk Mrs.Smith élettörténetét, és ugorhattunk az időben. Még az is kiderült, hogy a lánya is volt ilyen táborba, ahol mi vagyunk most... de semmi baja sem lett... jól érezte magát... Attól eltekintve, hogy leesett egy szikláról, s eltörte a lábát... meg a karját..?!

- Jól van picinyeim - lépett egyet előre - az első megmérettetés címe nemmás mint... - nézett a kis jegyzetére, amit csekély fél órája szorongatott a kezében... tenyere izzadságával átitatva.. - Futás... - bökte ki úgy, mint aki megszabadult az összes terhétől... Nem neki kell futni... chh.

Oldalra biccentettem a fejem. Steve karján megfeszültek az izmok. Szigorúan nézett maga elé. Állkapcsa szorosan összeszorítva. Mintha nem lélegezne...?

Rose aggódva nézett rám. Sejt valamit...

- Hé, minden rendben? - Rose hosszú mutatóujjával végigjárta Steve karját, aki összerezzent. Teste bizseregni kezdett, és fellökte csapattársunkat, ahogy kiszaladt a teremből.

Nem bírtam nézni. Ez a srác vagy őrült.... vagy... a legrosszabb...

A vesztembe rohanok... így kéne cselekednem?

- Nell! Gondolkozz... - termett előttem Angyal, aki csak feszítette az idegeim. - Ha utána mész, lehet... hogy a vesztedbe rohansz! - aggodalmasan a térdemre ugrott. Hatalmas, borostyán színű szemei szinte beragyogták az arcom. Csak én látom. Mégis gyönyörű.

***

Erős érzés. Fáj, mégis tűröd. Életed egy fordulóponthoz ér. Szakadék szélén állsz. Mit teszel? Megragadod a bizalmatlanság gyönge karját, ami csak látszat... vagy logikusan gondolkozol, és egy olyan úton haladsz, ami már letaposott?

Szúr a talaj... fáj... de mész tovább. Látod a végét... a fényt... azt a halvány pislákolást a végén... Még akkor is mész, mikor egy sötét árny vár ott? Megküzdesz vele, arrébb lököd, és baktatsz tovább?... Tedd ezt Nell! 

Az egyik oldalad azt súgja... hogy ez az árny egy ismerős...Egy olyan ember aki már eleve nem nyerte el a tetszésed... de a jó szíved azt mondogatja, hogy mégis csak egy érző lény.... egy ember..

A másik oldalad bökdös... szorongat... ragadd meg azt a fegyvert, és öld meg. Nyírd ki. Kétes helyzet, két fal között. Szard le!

Döntöttem. 

Felálltam. Biztatóan Rosera mosolyogtam, és megálltam mellette.

- Minden rendben. Semmi baj nem lesz - utolsó szavaim ezek voltak... utána már csak futottam... követtem a szagát... amerre ment.

- Gondolkozz! Ezt ésszerűbben is meglehet oldani - kapaszkodott a vállamon Angyal.

Nem érdekelt mit mond. Az elhatározásom erős volt. Lehet, hogy még ennél a vonalnál is az, amit Dave húzott meg... gondolatban.

Zaj... visítozás... nem szűnik a fejemben.... valaki kiabál... a bőrömön végigfut az az érzés, amit mások úgy hívnak: "félelem"... de szerintem csak megbotlás...  egy cseppnyi megtorpanás, ami semmit sem számít.

Csak futottam. Kerestem.

Mint egy igazi Démonvadász.

*

Két kard hangos érintésére lettem figyelmes. A körülöttem lévő tárgyak bizseregni kezdtek... a nyakamon végigszaladt egy enyhe jeges fuvallat, de amilyen hamar meglelt... oly gyorsan elillant.

Felemeltem a kezem, az ég felé. Kezem lassan ökölbe szorítottam. Lángcsóvák sokasága simította végig ujjaim. Egyre nagyobb, és nagyobb lett a tűz a kezemben. Az égen az az egyetlen bárányfelhő elillant, s helyébe egy vihar lépett színre.

A villám az öklömben lévő tűzre zuhant. Lángsebességgel csapódott bele. Nem fájt, hisz nem is volt miért. Egy szimpla képességet aktiváltam, amire csak a vadászok képesek...

Általában démonok ellen használjuk...

A tűz alakot öltött. Egy kard fénye halványan pislákolt... ahogy egyre jobban átjárták a lángok, úgy gyűlt szemmel láthatóvá az alakja... Olyan volt, mint a gyűlölet az emberek szemében...

Gyors, és rejthetetlen.

Karom lassan magam mellé engedtem. A figyelem rám szegeződött. A hátam mögött áll valaki. Erősen figyel. Szívem a torkomban dobog. Az egyetlen dolog, ami éltet... amit Rosenak mondtam:

"Minden rendben. Semmi baj nem lesz..."

Még a fák is egy burokba rejtőztek... az ég sírni akar, de nem megy neki... helyette inkább duzzog... villámokkal jut szóhoz... a talajon még az apró porszemcsék is lábat öltenek, és elrohannak. Nem... nem fogom hagyni, hogy úgy járjak... mint kiskoromban...

- A rémálmod áll mögötted nem igaz? - hangos, rekedt nevetése karcosan simította végig a fülem... hallani is fájt... - Az élet nem mindig engedelmeskedik nekünk... és tudod mit kell ilyenkor tenni? Erőszakhoz fordulni. - Lépet egyet előre. Lábait ahogy a földhöz érintette kihagyott egy ütemet a szívem. Mi van Nell? Miért nem bírsz megfordulni?

Ez lenne az a megbotlás?...

- Érzelmekre hatni a leggonoszabb tett... rosszabb, mint az erőszak... - Dave nyugodt hangja csapta meg a hallójáratom.

Zavarodottan fordítottam a fejem a tőlem balra lévő magas, vaskos fára. Nyugodtan állt, és nézett. Szemeiben egy egész világ lángolt. Abban az egyetlen egy pillantásban hatalmas, orkán nagyságú tűz égett... ami robbanni készült...

- Gyáva. Hátrafordulni sem mer... nem hogy még megküzdeni... szép kis kardod van, már csak használni kéne... - nevetett.
- Ne hagyd, hogy hasson rád... - ugrott le Dave, és tett egy nagy lépést felém. - Démon... csak egy démon... egy féreg. A világ legalja. Taposd el... - ajkai szélén egy halvány mosoly táncolt. Ez a gyengédség önbizalmat lehelt belém...

Fordulj meg... lásd... az arcát...

Nagyot nyeltem. A gombócot a torkomban eltapostam. A szívem visszavándorolt megszokott helyére. Akadozva kifújtam a levegőt, és fejem lassan fordítottam a démon felé... lehunyt szemekkel...

Amit láttam sokkoló volt. Ez a démon... aki kiskoromban... tönkretette az életem!

A düh... és a gyász felgyülemlett fájdalommal teli testemben. A teher a vállamról ebben a pillanatban leesett... és szilánkosra tört.  Dave lépett mellém, kinek kardja olyan volt, akár a hold. Sötétségben, és bosszúban is az egyetlen fénysugár...

- Rohadék... - suttogtam. Rászorítottam a kardom markolatára, és nekirontottam a démonnak.

 Felugrottam, és egy laza szaltóval lecsaptam rá. Karja félig démontestben volt... Még nem alakult át teljesen.... Ujjai hegyes karmokban végződtek, amivel megakadályozta a könnyű halálát...

- A félelem irányít. Vagy... a megbotlás? - Hergelt fel. Éreztem, hogy a fény eltűnik a szememből. Felhevültem. Nem bírok ésszerűen harcolni...

Lábammal mellkason rúgtam. A karjára szegeztem a figyelmem, amiről ha sikerülne eltávolítanom a démonok jellegzetes testrészét, könnyebb ügyem lenne.

Úgy kapkodtam a levegőt, mintha az utolsó lélegzetem támadná le a tüdőmet. Meg tudom csinálni! Meg fogom csinálni! Egyedül akarok harcolni!

Én akarok lenni, az Ő rémálma.

A földbe szúrtam a kardom. A villám hatalmas becsapódása, ami a kardomban várakozott, most végre kiszabadult. A démon lélektelen, hamis szemébe néztem. Davere sandítottam, aki csak állt, és az összes bizalma a leheletében kelt életre...
Nem akartam, hogy harcoljon. Ezt Ő is tudja... tisztában van vele... Ez az én bosszúm...

- Attól még... hogy emlékszel a küllememre - léptem közelebb a démonhoz - Nem ismered a bennem lévő hurrikánt, ami most elsodor téged... ahova való vagy... - üvöltöttem torkom szakadtából.

Mintha egy lángoló Napot legyintettem volna meg. Olyan könnyű volt a kardom, mint a szellő... de pusztítása a bennem tomboló viharra hasonlított..

A lángok a démonba fúródtak. Éles késekké válva forogtak testében.

Utoljára... nekirontottam.

***

Egyik percben repülök... a másikban már egy törött angyal szárnyai feszengenek a hátamon. Jelenleg... a csend az egyetlen dallam, ami gyengéden csiklandozza a fülem. Mi történt? Hol vagyok?

Szemeim ólomsúlyúvá váltak. A kezem nem bírom mozgatni, se a lábam. Mintha ide lennék láncolva... ajkaim szóra se tudom nyitni... egy ócska grimasz nem mer előjönni... Hahó? Még élek!
Az egyetlen jó ebben....a nyugtató melegség.. ami belepi ezt a helyet.. ahol fekszem...

Mellettem egy enyhe nyikorgás hallatszott. Valaki elmegy... egyre jobban fájnak a gondolataim... maradj itt... ne menj el...

Próbálok mozogni... erőlködöm... a hangok a torkomban odafagytak...
Ujjaim feszítem. Ökölbe szorítottam. Nem engedem el... felnyögök...

Visszafordul... leül mellém. Érzem...

Felolvasztottam a telet a torkomban... a forróság kitör... nyár lett. Ajkaim szóra nyitom...

- Démonok... - szólaltam meg. Más nem jutott eszembe...Nem akartam, hogy elmenjen. Nem akarok egyedül maradni sem... Visszafordult, és leült mellém... egy alacsony szék lehetett elképzeléseim szerint...

Karját felemelte, majd ujjait végigsimította a homlokomon, és tenyerét rajta pihentette. Kis idő után lassan próbálta lehúzni róla...

De nem akartam...

Felemeltem remegő karom... és a kézfejére fektettem erőtlen, sápadt kezem.... Erősen rászorítottam, amennyire tellett... Pontosan nem tudtam, hogy ki ez... De ismerős volt... ennyi elég volt...
Alig bírom tartani... mindjárt elengedem...

Lassan megszűnt a szorítás. Nyögtem egyet jelzés képen... hogy maradjon... megértette... amit szerettem volna... nem szólalt meg... csak gyorsan elkapta lelketlen kezem. Hallottam, ahogy a székkel közelebb jön. A nyugalom, ami belőle áradt rám ragadt... átvettem a hangulatát, ami ebben a helyzetben hatalmas előny volt...

Ez egy olyan pillanat volt... mikor nem akartam... hogy elengedjék a kezem...

...Köszönöm....

4.Fejezet ~ Akcióban a vörössel!

Halihó!:) Köszönöm szépen a pozitív véleményeket. Ezúton is szeretnék mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánni!:) Sok sok soook csokinyuszival :3 <3 

A fejezethez illő zene: https://www.youtube.com/watch?v=2Y2PCvNYeE8 

Jó olvasást!:)

***

Szemeim a neveket fürkészték. Kíváncsiság járta át a testem, és csak reménykedni tudtam, hogy Ellie lesz, vagy Dave szöges ellentéte. Magyarán kedves, és jó modorú férfi... srác... akármi, csak ne a vörös!

- Tommal, és Lucyval vagyok - bökött meg enyhén Ellie. A hangja gyászos volt, mintha meghalt volna egy macska. Szomorúan bólintottam, együttérzésem kiadván ezzel a laza fejcsóválással, és összeszűkült szemekkel
kerestem tovább a nevem.

Nell Flynn csapattársai - akadtam a nevemre, ami szinte olyan kicsi betűkkel volt írva, mint a TVs eladásokban, mikor apró betűvel írják ki, hogy a kiszállítási díj csekély tízezer forinttal dobja meg az árút...

Steve, és Rose. - olvastam magamba, majd szaporán körülnéztem. Nem akartam felordítani, hogy: Hééj Rose, vagy Steve, merre vagytok? Keressetek meg, mert tudjátok, én vagyok az a vörös csaj, aki a csapattársatok. Tudjátok, az a démonvadász, aki valójában nem akar itt lenni ezen a kiránduláson, de muszáj, mert a barátnőm belém verte ezekkel a szavakkal:

"Ha nem jössz kibelezlek."

Forgattam a fejem jobbra, balra, mint akinek idegrángatózása van, és tettem egy teljes kört a tengelyem körül, mire egy magas srác előtt találtam magam.
Barna szemek, melyek gyűlölettel voltak megtelve. Ilyet is régen láttam... az undor az arcon... Mintha láttam volna már valahol... megártott a buszozás... Én meg, mint egy idióta forgolódtam...

- Nell Flynn? - kérdezte elég katonásan, vagy mint aki most rögtön leakar fejezni... a külseje egy vadállatot takar?
- Eh izé ja - válaszoltam, és tettem egy nagyon csekély lépést hátra, mert ha még jobban elkezdtem volna tolatni, a mögöttem lévő szemüveges, alig negyven kilós srác kettétört volna.

A srác megragadta a karom, és kiráncigált a tömegből. Mikor észbe kaptam láttam, hogy a másik kezével egy fekete hajú lányt hurcol.. Ő lenne Rose?

- Nem kértem kisegítést, magamtól is simán kitaláltam volna. - hazudtam.
- Ez a srác bekattant. - sipákolt a lány.
- Nem... ő csak egy GPS akinek az a melója, hogy vigye az embereket. - forgattam a szemeim.
- Ti vagytok a csapattársaim. Ez van, szokjátok a rendszert. - szólalt fel mereven a srác. Na várjunk csak... ez beszólt nekünk?
- A francokat - kiáltottam fel valószínűleg Rose-al, ha ő a csapattársam.
- A nevem Steve - szólt mereven, érzelemmentes arccal, amit legszívesebben pofán ütöttem volna egy péklapáttal.
- Steve Bond? - nevettem fel.
- Ne keverd James Bonddal - csatlakozott Rose - Szerintem neki nem tetszik, hogy átkereszteltük - bökött Steve felé Rose.

Karba tett kézzel nézett minket. Mélyen belenéztem szemeibe, s mintha egy árnyalatot sötétedett volna... barnából átment egy nagyon mély színné, ami már szinte a vörös felé hajlott...
Rosera sandítottam, aki ugyanígy volt. Láttam rajta, hogy észrevette.

- Hé srácok - lépett hozzánk a tanárnő - Itt van egy lap - nyomta a kezembe.
- Ez mi? - értetlenkedett Rose.
- Minden csapatnak van egy ellenfele, akiken túl kell szárnyalnia drágáim - pördült egyet a tanárnő, majd csillagokat szórva nézett engem.
- Ellenfél? - lélegeztem egy mélyet, majd akadozottan kifújtattam, mint egy dühöngő bika, aki haza akarna menni, és áttörni mindenkin..
- Yes Yes - válaszolt pocsék angol kiejtéssel, és arrébb szökkent.

Nehezedő csend ült ránk... karba tett kézzel álltunk, és az agyam az ellenséges csapaton kattogott... tizennégyes csapat ellen... kik azok?

- Edzés - morgott fel Steve, és elindult egy fa felé.
- M-mi van? - mordultam fel, és rántottam egyet a bőröndömön - most megyek a szobámba, és lefekszek aludni, a soha viszont nem látásra - intettem, és nekiiramodtam a kijelölt ház felé.
- Hülye... - kiáltott utánam Steve - Szét kell aláznunk az ellenséges csapatot, nem elaltatni őket.... te...

Nem is figyeltem az utolsó szavakra. Az ígéret földjére tartottam. A bőröndöm száguldott mögöttem, és nekivágódott az ajtónak, és amilyen nagy lendülettel rohantam, oly erősen be is estem a házba.

Ez a srác mekkora egy gyökér. Csapattárs mi? Edzek is? A szart!

*

Az ágyamon fekve éppen egy szökési tervet szövögettem. A hazafele utat eléggé kacifántos lenne megszervezni, hisz kezdjük ott, hogy pontosan azt sem tudom, hogy hol vagyok...
Rose, és Steve vajon már megölték egymást? Mellesleg valahogy nem tetszik nekem ez a srác... túlzottan feltűnő... állandóan fennhangon beszél... mintha... nem is tudom... talán ő egy-

- Hé Nell - mászott oda hozzám Ellie - Hogy ment? Milyenek a csapattársaid? - mosolygott.
- Jobb lett volna, ha te vagy... a lány még tűrhető...de az a srác egy rabszolgahajcsár...
- Miért?
- Azt akarta, hogy eddzek.
- És ezzel mi a baj?
- Az hogy nem eddzek. Lezártam...
- De miért? - mászott bele a személyes terembe.
- Nem edzeni jöttem... ez nem edzőtábor.
- Drága Nell... aranyom... láttad már a jelentkezési lapot? - vigyorgott. Ebbe a vigyorba felragyogott egy pimaszság... ami nagyon nem tetszett.

Előkotorta a táskájából a jelentkezési lapját, és az arcomba nyomta.

- Ezzel mi a baj? - kérdeztem.
- Nézz csak ide - bökött legalulra hosszú, hófehér ujjaival - Olvasd fel - tartotta vissza a nevetést.
- Kicsiknek és nagyoknak korlátlan móka, és kacagást, melyet iskolánk nyújt önnek. - haraptam el a mondat utolsó szavát.
- De a kisbetűt - nevetett.

Ledermedtem. Az agyam nem bírta beazonosítani a szót... nem megy.

- Na? - bökött.
- Sporttábor.... - halkultam el, és egy párnát az arcomba nyomva sikítottam.

Mintha gyomorszájon rúgtak volna... a saját fejemnél fogva vezettek el ide... úgy, hogy még tudtam is, hogy hova megyek... csak... azt nem... hogy milyen célból...

- Kimegyek levegőzni... - suttogtam
- Este van... ilyenkor nem mászkálunk, mert elkap a bagoly! - nevetett Ellie, aki befeküdt a saját ágyába, nyakig bebugyolálva.... egy jó kis könyv társaságában.
- Már este van? - felnéztem a szobánkban lévő nagy fali órára. Az idő úgy telt, mintha kergetnék egy fáklyával...

*

A hideg mardosta a bőröm. A hold fénye halványan végigkísért rövid utamon, mely egy kis stéghez vezetett.
A tón gyönyörű táncot járt ez a nem mindennapi ragyogás. Békák némely esetben hangosan felkuruttyoltak, szívinfarktust okozva ezzel nekem. A bogarak, mint a kémek követtek engem, én meg csapkodtam őket, mint egy eszeveszett
... démonvadász.

A fák lágyan mocorogtak a szél ringását követve... A csillagok az égen sasszemekkel figyeltek. Mikor felnéztem, eszembe jutott, hogy ki is vagyok valójában... vagy, hogy ki nem akarok lenni.
Az est fintora a bogarakban kelt életre, akik le sem szálltak rólam. Hosszú ujjú pulcsit luxus hozni. Az már túlságosan is nehéz lett volna...

- Ennyi volt? - ült a vállamra Ördög, és próbálta visszatartani a röhögőgörcsét

Nem válaszoltam. Megráztam magam, és mikor a tóra pillantottam egy feltűnően gyönyörű dolgot pillantottam meg, ami szinte szúrta a szemem: Ördög beleesett a tóba. Ennél szebb dolgot el sem tudtam volna képzelni...

Látni, ahogy a kis kezével próbál úszni, de nem jön össze neki.... lényegében hallhatatlan, nem értem min húzza fel magát ennyire, lényegében a víz csak jéghideg, attól eltekintve nem nagy cucc....

A zsebemhez kaptam, és egy világ omlott össze bennem... a telefonom... elvan zárva tőlem.. szinte hallottam, ahogy a szívem apró, szilánkokban csapódik a talajra... az egyetlen baki az volt, hogy nem láttam... de éreztem.

Na jó... ebből elég... még ma visszafogom szerezni... ha törik.... ha szakad... Muszáj megnéznem a blogomról írt véleményeket, még MA!

- Idegesnek tűnsz - állt előttem Angyal. Meleg szavaival összetudta szedni az apró szilánkjaim... már csak valahogy össze kellene forrasztani őket...
- A telefonom... nincs zene... nincs írás... semmi...
- Ne hogy már beülj egy szoba sarkába, és benyomd a depressziós csajt emiatt - lépett Ördög, Angyal mellé csurom vizesen. Tetszik a látvány.
- Ki mondta, hogy be depizek? - értetlenkedtem.
- Ez a beszéd Nell! - örvendezett Angyal.
- Megölöm azt, aki elvette - javítottam ki magam. Angyal arcán lévő mosoly lefagyott. Ördög vigyora hatalmas lett - Vagyis... visszaszerzem - mosolyogtam pimaszul.

*

A falhoz simítottam a hátam, és halkan felsóhajtottam. Még egy... vagy két lépés Nell... és ott leszel.

- Ekkora felhajtást egy ilyen hülyeség miatt... te se vagy normális - dühöngött Angyal - A lopás az bűn!
- Pssszt - fogtam be a száját - Csak kölcsönveszem azt, ami az enyém - Javítottam ki.

Ördög arcán lévő kaján vigyor szinte vakította a szemem.

Lépéseket hallottam, majd legugoltam. Egy tanár lépett ki egy rozoga ajtón. Szemet szúró cipőjével kopogtatott. Szerencsémre egyből az útjára ment, és nem látott meg engem... ellentétes irány...

- Hülye - panaszkodott a kis glóriás.

Hátraléptem, és a falhoz passzíroztam magam. A lámpák fénye halványan pislákolt. Mint valami rossz horrorfilmben...

A fal felettem átázott. Rothadó szag áradt. Az elején azt hittem, hogy ez csak Ördög, de kellemesen csalódtam...

Bizsergést éreztem a hátam mögött. Egy erős kéz ragadt meg, és behúzott egy kis szekrénybe. Magához húzott, és jól bevágta az ajtaját. Kapálóztam, és nyögtem. Mi a szar ez? Beépített kémek?

- Hangosabban nem megy? Esetleg adjak egy mikrofont? - suttogott egy mély hang.

Megragadtam a karját, és rászorítottam. Felemeltem a lábam, és a combjába rúgtam. Hallottam, ahogy halkan felszisszen, de a szorításból nem engedett.
A hangja ismerős volt... mintha valahol találkoztam volna már vele...

- A memóriád felér egy aranyhaléval... és a harctudásod meg a nagymamáméval...
- Mit akarsz? - visítottam. Ez a csendes gyilkos még mindig tartott, mintha meg sem kottyant volna neki ez a rúgás.

Az egyik kezével elengedte a szám, és a zsebében kotorászott. Neki háttal álltam, de nem nagyon akartam mocorogni ebben a kis szekrényben.

- Nem egy ilyet szeretnél te is megszerezni? - tartotta elém a maximum fényerőn lévő telefonját.

Szemeim felragyogtak. Egy saját hordozható napot mutatott elém tele játékkal, és internettel... te egy angyal vagy?

- Pfff - morogtam fel, és elkezdtem mocorogni. A szekrény meginogott, nekem meg a pulzusom az egekbe szökött a félelemtől.
- Sss megakarsz ölni? Az a testnevelés tanár élve kibelezne minket kislány... - fogott szorosabban.
- Ne beszélj többesszámba... te rángattál be ide bárki is vagy - gúnyolódtam.
- Komolyan nem ismersz fel? - megragadta a vállam, és maga elé fordított.

Na ne.... esküszöm jobban örültem volna, ha a tesitanár az... Felemelte a telefonját, és adott egy kis fényt, amit az arcára irányított... Dave...

- Nem hogy örülnél. Egy ilyen sráccal, mint én, sosem leszel ennyire közeli helyzetben... - nevetett halkan.
- Letörlöm azt az otromba vigyort a képedről - motyogtam.
- Ugye nem mondod komolyan, hogy itt akarod megmutatni a harctudásod? - vágott vissza.

A szekrényen lévő kis résre pillantottam. Egy nagydarab tanárt láttam, egy pocsék konttyal a fején. Katonásan lépkedett, és szigorúan forgatta a fejét.

- A francba - böktem meg Davet.

Kinézett. Egy másodperces pánik futott át rajtam. Ha itt halálozok el, abból botrány lesz...

- Kérlek, most ne kerekedjen felül rajtad az egód - suttogtam neki.
- Az egóm egy külön egyéniség édes. Neki nem lehet parancsolni - hajolt közel hozzám. Elfordítottam a fejem, és ettől a csóvától meginogott a szekrény.

Szinte láttam magam előtt Ellie beteg arcát, és mondogatja hogy: "Miért voltál te ennyire suta, hogy egy idióta telefonért kirúgatod magad a táborból". Ellietől jobban féltem, mint ettől a tanártól, aki itt járőröset játszik...

- Elindult felénk - szólt lazán, és nyugodtan Dave.

Egy ilyen helyzetben hogy lehet valaki ilyen? A szívem annyira hangosan dobog, hogy szerintem a mellettem lévő vöröske is úgy hallja, mintha egyenesen neki verne...

- Hé maga - kiáltott valaki kintről. A figyelő kontya szétesett a hirtelen fordulattól, és elszökkent a hang irányába.

Egy hatalmasat sóhajtottunk, és kinyitottam az ajtót. Körülnéztem, és elindultam a szoba irányába, ahonnan még az elején az egyik tanár kijött.
Hátrafordultam, de Dave eltűnt. Nem baj, jobb is így...

*

Boldogan, és fülig érő vigyorral dőltem az ágyamra. A telefonom bekapcsolva. Így mindjárt jobb... Fel mentem megnézni a blogomhoz írt hozzászólásokat.

- Hát te? Azt honnan szerezted? - mászott mellém Ellie. Kíváncsian leste a telefonom.
- Kölcsönkértem. - vigyorogtam.

~

Belenézvén mélyvörös szemeidbe, egy egész világot láttam haldokolni... ,,Mikor veled vagyok, úgy érzem magam, mint egy tűzoltó, aki ezeket a lángokat lassan, de biztosan... eloltja...örökre..."

3.Fejezet ~ Út a pokolba

Hozzá illő szám, amit ha tudsz, hallgass közbe*-*: https://www.youtube.com/watch?v=pjwoep0huI4 

~

Megjött a busz - örültem fel magamba.

Megragadtam a bőröndöm, és szó szerint benyomtam az ajtón. A sofőr egy hatalmas vigyorral kívánt nekem jó reggelt. Rántottam a kis táskámon is, és lehuppantam egy székre.
Alig hozok cuccot... de mégis olyan, mintha két évre mennék.. ez aggaszt.

A busz egyenesen a sulihoz fog letenni, ahol a többiek várnak. Minek menni erdőbe? Tény, hogy nyár van, de a szokásosnál hűvösebb a levegő... tanár logika.

A sofőr úgy vezetett, mint aki most vizsgázik. Jobbra-balra cikáztunk, és láttam a szívinfarktusom magam előtt. Hol tanult ez vezetni? A GTA-ban?!
Erősen szorongattam az ülést, mintha azon múlna az életem. Így is volt. Tényleg azon múlt.

Egy váratlan éles kanyarral mindenki az ablaknak zuhant. Egy nő előttem kiborította a kávéját, és halkan felkáromkodott. A mellette sipákoló kislány bökdöste őt.. mondván, hogy ,,pisilnie kell".

Sosem érek oda. - suttogtam magamba.

- Nelly cica - nehezedett a vállam, és ördög összeakadt pillantása állt rajtam - Mi az? A sofőr nem vizsgázott? - nevetett

Nem válaszoltam. Megvontam a vállam, hisz hülyének néznének, hogy ha elkezdenék társalogni ezzel a pöccsel.

- Tudom hogy hallasz édes, ne tettesd - simította végig az arcom. Megráztam a fejem, és a mellettem ülő felhúzta a szemöldökét. Mit is keresek mellette?
- Ördög! - kiabált rá Angyal - Mit keresel itt? - szorította ökölbe a kezét

Nem törődtem velük. Lepöcköltem őket a vállamról, és elültem. Vissza a helyemre.

Mély lélegzeteket vettem. Erős émelygés fogott el, és már annak a küszöbén álltam, hogy bele okádok a nő kávéjába. Biztos örült volna neki..

Mindjárt ott vagyunk... - nyugtatgattam magam. Kinyitottam az ablakot oly nagy lendülettel, hogy ki is szakíthattam volna a helyéről. Kitettem a fejem, és mély lélegzetet vettem. A környéket egy hatalmas erdő ölelte körül, amely mögött már
láttam pislákolni a sulit. De... miért is teszünk ekkora kerülőt?

A megszokott útra pillantottam, amelyet rendőrök zártak le. Katonásan álltak, és vakarták a fejüket. Mi történt arra felé?...

Másodpercről pattogott az idő percre. A buszozás végét egy hatalmas fékezés jelentette. Mindenki hátrabiccent a székében, és kapkodva szálltak le. Én is így tettem.

Kitorlaszoltam az ajtón, közbe sikerült fellöknöm a kislányt, de nem törődtem vele.

Mindenki fellélegzett. Ezt az egész utazást egy ,,Út a pokolba" címmel látnám el.

Megráztam magam, és beletúrtam a hajamba. Még egy fél órás buszozás vár rám, most az osztállyal... király...

Letöröltem egy izzadságcseppet a homlokomról, és vonszoltam magam után a bőröndöm. A kerekek felkavarták a száraz, szürke port.. ráadásul az az idegesítő.. nyikorgó hang... brrh.

Meg könnyebülésemre láttam az ugráló, izgatottságtól repdeső lányt, aki a kocsik között keringőzött el, és csapott fejbe a hatalmas lendületével, amivel rám ugrott.

- Nell! - rázott meg. - Úgy nézel ki, mint aki most akart menni szoláriumba, de nem jutott be - nevetett, majd a homlokomhoz kapott - Hawaii-n voltál? - kapkodta a levegőt
- Te meg lefutottad a maratont, Ellie? - mosolyogtam, és a táskámhoz kaptam - Na ne - dermedtem le
- Mi az ? - rázta meg a fejét, és rám nézett
- A ... kis táskám... - motyogtam

Amennyire csak tudtam, ágyúgolyó sebességgel rohantam a busz után, mint egy őrült.

- Állj - sipákoltam

Ellie mögöttem termett és látta, ahogy a buszt nézem... ami már jóval előttem járt... az erdő végénél egyik percről, a másikra bekanyarodott, és eltűnt.

Szitkozódtam egy sort, és belerúgtam egy kavicsba, amit én jártam meg szokás szerint. A saját lábamba seggre ültem.

- Erre is csak te vagy képes, Nell - kacagott Ellie, és a kezét nyújtotta - Ehhez már tehetség kell - ragadtam meg, és felálltam

Elengedtem a kezét, és a bőröndöm ráncigáltam. Szokás szerint.. az idegeim a mellettem lévő, magas fán táncoltak... ráadásul még vár rám körülbelül fél óra út. De könyörgöm... itt egy erdő! Ez miért nem jó?! Túl zöld?!

Rekedten felsóhajtottam, és elindultam. Intettem Ellie-nek, aki egyből mellettem termett. Ez a nap lehet ennél rosszabb? Nyugodj meg élet, ez csak költői kérdés volt...

Úgy lépkedtem a barátnőm mellett, mint egy lajhár. Táskás, és unalommal teli tekintettel meredtem az osztályra, akik vidáman csapkodták a karjukat.. ezzel jelezvén.. hogy indulunk.

Megjegyzés: Ha felértem a buszra, ablak mellé ülj... nem szeretném Ellie táskáját taccsoló zacskónak használni..

A buszunk már előttünk fújtatta a benzin szagot. Elájulok. Kapjatok el. Nem mondtam komolyan..

Mindenki megállt a busz ajtaja előtt, és tolakodtunk.

- Ennyire udvariatlanok vagytok? - üvöltött fel a tanár. Rendes tanárnő volt, nagyon bírtam. Jó fej, és megértő. Tökéletes. - A nők mennek előre. Vagy talán ti másképp gondoljátok - húzta vigyorra mélyvörösre festett ajkait.

Mindenki ledermedt, és kirohant a buszból. A móka kedvéért letérdeltek előttünk, és a kezükkel az ajtó felé böktek. Jaj de cuki vagytok, hogy rúgtalak volna titeket gyomorba.

Mi csak álltunk csípőre tett kézzel, és néztük az udvariasságtól bizsergő urakat. A körülöttem lévő lányok zavarukban nem tudtak mit mondani, ezért lassan elindultak a buszra.

Szemeimmel végigpásztáztam a srácokon, és követtem a hölgyeket. Sokakon szoknya volt. Egy erdőbe?!

- Hm.. nem vagyunk annyira sokan - nézett egy kétszemélyes helyre, és elindult - Gyere, itt jó lesz - intett.

Gyorsan az ablak mellé telepedtem, és kinyitottam.

- Nem valami sok a fiú... pedig egy erdőbe szükség lenne rájuk - mosolygott pajkosan, és egyszerre ültünk le
- Haha ezzel az erővel már a lányok védik meg őket - nevettem Ellie-vel, aki a táskájában kotorászott, majd elővett egy könyvet, és belebújt

És.. az én drága táskám.. valahol a buszon virraszt, és vár rám... a francba.!

A barátnőmre pillantottam, aki csak úgy falta a sorokat az új könyvéből. A borítója alapján horrora tippelek.. de egészen leköti őt.

Csak bámultam magam elé, majd dühösen végigmértem a srácokat, akik vígan énekeltek. Sőt... tomboltak.

A busz még csak állt egy helyben... remélem, ez a sofőr már nem a GTA-ban tanult meg vezetni...

Jeges fuvallatot éreztem a nyakamnál, és az ajtóra pillantottam, ami zárulni készült, de Dave megállította.

- Elnézést a késésért - szólalt meg rekedtes hangja, és fellépett az egyik lépcsőfokra. - Elaludtam... sajnálom - mosolygott, és odalépett hozzám. - Ez a táska.. téged illet levegővel karatézó hősnő? - vonta fel szemöldökét, és nyájasan végigmért

Szemeim nem bírtam levenni róla. Ellie kinézett a könyve mögül. Arcát beletemette, és figyelte.. ezek szerint még a könyvnél is izgalmasabb sztorit.

Mikor pár másodperc múlva észbe kaptam, a táskámra néztem. Odanyúltam, és elmartam tőle. Lecsaptam rá, mint az oroszlán a gazellára.

Vörös tincsei az arcába lógtak, ami egy vad külsőt kezdeményezett neki. Fekete bőrdzsekije lehúzva pihent.

- Valami köszönöm? - bökött meg, és hirtelen a busz saját akaratától elindult.

Dave erősen, épp időben kapaszkodott a mellettem lévő korlátba, tekintetét le nem véve a szememről. Az arcomon lassan vörös rózsák gyűltek, és elfordítottam a fejem.

- Kösz - nyeltem egyet, és beleborzoltam a hajamba

Ellie felé lestem, akinek szemeiben kérdések sokasága szaladgált. Megmagyarázom...

- Nelly - szólt Ördög. Ez mióta van itt? Pedig már megkönnyebbültem, hogy elnyelte a föld.. - kész úriember.. csapj le rá - bökött meg a villájával

Összekocogtattam a fogaim, és megráztam magam.

- Mondanám, hogy ,,csacsacsa" de elrontanám a hangulatot - bújt ki Ellie a könyve mögül, és hatalmas vigyora égette a szemem
- Csacsacsa? Ez inkább damdamdaam - nevettem.

A táskámhoz nyúltam, amiből kivettem a telefonom. Elővettem a fülesem is, és zenét hallgattam. A barátnőm visszabújt, és csillogó szemekkel olvasott.

A busszal fénysebességgel száguldottunk az erdőbe. Vajon, a vesztembe haladunk?...

*

Mint egy tank, aki éppen lőni készül, vagy talán már el is találta az áldozatát... így rohantam ki az ajtón elsőnek. A bőröndöm a lábamnak csapódott. Halkan felszisszentem, de olyannyira, hogy egy lélek sem kelt fel volna rá.

- Srácok... tudjátok mi van, ha nem engeditek előre a hölgyeket? - lépett le a tanár, lassú léptekkel a buszról

A fiúk hátráltak. Szemükben a gúny szikrája ragyogott fel. Kinyírom őket.

Mikor a lányok lecsoszogtak a tíz centiméteres magassarkújukban, a tanár biztatóan bólintott, és lépett egyet felénk. Ellie mellém lépett fekete bőröndjével.

Mrs.Smith ajkai szóra feszültek.

- Üdvözöllek benneteket itt - nézett fel az égre, beszívta a friss levegőt, és folytatta - Mint tudjátok nem lazítani jöttünk ide - vágta komolyra a szót, és ránk nézett szigorral teli pillantással. - Mindennapos túrák, illetve feladatok várnak rátok - vigyorgott

Na de jó... mindjárt kidobom a taccsot, ez meg pattog nekem, hogy mászkáljak... aha.. folytassa..

- Tehát.. - fonta össze maga előtt a karját - Csapatokat állítunk össze, amibe minimum egy srác fog érvényesülni - húzta össze szemöldökét - Eddig tiszta?

Bólintottunk.

- Mivel nem sok a fiú... ezért egy csapatban csak egy srác juthat. Világos? - mint a bólogató kiskutyák, akik arra várnak, hogy legyenek szabadok.. úgy ráztuk a fejünket - Kérdés? - vonta föl az egyik szemöldökét

Csend ült ránk. A madarak károgása volt az egyetlen zene, ami az erdőbe hallható volt.

- Ez esetben - lépett közel hozzánk - A telefonokat, és egyéb elektronikai eszközöket kérem - nyújtott felénk egy táskát

Ne... ez a pokol... nem fogom kibírni.

Mindenki hatalmas szemekkel nézte, ahogy sorba beledobálunk mindent. Az egyik srácnál megakadt a sor, hisz ő rengeteg holmit hozott magával. Laptop... PSP ... telefon.. MP4... és még sorolhatnám...
Unottan, és ölni vágyó tekintettel néztük a többiekkel, ahogy pakolja bele a holmijait.. Édes Istenem, add nekem...

A tanár Dave-hez lépett, aki előkotorta a telefonját, és bedobta a táskába. Majd következett Ellie... aki szinte elválaszthatatlan kapcsolatban volt a telefonjával...

Bedobta. Én is így tettem.

Pár perc elteltével mindenki végzett. A táskát alig bírta a tanár a vállára tenni.

- Na srácok - kezdett bele, és egy mély lélegzet után, szinte fuldokolva folytatta - A papír, ahol a csapatokat állítottam össze az ebédlő falán van. Szellemi képességeitek, illetve a fizikai erőtöktől függően lettetek beosztva, tehát nincs nyafi - hangoztatta az utolsó szót.

A hányinger hasított belém. Na jó.... most az egyszer parázok.

A tanár hátat fordított nekünk, és az ebédlő felé vetette az irányt.

- Félek. Remélem veled leszek beosztva, Nell - aggodalmaskodott Ellie, és betette a könyvét a bőröndje kis fakkjába
- Én is remélem - néztem a földre, majd folytattam - Gyere, lessük meg a csapatokat - intettem Ellie-nek
- Várj még - fogta meg a karom - Mi volt ez az egész a buszon? - vigyorgott - Az a srác elég udvarias volt nem de? - bökött meg
- Ne is álmodozz - motyogtam, és elfordítottam vörösödő fejem

Szó nélkül elindultam, és mellettem ballagott a barátnőm. Mikor elértünk az ebédlőhöz nem nagyon fértünk oda. Mindenki a csapatokat bámulta. Valaki lelkesen felsikított, mást a sírógörcs kerülgetett. Melyik leszek én?!

Csak álltunk. Na jó... elég legyen. Karon ragadtam Elliet, és a tömeg felé siettem.

- Arrébb arrébb tűnés... hé áúú - parancsolgattam, és löktem fel a fiúkat. - Bocs... de sietek héé - az egyik srác keze rossz helyen landolt. Amilyen hamar megláttam, olyan hamar elveszett a tömegben.

Ellie-re pillantottam, aki segített a tömeget fellökni.

- Arrébb - üvöltöttem. Így is lett. Az egyik teljesítette, és a táblához léptünk.

Felnéztem. A nevemet fürkésztem, és megleltem...

Nell csapattársai nemmások mint......

2.Fejezet ~ Csokikaland

Szám, amit ha tudsz, vagy ha szeretnéd hallgasd közbe *-* (Én bátran ajánlom, egy szó: IMÁDOM) https://www.youtube.com/watch?v=7GLkb-6TULk

*

- Tovább bámulsz, vagy elindulsz keletnek, vagy nyugatnak? - szólt fennhangon. Azt a vigyort az arcáról még egy kiadós pofonnal se bírtam volna letörölni...

Államtól felfelé, a szememig húzódva kipirultam. Éreztem, ahogy mérgemben feláll a hajam, és mindjárt ágyékon rúgom.

- Ez esetben te is tudnál mozdulni, haver - tettem csípőre a kezem, mint egy vérbeli díva, aki az elcseszett oltásokat próbálja keresni, de nem találja.

Halkan felnevetett. Szinte suttogva megjegyzett valamit, de nem hallottam. 

- Édes, az eszmecsere nem az erősséged... pláne ha pasival kell beszélned - jegyezte meg gúnyosan. Mégis... ebben a gúnyban volt egy olyan szikra.... Hogy ha még egyszer ezt mondja megölöm.

Szúrósan végigmértem, majd lazán elindultam a másik irányba. Haza... a mennyországba... ágy, kaja, laptop... ez kell nekem.

- Holnap találkozunk piroska - nevetett. Arcát nem láttam, de nem is akartam. 

- Kinyírom a farkast - motyogtam.

Beintettem neki hátulról, és tovább mentem. Csak lazán Nell... de ha még egyszer hozzám vágja az "édes" jelzőt. ... rosszabb sorsa lesz, mint egy útszélre vágott gyíknak.

~

Essünk neki a házinak. Vagy dobjuk félre, és írjunk egy bejegyzést a blogunkba? Melyik a csábítóbb? 

- Szard le a házit Nelly cica. Ragadd meg az alkalmat, és fáraszd tovább az olvasóid - bökött meg éles villájával Ördög. Ha nem ismerném azt hinném, hogy a konyhámból lopta azt az eszközt...

- Nell! A tanulásodról van szó! A jövődről... - lágy, és édes hangja nem ragadott magával. Ördögé még inkább... mint a Hófehérkében... éppen készülök elvenni a mérgezett almát...

Megráztam magam, mint egy ázott kutya, aki valójában nem volt ázott, csak képzelődött. Átok...

Beletúrtam vörös hajtömegembe, és hátrafésültem. A telefonomhoz kaptam, és betettem egy jó kis számot, ami majd kikapcsolja az agyam.... vagy felpörgeti. 

Lábaim maguktól követték a ritmust. Az ágyon fekve a falat bámultam... mintha nem lenne semmi dolgom... nem vagyok gondterhelt... nem nem...

Ajkaim szóra nyitódtak. A számot kezdtem hangosan énekelni, ami szinte már bömbölt. Nem érdekeltek a szomszédok... egyáltalán nem. 

- I'm Not An Aaangel  - énekeltem. Felpattantam, és a tükör elé meredtem. Nagyon élveztem a számot, tehát meg is látszott rajtam. A szemem alatt húzódó sötét karikákra magasról tettem.

Elég sok mindenkit gyűlöltem a környezetembe... nem vagyok se mintadiák, se a tanárok kedvence. Átlagosnak sem mondanám magam, de mivel elég sokan nevezik magukat így, ezért nem mondom. De már késő.

A gondolataim szárnyra keltek, és saját utakat jártak.

Az órára sandítottam. Négy óra. Elég hamar hazaértem, ahhoz képest, hogy ez az egész egy örökkévalóságnak tűnt... 

Az a srác... a tahóságok királya. Maga a megtestesült egó.  

- Nelly cica, csak nem bejön? - ijesztett meg Ördög. Szívinfarktusom közepén állva, még egyszer... had öljem meg.

- Szokásoddá vált a napokban az ijesztgetés? - állapítottam meg gúnyosan, és fordultam egyet az ágyon.

Előttem termett

- Azért be kell vallani, azok az izmok ott nem voltak semmik - arcán hatalmas vigyor tátongott. 

Nem szóltam semmit. Eljátszottam a durci kislányt, akit nem érdekelni, ha az anyja papol neki mindenféléről... például írd meg a házid... és még sorolhatnám. 

Rettentően bosszant... bárcsak eltűnnének... örökre belőlem... 

Felsóhajtottam.

Nemsokára nyári szünet... nem mintha be lennék táblázva.. sőt, semmi ötletem sincs, mit csináljak... majd maximum ülök az ágyamon, és olvasok.... vagy blogolok... 

- Nelly cica, szerintem menj el bulizni... élvezd a fiatalságod, Édes - eltöröm azt a villát...

Még egyet fordultam az ágyamon. Távolabb Ördögtől.

- Makacs vagy - gúnyolódott, és előttem termett - Örülj neki, hogy nem kell csüngened másokon... - fonta maga előtt össze apró, mégis erős kezeit. 

- Akkor menj el - vágtam hozzá a párnám 

- Bár tehetném - sóhajtott - Kötelességek... tudod, mint például Neked megírni a házi feladatot... te sem akarod, de muszáj.. érted? - simított ki egy vörös tincset az arcomból

A telefonomhoz vetődtem, és váltottam számot. 

- I Miss The Miseryyy - énekeltem. Háttal fekve rugdalóztam a lábaimmal, mint aki megvan kergülve. Valójában csak átadta magát a zenének...

Felemeltem magam előtt a kezem, és felsóhajtottam. A démonok most nem nagyon zargatják az életem... lehetséges, hogy éppen ezért érzem unalmasnak, és egyhangúnak? Hogy én ezt mennyire utálom!

Hiányzik a fájdalom? A szenvedés? A halálközeli élmény? Vagy csak az egyedüllét űz velem egy furcsa, siralmas játékot?  

Megakar ölni? A pokolba akar taszítani? Mit akar?!

Leugrottam az ágyról, és a csizmámhoz léptem. Magas szárú, gótikus stílus játékával megfűszerezett, füstös csizma.... imádtam. 

Felkaptam a táskám, a vállamra hajítottam, és kiléptem a végzetembe. Elindultam a boltba. Kéne valami kaja... üres a hűtőm... éhen halok.

- Hova hova Nelly cica? 

- Hol hagytad az evőeszközöd? - nevettem fel

- Az egy vasvilla ha tudni akarod, és mivel egy ördög vagyok,... ezért ez a végjegyem- vigyorgott

- A konyhámból halásztad ki a többi közül? - vágtam vissza gúnyosan

Nem szólt semmit. Megsértődve porrá lett. Végre... egy kis idő nekem. 

Kiléptem a kocsifüsttől fulladozó emberek közé. A város "szívében" vagy inkább a város sötét tüdejében lakom.

Nem szeretem az embereket...

Elővettem a fülesem, és betettem egy számot a telefonomon, majd a bolt felé vettem irányom. A rengeteg ember, akik mellett elmentem, szinte átkot szórva néztek vissza rám. Már megint mit tettem?...

Átgázoltam a tömegen, és beléptem egy hatalmas boltba. Tele volt mindenféle haszontalan csecsebecsékkel. Azokra szinte rá sem néztem. Felkaptam egy kosárt, és az étel részlegen megakadt a szemem.... a mennyországon...

Csoki! - örültem fel magamba

- Nelly el ne veszítsd még jobban az alakod... tudod... a feneked már így is elég.. - félbeszakítottam, és lepöcköltem a vállamról Ördögöt.

A biztonsági őr szúrósan nézett engem.... amolyan: ,,Most jött a diliházból" nézés volt... 

Hátrafésültem a hajam, és a csoki felé nyújtóztam. Csessze meg az alacsonyság. 

Akárhogy is próbálkoztam, nem értem el. Utálok segítséget kérni. 

Felálltam a szekrény egyik polcára. A végzetemre léptem...

Meginogtam, és vittem magammal az egészet a földre. A fejem olyan vörös volt, hogy a biztonsági kamerán úgy néztem ki, mint egy paradicsom. 

A vesztembe rohantam...

Jeges fuvallatot éreztem a nyakamnál, és azt, hogy valaki olyan áll mögöttem... akit nem akarok, hogy ott legyen. 

Lassan megfordítottam a fejem. Láss csodát Dave volt. Hatalmas vigyora rám szegeződött. A francba! 

- Na mi van? Csak nem akarod eljátszani a szomorú nőt, aki csokit zabál egész nap? - biccentette oldalra a fejét, le nem véve a tekintetét rólam.

Csokoládék tömege borult rám. Az egyik nutella kettétört, és mind szétterült a földön. A bolt főnöke rohant oda hozzám, és dühösen fintorgott a bajsza alatt.

Mint egy ártatlan kiskutya, aki azt akarja, vigyék haza mértem végig az előttem tornyosuló személyeket. Remélem nem leszek benne a napilapba...

- Az alakod bánná édes - mért végig, a szinte két méter magasságú Dave 

- Alakom? - dühöngtem. Srácok! Ilyet ne mondjatok egy lánynak, mert egybe lenyel benneteket. 

Egy kis csend után, amit persze a főnök tört meg, egyből felpattantam. Vérvörös arcomhoz kaptam a tenyerem, és próbáltam eltakarni kisebb, nagyobb sikerrel. 

- Ki kell fizetnem... ehh.. - néztem a nadrágomon lévő nutella foltot

- Ki kéne - mérgelődött a boltvezető 

- Hagyja - intett Dave, azzal elindult - Gyere már.. gondolom talpig csokisan akarsz hazamenni nem? - emelte fel a fejét. Szemében a pimaszság csillant fel. Bólintottam, és követtem őt. 

Bevezetett egy szertárba. Szertár? Öcsém, ez akkora, mint maga az üzlet kétszerese! Felmosók sorakoztak, katonásan egymás mellett. Minek ennyi? 

Az asztalhoz bökött. Felültem rá, és őt néztem.

- Mi van? Úgy nézel rám, mintha az egész boltot felforgattam volna - fontam össze magam előtt a karom, és enyhén elfordítottam a fejem.

- Ez így volt. Az egész üzletet felbolygattad... El kell vinnem miattad a balhét te csokimániás őrült nőszemély - jegyezte meg poénosan. Hát ez nem poénos, már ne is haragudjon...

- Én nem mondtam, hogy miattam vidd el a balhét.. - sütöttem le a szemem

- Hagytalak volna a csokifürdőben? - húzta föl a szemöldökét

- Igen - vágtam rá nevetve 

Felállt, és lazán kisétált a szertárból. Itt hagy?! Komolyan?! És ha egy pedofil, és megakar erőszakolni?! Bár... ez egy kicsit hihetetlenül hangzik...

Pár perc múltán visszajött egy nedves ronggyal. Leguggolt elém, és a térdemen lévő foltot próbálta "kiszedni". Ha megkérte volna a kezem, esküszöm felrúgtam volna.

- Nem kértelek meg rá - pirultam el, és mohón arrébb  a lábam. 

- Majd később visszatérünk rá, de most nyughass. A főnök lenyakaz... - az utolsó mondat végét elharapta, és a térdemre koncentrált. 

Nyeltem egy nagyot, és hagytam neki. Igaz is... mennyire gáz vagyok... ahol dolgozik, csak úgy eldöntök egy egész szekrényt.. és csokoládék sokasága rám borul. Ráadásul egy csomó nutella kettétört...

Elakarja vinni az egész sarat miattam? Bocs... egész csokit?! Én hibám, nem az övé... 

- Kösz... - morogtam

- Ohh te vagy az a lány, aki karatézik a levegővel? - nézett fel rám pajkos mosolyával

Megböktem a lábammal a hasát. Valószínűleg meg sem érezte. Kellett nekem eljönni ide...

- Itt dolgozol? - tereltem a témát kellemes éghajlatra

- Részmunkaidős állás - mosolygott

Én meg otthon döglök az ágyamon, és unatkozok.... Pff

Szemeim nem tudtam levenni az arcáról. Magasan ívelt álla, és sötétbarna, igéző szemei ....el sem hittem, hogy ilyen közel vannak hozzám. 

Dús szempillái alól felnézett rám. Nem bírtam ki, és elmosolyodtam. Arrébb fordítottam a fejem zavaromban, és néztem a felmosóvödröt. 

- Kész - állt fel, és velem egy magasságba volt - most már nem annyira látványos a folt - nézett a térdemre, majd rám.

- Értem... kösz - fogtam az asztal szélét

Az ablakon beszivárgott a lemenő nap fénye.  Kinéztem, és elmerültem a látványban. 

De szexi a srác - bökött meg a gondolataimban Ördög 

Hagyjad már Nellt! - ütötte meg Angyal 

Ez csak az elmém... nyugi Nell... 

Mély lélegzetet vettem, és felálltam. 

- Izé... kösz mindent - mosolyogtam

Elindultam, de megállított

- Ez nem hiányzik? - nyújtott át egy tábla csokit - Megmentettem... Ó nagyságos csokoládé, szekrényborító őrült nőszemély elől - túrt bele a hajába. 

Elpirultam.

- Kösz... - martam el tőle, és a pénztárcámhoz nyúltam.

- Hagyd, ajándék. - intett.

- Huh? - értetlenkedtem.

- Legalább nem kell dolgoznom... utálok itt lenni - húzta halvány mosolyra ajka szélét .

Ennek a srácnak sűrűn vannak hangulatingadozásai? 

- De piroska, inkább menj haza - folytatta vigyorral az arcán- esteledik... még a végén elkap a farkas - nevetett.

Na jól van... egoista állat.

- De a piroska tud karatézni - vágtam hozzá

- A levegővel? - biccentette balra a fejét. Pontosan előttem állt. Ágyékon rúghatom? Légyszíves!

Gúnyosan rávetettem a legsötétebb pillantásom. Még mindig mosolyog... pimaszul. 

- Holnap osztálykirándulás, tehát jobb ha hazamész kipihenni a csokikalandot - bökött meg

Tényleg! A francba, teljesen kiment a fejemből... össze se pakoltam! A fenébe! 

- Elfelejtetted mi? - bökte meg a homlokom 

Dühöngve kisétáltam a szertárból, majd utánam kiáltott:

- A farkas figyel - nevetett

~

Beromboltam az ajtómon, mint egy tank, és bevertem a lábam a konyhapultba. Halkan felszisszentem, ezt követően 

káromkodtam egy sort.

Ledobtam a csizmám, és berontottam a szobámba. 

- Nos - ült le az ágyamra Angyal, mielőtt én megtehettem volna -Ne dühöngj! Nyugalom... békesség, és - Ördög közbe vágott

- És harc! Gyilkolás.. szerelem, és  sze... - Angyal fejen verte az elgörbült fantáziájú társát

Megragadtam a nagy párnám, és szó szerint lesöpörtem őket az ágyamról. A bőröndöm felé kaptam, és mindent, ami kell beledobáltam. Nem is néztem szinte, hogy miket, de belevágtam.

- De heves vagy ma cica - jegyezte meg pimaszul Ördög - Ma karmolsz? Vagy harapsz? - tette hozzá nevetve

- A cica éhes. - nyújtottam rá a nyelvem

- Lementél a boltba kajáért, és nem hoztál semmit? - kerekedtek ki a szemei, majd folytatta a hasát fogva - erre is csak te lehetsz képes

Beintettem neki, és a csokira néztem, amit a srác adott. Hmm epres csoki... 

Nah meg a csípős megjegyzése.... ,,Az alakod bánná édes" ... Kinyírom..

- Nyuff csoki - nyáladzott Ördög - nem úgy volt, hogy nem hoztál semmit? - vonta föl egyik szemöldökét

- Kaptam - vettem elő a zsebemből, és kibontottam. 

- Ohh kaptad? - lépett közelebb - sráctól? Csajtól? Hörcsögtől? - bökött meg

Oldalra biccentettem a fejem, és falatoztam. 

A táskámra sandítottam, és végigmértem a tartalmát.. Minden megvan... gatya... póló.. és egyéb hétköznapi ruházat, ami kelleni fog. 

Holnapi osztálykirándulás... mi lesz velem?... Egy erdőben....